Az elárvult Maryann a nagyszüleihez költözik. A reménytelenül magányos kamasz hamarosan összebarátkozik az új szomszédjuk tolószékbe kényszerült fiával…
A megtörtént esetet feldolgozó film egy dél-amerikai pilótáról szól, aki az írországi Mallow mellett hajtott végre kényszerleszállást 1983-ban…
Liv (Kate Hudson) és Emma (Anne Hathaway) gyerekkoruk óta a legjobb barátnők. Jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, az esküvőjüket is együtt tervezgetik…
A történet Krisztus után 180-ban kezdődik, Marcus Aurélius utolsó hódító hadjáratán. A rómaiak sikeresen megnyerik az utolsó csatát is a barbár germánok ellen…
A Konyhafőnök - Ez a fesztivál nem marad el! A Konyhafőnök eddig még soha nem látott Válogató-epizódokkal érkezik, most mindenki megkapja a magáét!…
Egy testvérpár és négy útitársuk egy vihar közepén autóbalesetet szenvednek a Sierra Mountain elhagyatott vidékén. Egy titokzatos idegen a segítségükre…
Valami szörnyűség lappang a Kaptárban, egy óriási, földalatti genetikai kísérleti üzemben, ahol halálos vírus üti fel a fejét. Válaszlépésként…
Egy kiemelt japán ügyfél balul sikerült „kézbesítése” után Michael Bryce-t, a tripla A-s elit védelmi ügynököt lefokozzák egy puszta másodosztályú testőrré…
Az egykori gimis szerelmespár, Amanda (Michelle Monaghan) és Dawson (James Marsden) 20 év után újra találkoznak egy közös barátjuk temetésén…
Optimus fővezér és katonái legyőzték az Álcákat. Úgy tűnik, hogy végre béke és nyugalom köszönt a Földre. S közben Sam is az egyetemi tanulmányaira…
Az igazság ára című fordulatos thrillerben Matthew McConaughey a dörzsölt, karizmatikus Los Angeles-i bűnügyi védőügyvédet, Michael "Mick" Hallert…
Az északi és déli államok küzdelme során Newton Knight (Matthew McConaughey) a Konföderáció katonájaként harcol, de nem ért egyet a rabszolgasággal és a déli államok kiválásával…
Amikor a bűn visszahozza őket Los Angeles-be, a szökevény ex-fegyenc Dominic Toretto és Brian OConner ügynök viszálya újból fellángol. Ám ekkor…
A CIA visszavonult titkos ügynöke, Frank Moses (Bruce Willis) újra összetoborozza egykori elit csapatát, hogy az egész világra kiterjedő nyomozást…
Ridley Scott, A nyolcadik utas: a Halál és a Szárnyas fejvadász rendezője, a sci-fi legnagyobb mestere visszatér kedvenc műfajához. Egy csapat…
13 évvel azután, hogy csúful lebőgött a suli legjobb nője előtt, a félszeg Ted (Ben Stiller) felbérel egy önjelölt magándetektívet (Matt Dillon)…
Percy Jackson isteni kalandokat él át: hiszen a görög isten, Poszeidón fia, és egyébként is vakmerő, vagány srác: ezúttal az egész világ jövője…
Willow Ufgood (Warwick Davis) azok közé az apró emberek közé tartozik, akik főleg bányászatból és földművelésből élnek. Ők hiába békés emberek…
Véget ér a nyár, és ezzel a vakációnak is vége. Róbert Gidának iskolába kell mennie. Ezt nincs szíve személyesen megmondani Micimackónak, így…
Gaz ármit elvisel, csak a pénztelenséget nem. Ezért amikor kirúgják a gyárból, öt cimborájával eszelős vállalkozásba kezdenek. Vetkőzni fognak…
Nicole Kidman és Hugh Jackman játssza a főszerepet Baz Luhrmann (Moulin Rouge) káprázatos filmjében. A II. világháború már majdnem eléri Ausztráliát…
Dr. Hannibal Kannibál Lecter az egyik legveszedelmesebb pszichopata gyilkos. Évek óta szigorúan őrzött börtönben ül, de az FBI-nak most a segítségére van szüksége…
Rango, a kaméleon egész életét egy terráriumban élte. Az unalmas egyhangúságnak azonban egy csapásra vége, amikor a család kedvencét véletlenül elveszítik a Mojave-sivatagban…
Breaion King 26 éves afroamerikai tanárnő a texasi Austinban. Amikor közlekedési szabálysértés miatt igazoltatja egy fehér bőrű rendőr, az igazoltatás eldurvul…
Az egykori Észak-Amerika romjain létrejött Panemben a Kapitólium minden évben kisorsol az ország tizenkét körzetéből egy-egy tizenkét és tizennyolc…
Egy észak-karolinai kisvárosban él két féltestvér: Lucas és Nathan. Mindketten nagyszerű kosarasokként versenyeznek a helyi csapatban. Ám nem…
A sorozat Judd Apatow műhelyéből került ki, és semmilyen kapocs nem fűzi a hasonló című, egy évvel korábbi angol szériához. A producer-rendező mellett a másik vonzerő Pete Holmes…
A Zanzibárban született Freddy Mercury repülőtéri rakodóból lett a Queen nevű, akkor még ismeretlen rockbanda énekese. Tanúi lehetünk annak…
Matt Damon visszatér legikonikusabb szerepében, mint Jason Bourne. A Bourne csapda és A Bourne ultimátum rendezője, Paul Greengrass áll ismét…
A két Grimm testvér, Jacob és Wilhelm szélhámosságból élnek, és a francia hatóságok elől menekülnek. A testvérek rövidesen a fantáziájuk teremtette…
A vadászat izgalma. Ez a tökéletes drog, és minél intenzívebb a hatása, annál nagyobb az ára. Jean-Calude Van Damme és a világhíres akciófilm…
A lányait egyedül nevelő Dan (Steve Carell) vidékre utazik a gyerekekkel, hogy szüleivel és testvérei családjaival töltsenek néhány napot. Anyja…
Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek…
Wes nyugtatókon él és rabszolgaként dolgozik egy irodában. A főnöknője rendre megalázza, a barátnője pedig félrelép a legjobb barátjával. Egyik…
Fletcher Reede a legrosszabb fajta ügyvéd, akinek életformája a hazugság, és még akkor sem mond igazat, amikor álmodik. Kissé elhanyagolt kisfia…
Marcos Vela (Mario de la Rosa), rangos gasztronómiai újságíró-ételkritikus, új feladatot keres magának, hajtja a kíváncsiság, így elfogadja egy…
Amikor a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén végzetes baleset történik, egy magányos űrhajós hősies erőfeszítéssel visszautazik a Földre, ám felfedezi…
Merülj el a true crime podcastok világában! Új bizonyítékok arra késztetik Poppy Parnell podcastert, hogy ismét foglalkozni kezdjen azzal a gyilkossági…
Egy csapatnyi bulis amerikai lány szabályosan berobban az 1870-es évek karót nyelt londoni társaságába, amire jó nagy kultúrsokkot szabadítanak…
Két biológus nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a tengerek kolosszusai, a hosszúszárnyú bálnák kommunikációját, azaz énekét kezdték el tanulmányozni…
A nyomozóból lett éttermi ellenőrt magával rántja a mohóság és a vesztegetés világa Dél-Floridában, miután egy turista egy levágott kart talál horgászás közben…
Charlie Brown eltökélten meg akarja nyerni a nagy baseballmeccset. Az összecsapás előtt azonban minden kudarcba fullad, mivel Sally a dobódombon…
Amikor Behman és Felson az évekig tartó háborúzás után hazatérnek, észreveszik hogy szülőföldjükön gyilkos pusztítást végzett a pestis. Az egyházi…
Elmúltak már azok az idők, amikor szimplán eltemetni egy halottat még természetes dolognak számított, így amikor Gram Parson, country- rock sztár…
Az amerikai bíróság történetének leghosszabb maffiaperében a vádlott ügyvéd nélkül védte magát. Jackie DiNorsciónak (Vin Diesel) lehetősége nyílik…
A karakán Julian és jóval visszahúzódóbb barátja, John veterán túrázók. Ezúttal Arizona vadonjai felfedezésére indulnak, ahová a notórius bajkeverő…
A megtörtént esetet feldolgozó film egy dél-amerikai pilótáról szól, aki az írországi Mallow mellett hajtott végre kényszerleszállást 1983-ban…
Ian Martin, a kiégett bostoni nyomozó újabb letartóztatást puskáz el alkoholbefolyásoltság miatt. Ahelyett, hogy kirúgná, parancsnoka megszánja…
Phoebe MacNamara hadnagy a Savannah-i rendőrség legjobb túsztárgyalója. Kifinomult érzékkel mindig tudja, hogy mikor kell engedni és mikor kell keményen akcióba lendülni…
Két expedíció az emberiség által tapasztalt egyik legdurvább hóviharral találja szemben magát. A hegymászók kitartását a bolygó legkönyörtelenebb…
Alexandre Lagarde, a veterán sztárséf komoly konfliktusba kerül Stanislas Matterrel, az étteremcsoport új vezetőjével. Matter arra készül, hogy…
Az önjelölt menedzser (Meg Ryan) a „Halálos becenévre hallgató utcai bunyósból (Omar Epps) a visszavonult edző (Charles S. Dutton) segítségével profi bokszolót szeretne csinálni…
Az Oscar®-díjas Steven Spielberg rendezésében készült Cápa, minden idők egyik legmaradandóbb feszültségteremtő akciófilmje már a bemutatásakor…
A halálosan beteg Kevser élete legrosszabb döntését hozta, amikor hozzáment a rendkívül gazdag Kırımlı ház egyik tagjához. Ugyanis kisfia, Yusuf…
Amerika legviccesebb családja visszatért repetázni! Eddie Murphy újra nevettet a Klump család minden tagjának szerepében a Bölcsek kövére második részében…
Eleven utcai táncok, amelyben mozgásba lendül a test, felforrósodik a szív és szárnyra kap a képzelet. Új diák érkezik a marylandi művészeti…
Sue Thomas nem egy átlagos szőke lány. Gyermekkora óta keményen dolgozik azért, hogy a normális emberek életét élhesse, ez azonban reménytelen számára…
Terence Hillben ezúttal sem kell csalódnunk. A tőle megszokott sármmal, vidámsággal és könnyedséggel nyomoz ezúttal Don Matteo szerepében, Olaszországban…
Három év telt el azóta, hogy a rendőrtiszt Damien Tomasso egyesítette erejét a 13-as körzetben élő bűnözővel, Leito-val, hogy megmentsék a hírhedt körzetet a teljes pusztulástól…
Fanfan (Vincent Perez), az ifjú kalandor, a női nem nagy csodálója kénytelen XV. Lajos hadseregébe menekülni, mivel a házasságba akarják kényszeríteni…
A gazdag cégtulajdonos, Ömer nagynénje szeretné, ha minél előbb megházasodna, ezért egy számukra ideális lánnyal próbálják összehozni. Türkan…
Egy nő, akiben számtalan nő lakozik, de sosem lehet tudni, pontosan hány darabból áll… pont, mint egy orosz matrjoska baba.A könyörtelen bombázó…
Hayat egy fiatal vidéki lány, aki Isztambulban él legjobb barátnőivel. Apja figyelmezteti, hogy munkát kell találnia vagy vissza kell térnie szülővárosába…
Csillagközi romboló: A minisorozatSci-fi dráma akciófilm sorozat (2003)9,78 (9)
Mrs. Doubtfire - Apa csak egy vanAmerikai családi dráma vígjáték (1993)9,7 (20)
Die Hard 3. - Az élet mindig drágaAmerikai akciófilm (1995)9,64 (11)
Bérgyilkos a szomszédomAmerikai akcióvígjáték (2000)9,62 (13)
Transformers 2. - A bukottak bosszújaAmerikai kaland sci-fi akciófilm (2009)9,6 (10)
A nagy pénzrablásSpanyol bűnügyi dráma sorozat (2017 - 2021)9,6 (10)
Én, a robotAmerikai-német akciófilm (2004)9,56 (16)
Remények földjeTörök dráma sorozat (2018)8,2 (45)
Kincs, ami nincsAmerikai-olasz kaland akcióvígjáték (1981)9,5 (32)
Egy csodálatos asszonyTörök dráma sorozat (2017 - 2020)7,68 (31)
Keresztanyu (2021)Magyar filmsorozat (2021)8,37 (27)
Valerian és az ezer bolygó városaFrancia sci-fi (2017)8,15 (26)
Jóban RosszbanMagyar dráma sorozat (2005)8,04 (25)
Isztambuli menyasszonyTörök tévéfilmsorozat (2017 - 2019)7,96 (25)
Az álmodozóTörök romantikus vígjáték sorozat (2018 - 2019)7,64 (25)