Brutálfutás 11.0

A Brutálfutás az egy igazi bulival kevert akadályfutás, amin nehéz nem vigyorogva végigmenni, miközben a sárban kúszol a szögesdrót alatt, hason száguldasz le egy fóliacsúszdán miközben slaggal fröcskölnek, szalmabálákon ugrálsz és hasonló finomságok.

Harmadszorra teljesítve mostanra már külön helye van a szívemben a Brutálfutásnak.

Három évvel ezelőtt, amikor elkezdtem futni ez volt első verseny, amin indultam. Akkor annyira elvarázsolt az akadályfutás világa, hogy két éve is részt vettem rajta, a tavalyi kihagyott után pedig idén újra ott állhattam a rajtvonalnál. Mégpedig zokniban. Ugyanis az első „akadály”, hogy a rajtjel elhangzása után előre kell szaladni a pár méterre elhelyezett cipőnkhöz és érdemes igyekezni minél gyorsabban felhúzni, mert akinek utolsónak sikerül, arra vár még pár fekvőtámasz is.

Az első körben csak körbefutunk a MotoCross pálya körül, miközben nézhetjük az előző futamokban indulókat, akik már az akadályokon küzdik át magukat.

Majd elérkezünk a szalmabálákhoz és onnantól rá is kanyarodhatunk a verseny izgalmas részére, érkezik sorban a vízzel teli árok, a sötét és füsttel teli barlang, dagonya folyosó, kúszások, mászások, kocsikerék hegyek, deszka alatti víz alatt átúszás.

Ezen a körön sikeresen túljutva, kb. úgy plusz 5 kiló sarat magunkon cipelve indulhatunk ki az erdőbe egy körre, ahol szintén vár pár akadály ránk.

Visszaérve a pályára, hogy biztosan kiélhessük a bennünk rejtőző gyermeki vágyakat még egy kört teszünk az akadályokon, sarazunk, lecsúszunk, felmászunk, még egy kicsit sarazunk majd lassan beérkezünk a célba.

Ez az a futás, aminél semmi idő vagy sebesség nem érdekel, csak élvezni akarom, ez sikerült is, úgyhogy kicsit meglepődve hallgattam a célban, hogy kategóriám első helyén értem be hasonlóan a két évvel ezelőtti Brutálfutáson.