Alkmaar (Nederland, Alkmaar)

Most megint egy kis „történelem” következik, a ’80-as évek eleje-közepe és csak egy kicsi XXI. század. Ennyi év távlatából persze az emlékek, élmények már megkoptak, de azért van, amire még emlékszünk. Arra mindenképpen, hogy alig felnőttként Franciaország, Belgium és Luxemburg után Hollandiában is rácsodálkozhattunk a rendszerváltás tényét elképzelhetetlennek tartó magyar ésszel a túlságosan is szabadnak tűnő világra, ahol a füves cigi szinte kötelező, vagy ahol először láttunk szögekkel kivert rockereket és zöld tarajú punk-okat – ahogy az egyik barátom mondja: punkákat (így fonetikusan) -, akiknek saját „üzletláncuk” volt, hogy ne legyen gond beszerezni a szükséges kellékeket. Ez ma már nem nagy durranás, de az akkori itthoniak számára akartunk fotózni ilyen üzleteket és figurákat, de ezt a nem túl bizalomgerjesztő személyzet – akik egyébként kitűnő cégérei voltak a tevékenységnek – és a még kevésbé bizalomgerjesztő vásárlók – nem tudni miért – rendre megakadályozták és nem voltunk abban a helyzetben, hogy vitatkozzunk. Egyszer még az egyetlen fényképezőgépünk is veszélybe került, így aztán feladtuk.

Maradt hát a sztereotípiákkal azonosított Hollandia: tulipán, szélmalom, sajt, fapapucs.

Ha már sajt, itt van mindjárt Alkmaar. Már a X. századtól kezdve ismert település, de csak a középkor vége felé indult városi fejlődésnek, addig ugyanis a frízek, és a skandináv partokról zsákmányszerző útra induló kalózok gyakori támadásainak volt kitéve. Egy ostrom emlékét még a holland nyelv is megőrizte: 1573-ban Alba herceg fia, don Federico de Toledo, aki Haarlemet is bevette, megostromolta Alkmaar falait, de sikertelenül. A holland nyelv ezt követően gazdagodott egy szólással: Van Alkmaar begint de Victorie . A szó szerinti fordítás: „A győzelem Alkmaarnál kezdődik”, de olyan értelemben használják: ”türelem rózsát terem”. Ha stílusos akarok lenni, na meg az alliteráció kedvéért: türelem tulipánt terem... De maradjunk a sajtnál.

Itt kezdődik a sajt..

Alkmaarban 1635 óta rendezik meg a világhírű sajtvásárt májustól szeptember végéig minden pénteken délelőtt. Fehér nadrágban, fehér ingben, piros, zöld, sárga vagy kék kalapban vonulnak fel a sajthordók, a kaasdrager-ek. Az 1600-as évek elejéről származik ez a viselet, az akkori idők négy nagy raktározó cégének az embereit különböztették meg így. Két kaasdrager a vállára akasztott hevederekkel emeli fel és hordja-viszi a sajtokat egy hordágyszerű alkalmatosságon, amire az egyenként kb. kétkilós golyó formájú sajtokból akár 80 is felkerülhet. A Waagpleinre, azaz a Mázsaház térre szállítják a rengeteg sajtot, lerakják a kereskedők elé, majd az alkudozás végén ugyanígy visszakerülnek a teherautókra és elindulnak az új tulajdonosok raktárai felé.

Ez a látványosság most már csak a turistáknak szól, az igazi sajtkereskedelem ma már nem itt zajlik.