23:0001:00-ig2 óra
Nicsak, ki vagyok? - a rejtélyek színpada - 2. évad - 14. rész
Szórakoztató műsor (2020)A Nicsak, kivagyok? második évadában ezúttal is négy új maszk mutatkozik be minden adásban, a szereplők három körben adnak elő produkciókat. Őket a hangjuk, mozgásuk alapján kell felismerni a két sztárcsapatnak. Kajdi Csaba és Ábel Anita végre kedvükre zrikálhatják egymást, ugyanis ellenfelek lesznek a Nicsak, ki vagyok? második évadában. Ábel Anita csapatát erősíti majd Csonka András és Király Viktor, míg Kajdi Csaba és Pápai Joci mellett Mádai Vivien tűnik fel a hamarosan induló műsorban. Minden adásban három teljesen különböző előadással készülnek a szereplők, de nem mindegyikük adhatja elő minden produkcióját, ugyanis a két sztárcsapat körönként egyvalakit leleplez. Minden kör végén az a maszkos szereplő fedi fel magát, akit a sztárcsapatok megneveznek. Az adás végén az a csapat győz, amelyik a legtöbb helyes tippet adta. A műsor újdonsága lesz az úgynevezett „szuperképesség”, amely a szereplők egy-egy érdekes hobbiját, ügyességét mutatja be, ezzel segítve a sztárcsapatok feladatát: azaz kitalálni, kit rejt a maszk. A döntőben további meglepetések várnak majd a nézőkre, visszatérnek ugyanis az első évad karakterei, akik duettet énekelnek a döntősökkel. És hogy kik bújnak meg a maszk mögött? Színészek, énekesek, sportolók, műsorvezetők egyaránt. Egy biztos: óriási döbbenet vár mindazokra, akik követik majd a műsort!Műsorvezető: Ördög Nóra
🕓 A Nicsak, ki vagyok? - a rejtélyek színpada kezdéséig még 19 óra 27 perc van hátra.
Linkek
Évad
2. évadEpizód
14. részGyártási év
2020Viber
Messenger
Telegram
Skype
Blogger
Buffer
Gmail
- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése