Maggie egy lobbanékony természetű egyedülálló New York-i anya és főiskolai tanár. Hogy újra egymásra találjanak a kezelhetetlen tinilányával…
Az évszázad mérkőzése: az angol-magyar 1953. november 25-én délután negyed négykor kezdődött. Hónapok óra erre várt az ország. Mindenhol a készülékek…
Az egykori sikeres sci-fi tévésorozat, a Galaxy Quest hősei két évtized elteltével is népszerűek. A színészek azonban már unják a közönségtalálkozókat…
Denzel Washington rendezésében is főszereplésével érkezik ez a megtörtént eseten alapuló dráma, amely Melvin B. Tolson (Washington), a texasi…
A csendes, aprócska olasz falu életét, amely akár nyugodt és harmonikus is lehetne, az egymással rivalizáló kommunista polgármester és a helyi…
A Pót-terápia egy igazán eredeti romantikus vígjáték, mely a mai Manhattanben játszódik. A történet középpontjában a gyönyörű Lindsay áll, akinek…
Egy műsor tele slágerekkel. Népdaloktól, Karády dalokon át, a legszebb Lehár operettekig! Ízelítőül csak néhány név a hosszú listáról: Szacsvay…
A világon minden ember gazdag akar lenni. Longfellow Deeds (Adam Sandler) kivétel: ő csupán arra vágyik, hogy gyermeteg versikéit üdvözlőlapok hátára nyomtassák…
Kreese gondosan felépített élete romokba dől, amikor karate iskolája megsemmisítő vereséget szenved Danieltől és Mr. Miyagitől. Felkeresi régi…
Asher elnök (Aaron Eckhart) találkozóra készül a dél-koreai miniszterrel és annak védelmi parancsnokával. A Fehér Ház ellen indított váratlan…
Guy Carter (Jason Biggs) végzős építész hallgató, aki képzettségének megfelelő munkát keres, mert felesége, Anne (Jenny Mollen) állapotos. Nagy…
A.J., Gordon, John Rahway és a társaik notórius bűnözők. Olyan gengszterek, akik újra és újra zavarba hozzák a zsarukat a tökéletesen megtervezett…
Amerika, 1962. Az olasz-amerikai származású Tony Lip kidobóemberként dolgozik. Egyszerű, jólelkű fickó, aki a problémákat az öklével szokta rendezni…
A hétéves Mary matematikai zseni, nagy jövő előtt áll. Ám úgy tűnik, Frank Adler mellett erre semmi esélye. A férfi Floridában, egy tengerparti…
Tim Burton, a mesemondás nagymestere (A halott menyasszony, Charlie és a csokigyár) hátborzongató és magával ragadó látomást sző az ismert horror-történet köré…
Egy repülőgép-szerencsétlenség 48 túlélője egy trópusi szigeten harcol az életben maradásért. A szigeten rekedtek között vannak barátok, ismerősök…
Istenek és szörnyek sétálnak közöttünk ebben a lélegzetelállító fantasy-kalandban. Színre lép Pierce Brosnan, Rosario Dawson és Uma Thurman is…
Az Edgar Rice Burroughs - Tarzan megteremtője - klasszikus regényéből filmvászonra álmodott történet hőse katona volt és elege van a háborúból…
Mindenki kedvenc Mackója felnőttek és gyerekek örömére egyaránt új történettel lepi meg rajongóit az ünnepekre! Ezzel a filmmel hamar belefeledkezhetünk…
Bruce Willis újra a mindig borostás New York-i zsaru, John McClane szerepét játssza, és most egy különösen veszélyes terroristát (Jeremy Irons) kell túlélnie…
Jessica (Rachel McAdams) népszerű és elkényeztetett lány a suliban, akire sokan irigyek. Ám egy ellopott fülbevalónak köszönhetően másnap reggel…
Miután hét évadot követően véget ért A férjem védelmében című széria, az alkotók megfejelték a sikert: elkészítették annak oldajhajtását, amelyben…
Napjaink legelismertebb színészei, az Oscar(r)-díjas Nicole Kidman* és az Oscar(r)-díjra jelölt Clive Owen játssza a két címszereplőt a Hemingway…
Ez a hat epizódból álló sorozat egy társadalmi szatíra egy csapat szállóvendéggel a fókuszban, akik egyhetes vakációjukat töltik egy exkluzív…
A világnak megint szüksége van rá, hogy néhány rettenthetetlen harcos a kezébe vegye a plazmafegyvert. Csak sajnos, nincs jelentkező…Kivéve…
A professzorok sem élnek mind nyugodt életet. Robert Langdon ugyan könyvek között érzi a legjobban magát, különleges tudományára azonban az egyetemeken kívül is szükség van…
Mi történik a 90 nap visszaszámlálásának megkezdése előtt, amikor az online kapcsolatot tartó párok először találkoznak személyesen? Ez a lenyűgöző…
Earl Jenkins, a korábbi mindenes a Kent farmról testremegéssel küszködik. Arra panaszkodik, hogy egy zöld valami fert?zte meg munka közben, mialatt…
Haffaz Aladdin tábornok hatéves kora óta vezeti az olajban gazdag, ám elszigetelt észak-afrikai Wadiya köztársaságot. Mindent megtesz azért…
Fura fazonok érkeznek a festői Bruges-be: két bérgyilkos, akik legutóbbi, balul elsült megbízásukat követően főnökük, Harry (Ralph Fiennes…
„Újjászületett az akcióhős!” a Jack Ryan: Árnyékügynökben, amely feltárja Tom Clancy leghíresebb hősének eredettörténetét. Feszültségből nincs…
Az ókori Théba falai között tiltott szerelemre lobbant Imhotep főpap és a fáraó szeretője. Bűnükért halálra ítélik Osiris főpapját és a lányt…
Az elárvult Maryann a nagyszüleihez költözik. A reménytelenül magányos kamasz hamarosan összebarátkozik az új szomszédjuk tolószékbe kényszerült fiával…
Üdvözlünk Sin City-ben! Ez a város hívja és vonzza a makacs, kellemetlen alakokat, a korrupt jellemeket és az összetört szívűeket. Viharedzett lelkeknek való, kemény, sötét hely…
Miután a sikeres műsorvezető, Ron Burgundy San Diegóból New Yorkba költözött, nagystílű életet él a nejével és a fiával. Amikor váratlanul elveszíti…
A sorozat egy ikonikus francia haute couture divatház kulisszái mögött, a luxusdivat és könyörtelen intrika találkozásáról szól. Amikor a divatházat…
A szökött fegyenc, Lin Ford az 1980-as évek Bombayének nyüzsgő utcáira menekül, hogy eltűnjön a világ szeme elől. A város szegényeinek és elhagyatottjainak…
Sheila Rubin egy csendben szenvedő háziasszony a 80-as évek Kaliforniájában. A zárt ajtók mögött folyamatos küzdelmet folytat saját démonaival és kegyetlenkedő belső hangjával…
A banda gőzerővel készül az ünnepre: tojásfestés, cipővásárlás és még mennyi, de mennyi tennivaló... Csoda hát, ha senki sem figyel Linusra?…
Nézd első sorból a hihetetlen szerzőkkel folytatott őszinte beszélgetéseket. Minden epizód egy Oprah által kiválasztott könyvet mutat be, továbbá…
Egy férfi lebilincselő igaz története alapján, aki bármit megtenne a családjáért - és a szabadságáért. Amikor Peter, a rabszolga az életét kockáztatva…
Amber Chesborough a kolumbiai-venezuelai határ mentén eltűnik és bátyja, illetve férje küzdenek a megtalálásáért egy titkos háború hátterében játszódó drámában…
Rocky Balboa lecsúszott philadelphiai bokszoló, akit egykor ugyan nagy ígéretnek tartottak, de akiről mostanra már edzője, Mickey is lemondott…
Alexandre Fayard, a Párizsban élő irodalmár elkötelezett rajongója Shundei Oe-nek, a titokzatos japán írónak, aki rémületes detektívregényeiről…
James Webster (Michael Jai White) különleges ügynök szemtanúja lesz testvére meggyilkolásának. Bosszúvágytól hajtva azonnal a tettesek felkutatására indul…
A jövő társadalma a játékok bűvöletében él. Az emberek szupersztárként imádják a programok tervezőit, akik a virtuális világot kínálják nekik…
Dean O’Dwyer (Christopher Thornton, A bosszú iskolája) a Los Angeles-i underground zenei színtér egyik legközkedveltebb lemezlovasa. Mikor azonban…
Cassie (Clea DuVall), a pszichológia hallgató még nem tette magát túl gyermekkori elrablásán. Most démonjai elűzésével próbálkozik, és azzal…
Miután a Stanfordi Egyetemen lediplomázott, egykori iskolatársaival ellentétben David Braddock nem igazán tudja, hogy kezdjen az életével. Nem…
A húszas évek mozi- és focivilágát burleszk-pantomim stílusban megidéző film Budapesten játszódik. Minarik Ede mosodás egyetlen szenvedélye a foci…
Azzal még semmit sem mondtunk, ha eláruljuk, hogy Sherman Klump professzor a legnagyobb arc az egyetemen. Mindkét értelemben. Ő a bölcsek kövére…
A film digitálisan újjávarázsolt kópiája ismét olyan, amilyennek az 1931-es premier közönsége látta. A történet hőse a kispolgárból tehetős szállítási…
Wesley Snipes (Penge-trilógia) egy kirobbanó akcióthrillerrel tér vissza, ezúttal Josef Rusnak (A 13. emelet) rendezésében és a gyönyörű Lena Headey (300) oldalán…
Hat hónap telt el azt követően, hogy John Nolan, a los angelesi rendőrkapitányság legidősebb „újonca” megkezdte rendőri karrierjét. John arra…
Járjanak úgy, mint az egyiptomiak a Kleopátra című filmben használt római pajzs láttán. Rick üzletet köt a fáraóval, vagy a tárgy a történelem…
Kovács Vera egyszerű kis banki alkalmazott, aki sohasem látta a nagyfőnököt, Szűcs János vezérigazgató urat. Amikor a csinos Vera csak úgy heccből…
Lucy Maud Montgomery regényei alapján született kanadai tévésorozatot a világ mintegy 140 országában mutatták be, ahol mindenütt töretlen népszerűségnek örvendett…
Gyöngyi végre megkapja a vizsgálat eredményeit. Közben Szilviáék Füredi segítségével próbálják helyreállítani a családi békét. Istvánnal pont jókor érkeznek Kristófhoz…
Visszatér az RTL Gold képernyőjére a már jól ismert Legyen Ön is milliomos! című kvízműsor Vágó István, Fábry Sándor és Friderikusz Sándor vezetésével…
Öykü, a 8 éves kislány a nénikéjével él, ám egy napon elhagyja őt - egy levelet hagyva, miszerint az édesapja él. Az általa említett címet felkeresi…
Kahraman és felesége, Defne a gazdagok életét élik, azonban mindennapjaikat egy múltban történt tragédia árnyékolja be. A család kellemetlen…
Egy tolmácsnőt, aki a kínai konzulátusnak dolgozott, brutálisan meggyilkolnak. Valójában az eset autóbalesetnek tűnik, mégis szándékos cserbenhagyásos gázolásról van szó…
Martin Rombach felesége halála után úgy dönt, hogy valóra váltja álmát és megpályáz egy erdész állást a festői Falkenauban. A gyerekei azonban nincsenek elragadtatva az ötlettől…
Csillagközi romboló: A minisorozatSci-fi dráma akciófilm sorozat (2003)9,78 (9)
Mrs. Doubtfire - Apa csak egy vanAmerikai családi dráma vígjáték (1993)9,7 (20)
Die Hard 3. - Az élet mindig drágaAmerikai akciófilm (1995)9,64 (11)
Bérgyilkos a szomszédomAmerikai akcióvígjáték (2000)9,62 (13)
Transformers 2. - A bukottak bosszújaAmerikai kaland sci-fi akciófilm (2009)9,6 (10)
A nagy pénzrablásSpanyol bűnügyi dráma sorozat (2017 - 2021)9,6 (10)
Én, a robotAmerikai-német akciófilm (2004)9,56 (16)
Remények földjeTörök dráma sorozat (2018)8,2 (45)
Kincs, ami nincsAmerikai-olasz kaland akcióvígjáték (1981)9,5 (32)
Egy csodálatos asszonyTörök dráma sorozat (2017 - 2020)7,68 (31)
Keresztanyu (2021)Magyar filmsorozat (2021)8,37 (27)
Valerian és az ezer bolygó városaFrancia sci-fi (2017)8,15 (26)
Jóban RosszbanMagyar dráma sorozat (2005)8,04 (25)
Isztambuli menyasszonyTörök tévéfilmsorozat (2017 - 2019)7,96 (25)
Az álmodozóTörök romantikus vígjáték sorozat (2018 - 2019)7,64 (25)