Beduinfalu/ Jeep-szafari

Ezen a napon sivatagot akartunk nézni: dűnéket, homokot, koszt akartunk lábunk alá, testünkön, fogunk között. A jeep-be éppen elterpeszkedtünk mire kiderült, hogy még hat embert akarnak mellénk begyömöszölni. Szerencsére velünk utazott az idegenvezető, ami jó jel arra is, hogy a legjobb autóvezetőt kaptuk... egy vicces arab bácsit, aki állandóan csapkodta a kopasz fejét figyelmeztetésképpen, ha zökkenő következett. Úgy intézték aztán, hogy hozzánk már csak 4-en szálltak be, de így is szűkös lett a hely.

Útközben még csatlakozott hozzánk négy autó és egy kamerával felszerelt jóképű arab pasi, akinek olyan volt a szeme mint a kobrának... világosszürkészöld és kicsit reptil... a beduinok féltek is tőle, mint később megtudtuk. Majdnem végig filmezett és a DVD-ért 25 Eurót kért, amit sajnos meg is vettünk... kiderült ugyanis a visszanézésénél itthon, hogy elfelejtette a kamera lencséjét már az elején megpucolni a hülye és úgy vette fel az eseményeket, sőt hang se volt, helyette zene. Tehát mindenhol homokszemcsékkel az előtérbe, elmosódva látszunk és arab muzsikára tátogunk hozzá!

Na mindegy, a jeep-szafari azért jól sikerült. Homokdűnéken furikáztunk, ami szeméthegy is lehetett, mert ezek a sivatagot szemetesnek használják. Kupacokba gyűjtik és homokkal betakarják, de a szél minduntalan ismét szétszórja nekik, dehát ez az arab logika.

Már az elején alá kellett írnunk, hogy a saját felelősségünkre autókázunk és semmilyen kártérítést nem kérünk ha kiakad a derekunk egy zökkenőnél, ami majdnem be is következett, mert az egyik gödörnél azt hittem kettétörik a gerincem. Mindenesetre megúsztuk mindenféle becsípődés nélkül. Pihenésképpen leparkoltunk egy kisebb hegy lábánál és fel lettünk terelve. Néhányan jézuspapucsban, mezítláb tébláboltak az éles kövek közt és küzdötték fel magukat véres lábbal a csúcsra... na ezek azok a teremtmények, akik nem olvassák át az infót előzőleg („kényelmes, zárt túracipő ajánlott! ).

Fentről lehetett a legjobban érzékelni, hogy mi most egy igazi semmi-közepén hangulatú, okker és terepsárga színekben pompázó tájban vagyunk és hogy pont ilyent akartunk látni, ami az ismerttől nagyon eltér. Egyetlen kisebb fa próbált a kietlenbe görcsösen megkapaszkodni és az is csak azért él állítólag, mert a turista férfiak folyamatosan locsolják.

Lefelé már könnyebben ment a dolog mert a túloldalon egy nagyobb homokdűnén lehetett lejutni, aztán ki kellett a cipőket üríteni, mert telement homokkal... de voltak olyanok is akik elhagyták a lábbelijüket és keresniük kellett. Valaki homokangyalt csinált, de aztán ketten alig bírták leporolni, úgy bepanírozta magát. Elszáradt turistacsontvázakat viszont sehol se láttunk, minket is hűs szörppel kínáltak, hogy szomjan ne haljunk, majd továbbindultunk.

Célunk egy beduinfalucska volt, ahol nem lehet könnyű az élet. Főleg így, hogy ennyi turista rájuk ront. Ott tartózkodásunk elején vagy 50 főből álló Quad- csapat bőgette a motorját... kicsit puffogtam: „nesze nekünk beduinpásztor-romantika , de szerencsére aztán elhúzták a csíkot Mad Max és társai. Így már hangulatosabb lett a dolog. A mosdót azonban javasolnám elkerülni, kb. 10x rosszabb, mint az itthoni vonatos wc-k. A kilincs meghatározhatatlan eredetű anyagtól ragad, az egész koszos, büdös. Ja, és ha lehúzod, kb. térdig beterít a wc tartalma. A kézmosó szép tiszta volt, de csak azért mert nem kötötték rá a vizet... dehát ez így is luxusnak számít a sivatag közepén, tehát ne kritizáljuk tovább.

Mindenki kapott egy kendőt és egy kaftánt, majd körbevezettek bennünket a területen. Vásárolni lehetett a csecsebecsékből és krémekből, amit a beduinok készítenek, majd kóstolót kaptunk a szárított tevetrágyán sütött pászkából. Azt ott egy az egybe kiejtettem a számból, mert pont a széléből kaptam és az belelóghatott sütés közbe a homokba(?), mindenesetre nagyon csikorgott a fogaim alatt.

Közben megjött a karaván. Míg én bámészkodtam, addigra párom már eltevegelt. Addig fotóztam míg rábaltáztam, mert elfogyott a teve. Ott álltam a teveszarban és vártam, míg visszajöttek páran, akik láthatólag nagyon élvezték a büdös állatokat. Na én is föllendültem egyre és szerencsém is volt, hogy a mellettem lévőre egy rutinos kislány pattant fel éppen, mert az figyelmeztetett, hogy ne csak elől kapaszkodjak meg , mert akkor előre fogok bukni ha feláll a sivatag hajója. Tevegeltünk egy kört, de szegény csajszinak nagyon ferde volt a nyerge, egész úton jujjgatott, hogy mindjárt lecsúszik... de visszaértünk minden baleset nélkül.

Tevegelés naplementébe..

Közben felterelték a népet a közeli csúcsokra naplementét nézni. Én lentről fényképeztem hogyan megy le a nap a hegyek közt előtérbe a pihenő karavánnal, klassz fotómotív lett. A nap nagyon igyekezett, mert hamar lebukott. Ezek után beültünk a száraz pálmalevéltetejű nyitott pihenőbe a kövekre terített szőnyegekre, ahol kezdett már hűvös lenni. Míg idegenvezetőnk mesélt, addig egy kis beduin apóka mocskos bádogbögrében feketeteával kínálgatott bennünket. Elfogadtam mosolyogva. A büféről viszont alig csipegettem, mert az ismeretlen eredeűü húsoknak tevetrágya szaguk volt... inkább zacskós csipszet ropogtattam.

Vacsi után vizipipipát osztogattak, de már majdnem odafagyott a seggem a kőre, úgyhogy örültem neki mikor indulásra szólítottak fel bennünket. Hazafelé még jól meg lettünk sékelve, aztán 10 percre leálltunk a sivatag közepén és kiszálltunk csillagokat nézni. Sofőrünk miután lekapcsolta a lámpákat beszólt, hogy „Welcome in Alaska! („Üdv Alaszkában! ), mert remegtünk mint a kocsonya. A csillagos ég nem tett rám nagyobb hatást, hiszen láttam én már majdnem az egész galaxist 2500 m magasban és avval még a planetárium se vetélkedhet! Miután a bagósok eldobták a csikkeket a hotelig meg se álltunk.