Eger

Eger (latinul: Agria, németül Erlau, szlovákul Jáger, szerbül Jegar, szlovénül Jagar) Heves megye székhelye, Észak-Magyarország második legnépesebb, és egyik legszebb történelmi városa. Jelentős oktatási és kulturális központ számos világhírű múzeummal és műemlékkel. Az egri borvidék központjaként a legjelentősebb magyar bortermelők közé tartozik.

Nevének pontos eredetét jelenleg sem tudjuk. Van olyan feltevés, hogy a hely elnevezését az Eger patak partjain valaha bőségesen növekedő egerfáról (azaz égerfáról) nyerte. A magyarázat helyesnek látszik, mivel a város neve tükrözi ősi természeti környezetét, illetve annak egyik legjellemzőbb növényét, a mocsaras partokon gazdagon tenyésző égerfát, amely azóta kipusztult. Ezt a feltevést megerősíti a város német Erlau ( Erlen-au Égerfa-liget) elnevezése is. Van olyan teória is, hogy Eger neve az ager (föld) latin szóból származik.

Az egri medence és az azt övező hegyes vidék emberi településre mindig nagyon alkalmas volt. Erre mutatnak a felszínre került régészeti leletek, amelyek az őskortól kezdve a történelem valamennyi korszakát képviselik.

(A legrégebbi leletek Cserépfalu közelében, a Hór-völgyi Subalyukban kerültek elő. A mész dús talaj nemcsak az őskor középső szakaszának (i. e. 150 000- 50 000) növényi és állatmaradványait konzerválta, hanem megőrizte az ember kőeszközeit és csontváz-maradványait is. Ezek az úgynevezett Neander-völgyi fejlődési fokot elért embertípus maradványai, és a mai napig egyedülálló leletek hazánkban. Az őskőkor fiatalabb szakaszának eszközeit (kb. i.e. 50 000—8000) - amelyek a kifejlett, a maihoz hasonló ember megjelenésével hozhatók kapcsolatba - Egertől északra, a Peskő-barlangban és az Istállóskó-barlangban tárták fel.)

A honfoglaló magyarságnak már az első nemzedéke megszállta Eger területét a X. század elején, de a katonai foglalást csak később követte a családok megtelepülése a Szépasszony-völgy környékén. A várost környező dombokon az évszázadok óta folyó szőlőművelés igen sok honfoglalás kori magyar sírt pusztított el, de az eddig ismert adatokból is kitűnik, hogy Észak-Magyarországon az egyik települési központ éppen Eger lehetett.

A X. század végén, a XI. század elején a központi hatalom megerősödésével a király magánbirtokai és a királyi várbirtokok növelésére szerte az országban nagyobb részeket hasított ki és foglalt el a nemzetiségi szállásterületekről. Ilyen módon alakult ki az a terület is, amelyet a középkori oklevelek Vallis Agriensisnek, Egri-völgynek említenek, az Abák, az Örsur és a Bél nemzetség birtokai közé beékelődve.

I. István király Egerben is püspökséget alapított, és többek között az Egri-völgyben fekvő királyi birtokokat is az egyháznak adományozta. Eger környékén az Aba nemzetség birtokai voltak, és Aba Sámuel István király nővérét vette feleségül, érthető tehát a püspökség helyének megválasztása. De település-földrajzi szempontból is jó volt a választás, mert a kiszélesedő Egri-völgy alkalmas volt nagyobb település kialakulására is. A völgy éppen a városnál kissé összeszűkül ugyan, de ez védelmi szempontból nagyon előnyösnek mutatkozott.

A püspöki székhely a völgy uralkodó pontján, a mai vár dombján települt meg. Minden bizonnyal még István király idejében megkezdődött a püspöki székesegyház építése, amelyet Szent János apostol és evangélista tiszteletére szenteltek, és állítólag István király személyesen irányította a templom építkezését a közelben levő dombról figyelve a munkát, ezt a helyet a mai napig is Királyszéknek nevezik. A XI. századi templom azonban teljesen elpusztult, és a várban folyó ásatások alapján csak néhány részletből lehet következtetni ennek meglétére.

Kisfaludy Stróbl Zsigmond: Végvári vitézek

A püspöki udvar élete, az itt folyó építkezések egyre több kézművest igényeltek és vonzottak, akiknek megtelepedése elősegítette a városias jellegű település kialakulását.

A XII. század végén kezdődött meg annak a háromhajós román templomnak az építése, amelynek maradványai a várban ma is láthatók. Ez a templom a XIII. század legelejére már elkészült, mert a krónikások egybehangzó véleménye szerint itt temették el 1204-ben Imre királyt.

Az Árpád-házi királyok közül többen is megfordultak Egerben, hosszabb időt töltött itt 1131-ben II. István, aki itt is halt meg. IV. Béla 1261-ben és V. István 1271-ben kiadott okleveleiből pedig az derül ki, hogy az egri püspök feladatai közé tartozott a király negyedik fiának nevelése is. Néhány oklevélből arra lehet következtetni, hogy Egerben nevelkedett III. László, II. Endre és talán IV. Béla királyunk is. (II. Endrével együtt nevelkedett Anonymus is).

1241-ben az országot elpusztító tatárjárás Egert sem kímélte meg. A templomot kirabolták és felgyújtották, az ellenállókat megölték. (Rogerius: Siralmas Ének)

A tatárjárás után szerte az országban megkezdődött a kőből készült várak építése. 1248-ban egy birtok-csere kapcsán így kapott várépítési engedélyt Lambert egri püspök is IV. Béla királytól. Ettől az időponttól számíthatjuk a vár építésének kezdetét. (A tatárjárás okozta elnéptelenedés és a várban folyó nagyarányú építkezések szükségessé tették, hogy a lakosság létszámát növeljék, így erre az időre esik a nagyszámú, idegen ajkú népesség betelepítése).

Eger városa a püspökség megalapításától kezdve a püspök és a káptalan földesúri fennhatósága alá tartozott. Az egyházi birtokosok jogbiztosító oklevelekben igyekeztek rögzíteni régi birtokaik kiterjedését, s megkíséreltek új adományokat is szerezni. 1261-ben, majd 1271-ben királyi oklevelek állapították meg a régi birtokokat, de új javadalmakkal is megajándékozták a püspökséget.

A tatárjárás után lassan meginduló városi fejlődést a XIII. század végének zavaros belpolitikai eseményei ismét megzavarták. A kiskorú IV. László uralkodása alatt az egri püspök összeütközésbe került a király párthíveivel, akik megtorlásul az egész Egri-völgyet és Eger városát is feldúlták, a lakosságot pedig a közelben levő Pusztaszikszóra telepítették ki.

A nyugodt ütemű fejlődés csak a XIV. század harmincas éveitől kezdve folytatódhatott, amikor a nagyhatalmú tartományurak leverése után a központi királyi hatalom megerősödött. A városi kézművesek már nemcsak saját településük igényeit elégítették ki, hanem a város körüli községekből kialakult piackörzet lakóit is ellátták termékeikkel. Ekkorra már Egerben fejlett kereskedőközpont alakult ki (a korabeli oklevelek az „egri márkát említik fizetési eszközként, holott országszerte a budai márka használata volt szokásos).

Ott, ahol a természeti adottságok lehetővé tették, megindult az intenzív szőlőművelés is, a város határának legnagyobb részét szőlők foglalták el. A bor érlelésére a hazai viszonyok között pincékre volt szükség, melyek kezdetben természetes üregek lehettek, majd ezek mintájára vájták a Királyszék alatt a máig is meglevő pincéket, amelyek például szolgáltak a későbbi híres egri pincesorok készítőinek is.

A Minorita templom és a Városháza

Tovább fejlődött a kézművesipar is, különösen a kovácsmesterség. A középkorban ezt tartották a legfontosabb iparágnak, és a kovácsot a „mesterek mesterének mondták, hiszen ő készítette a szerszámokat és fegyvereket minden mesterember és katona számára.

Közben a város területileg is tovább növekedett. A várdombtól keletre eső városrészt kőfallal vették körül és a várhoz csatolták, lakossága pedig a vár alatti utcákba költözött. A középkori város sok apró településből alakult ki. Ezek az utcák, városrészek egymástól jogilag is külön álltak: külön fizették az adót, a szolgáltatásokat, és külön bírájuk is volt. Bár minden adottság megvolt a városfejlődés előmozdítására, mert ide összpontosult az ipar, a kereskedelem, és intenzív szőlőművelés is folyt, mégsem alakult ki az igazi városformáló elem: a városi polgárság. Nem szerezhették meg a városi önkormányzat jogát, hiszen az egész középkor folyamán a püspök és a káptalan földesúri fennhatósága alá tartoztak, ez a tény pedig a mezővárosi fejlődés szintjén rekesztette meg Egert.

Eger történetében a legfényesebb időszak a XV. század volt, bár a század elejének politikai ese¬ményei több ízben megzavarták ezt az életet. Ludányi Tamás püspök Zsigmond királlyal szemben Nápolyi László pártján állt, és Eger várát 1401-1404 és 1421-24 között évekig tartotta az ellenkirály oldalán. Ez a tény viszont azt bizonyítja, hogy a vár építkezése erre az időre már teljesen befejeződött.

Buttler ház(Mikszáth,Különös házasságtörténéseinek helyszine)

A vár jelentősége az Észak-Magyarországon fellángoló huszita mozgalmak erősödésével megnőtt, hiszen az egyre fokozódó kizsákmányolás ellen az új vallási ideológia fegyverével harcoló husziták éppen az egri püspök birtokait foglalták el. Egy hirtelen támadással 1442 húsvétján Eger városát is megrohanták, de a várat erőssége miatt nem támadták meg.

Az antifeudális mozgalmak gyökere végső soron a reneszánsz új szellemében keresendő. A fényűző pompa, a nagy építkezések szükségszerűen megkövetelték az egyre nagyobb termék- és pénzjáradék behajtását. Az egri vár urai, a mindenkori püspökök nemcsak egyházi méltóságok voltak, hanem az új szellem jeles képviselői is, és ugyanekkor országos méltóságokat is betöltötték.

((Beckensloer János (1468-1474) Mátyás király egyik tanács¬adója és diplomatája, Rangoni Gábor (1475-1486) állandó itáliai követe volt, majd bíborossá nevezték ki. Nagylucsei Dóczi Orbán (1486-1494) királyi kincstartó, majd bécsi püspök, könyvtárát a korabeli krónikások csodálattal emlegették. Bakócz Tamásból (1493-1497) később esztergomi prímás, majd a pápai trón esélyes jelöltje lett, Estei Hippolit (1498-1520) Mátyás király rokona volt, aki Bakócz Tamással cserélt, amikor a rendek lemondatták az esztergomi érsekségről. A püspökök fényűző életmódjuk anyagi feltételeinek biztosítására az egyházi jövedelmeken felül földesúri bevételeiket is növelni igyekezték. A fennmaradt számadáskönyvek tanúsága szerint Bakócz püspöksége idején egyévi jövedelme kb. egy mázsa színarany értékének felelt meg. Egerben a nagy építkezések kora ez. Beckensloer János a várban a máig is fennálló püspöki palotát alakíttatja ki, Dóczi Orbán idejében már javában folyik a püspöki székesegyház gótikus stílusban történő megnagyobbítása (méretei csak Európa legnagyobb gótikus katedrálisaihoz hasonlíthatók). Estei Hippolit Felsőtárkányban pompás vadászkastélyt építtet, a Bükk erdeiben a püspök és olasz kísérete nagy vadászatokon vesz részt, az Egerben soha be nem fagyó melegvízen télen is sólymokkal vadásznak a vízimadarakra.

De nemcsak maradandó építkezésekre költötték a jobbágyoktól kipréselt pénzt, hanem Hippolit udvara hemzseg a semmittevő olasz szerencselovagoktól is, akik nem kis jutalommal hagyják el Egert. Egyikük például 2 mázsa ezüstöt és 2 telivért kapott ajándékba a püspöktől, mások hosszú hónapokon keresztül havonta 10 aranyforintot és teljes ellátást kaptak akkor, amikor egy várbeli katona évi fizetése volt ennyi)).

A reneszánsz fényűzése és pompája egyre nagyobb terheket rakott a nép vállára. A fokozódó kizsákmányolás elleni harc a Dózsa-féle parasztháborúban lobbant lángra, és Hippolit kormányzója verte le a parasztsereg egyik nagyobb csapatrészét Eger közelében.

A parasztháború leverése éppen azt erőt kapcsolt ki az ország védelméből, amely a fenyegető török támadásnak ellen tudott volna állni. Egyenesen vezetett az út a mohácsi katasztrófa felé…

Buda eleste után (1541) nyilvánvaló lett, hogy Egernek fontos szerep jut a török elleni védekezésben. A várat ekkor Perényi Péter kancellár és észak-magyarországi főkapitány birtokolta, aki megkezdte e nehezen védhető vár korszerűsítését. Ennek a munkának első üteme az volt, hogy a külső és a belső várat egy vastagabb fallal elválasztották egymástól. Az építkezésnek esett áldozatul a gótikus szentélybővítés, amelynek falaiból a Szentély- vagy Templom-bástyának nevezett ágyúállást alakították ki. Perényi Péter közben felségárulás vádjával börtönbe került, de várnagya Varkoch Tamás a várat még a király ellenében is megtartotta ura számára, és folytatta a megkezdett munkákat. 1542-ben elkészült a vár ötszögű kaputornya, amely azóta is Varkoch nevét viseli. Végül olyan megállapodás született a magát tisztázó Perényi Péterrel, hogy a várat Ferdinánd király kezére adják.

Eger tulajdonképpen ekkor kapcsolódott be a királyi végvári rendszerbe, mert eddig a püspökök magánvára volt. Olyan egyezséget is kötöttek a Ferdinánd által kinevezett Oláh Miklós püspökkel, hogy az egyházfő ezután a püspökség jövedelmének csak egyharmadát kapja kézhez, egyharmadát a vár építésére, egyharmadát pedig a katonák zsoldjának fizetésére fordítják.

A vár kapitányságát 1548-ban Dobó István vette át, aki megkezdte az addig gyéren befolyó jövedelmek behajtását, hiszen a Perényi-korban elkezdett építkezéseket még nem fejezték be, a vár felszerelését ki kellett egészíteni, élelmiszer készletet is össze kellett gyűjteni.

A vár nyugati oldalán ekkor épült meg az ó-olasz rendszerű bástya, amely ma is Dobó nevét viseli. Megerősítették a Tömlöc- és Föld-bástyát, kimélyítették a vár árkait, a külső várban fából és döngölt földből építették a palánkműveket.

1552 tavaszán a török új hadjáratot indított Magyarország ellen. Az egyik seregrész dél felé indult, és elfoglalta Temesvárt, az északi sereg Drégelyt, Szécsényt, Hollókőt és Bujákot, majd a két seregrész Szolnok alatt egyesült, és Eger ellen fordult.

(Az egri vár békelétszáma 400 fegyveres volt. A török hadjárat hírére Dobó 4-5000 embert akart összegyűjteni, de legnagyobb igyekezete ellenére sem érte el a védők létszáma a 2000 főt. Ferdinánd király Bécs védelmére tartogatta seregét, és csak nagy nehezen küldte Egerbe Bornemissza Gergelyt 250 gyalogossal, Zoltai Istvánt és Pethő Gáspárt 40-40 lovassal. A veszélyeztetett bányavárosok is alig küldtek erősítést, és hiába menesztette Dobó Mekcsey István alkapitányát Szikszóra, az észak- magyar-országi nemesek gyűlésére, hogy katonákat szerezzen. Látszott tehát, hogy az egriek több segítségre már nem számíthatnak. Élelmük kellő mennyiségű volt ugyan, de hadiszerekből már nem álltak ilyen jól. A vár 1551. évi leltára szerint mindössze 16 nagyobb ágyújuk volt, ezenkívül 345 szakállas puska, 5 darab 25 szakállasból összeállított „seregbontó , 187 kézipuska, 1261 lándzsa és 200 dárda tette ki a készletet.

Szolnok őrsége a közeledő török sereg hírére elhagyta a várat, és nyitva állt az út Eger felé. Tudták az egriek, hogy igen nagy a túlerő, és teljesen magukra vannak utalva. A várvédők érezték helyzetük súlyosságát, mégis vállalták a végzetesnek látszó harcot. Megesküdtek, hogy a törökkel szóba nem állnak, ellenségtől érkező levelet el nem olvasnak, és halállal bűnhődik az, aki a vár feladásáról szót ejt. A maroknyi sereget úgy osztották el, hogy a kevés emberből mindenhová jusson. A belső várban két tartalékcsapatot Mekcsey István gondjaira bíztak, a külső vár védelme Bornemissza Gergely feladata volt, Dobó az általános parancsnokság mellett az ágyúk irányítását vállalta.

A török ostromgyűrű szeptember 15.-én fogta körbe a várat… (A vár ostromának hiteles történetét lásd: Gárdonyi Géza: Egri Csillagok.)

A sokszori próbálkozás után a török sereg kezdeti önbizalma teljesen megfogyott, vezérei egymást okolták a sikertelenségek miatt. Október 18-án hajnalra a török sereg szégyenszemre elvonult a vár alól.

Az egri győzelem híre egész Európában elterjedt, hiszen eloszlatta a török sereg verhetetlenségébe vetett hitet, és néhány évtizedre visszavetette az oszmán birodalom terjeszkedését.

A török alól felszabadított Eger állapotáról elég pontos adataink vannak, mert a császári parancsnokság nyomban elrendelte a kincstári szerzeményként kezelt Eger házainak, épületeinek összeírását, a városban összesen 518 házat találtak, ebből azonban csak 412 volt lakott.

A másik nagy problémát az elnéptelenedés okozta. A jelentésből az is kiderül, hogy az eltörökösödött városban a császári hatóságok betelepítésekre – elsősorban németesítésre – törekedtek, hozzájuk csatlakoztak azután a bevonuló katonasággal érkezett, a mindennapi szükségleteket kielégítő mesteremberek, magyarok és németek, de 1687-90 között Egernek még így is csak kb. 1500 lakosa volt.

(Mindjárt kezdetben kialakult a küzdelem a lakosság és a földesurak között Eger jogállása körül: „Az Egerben letelepülni kívánók nem mint jobbágyok, hanem mint polgárok óhajtanak élni - hangoztatták a lakosok. I. Lipót király 1688 augusztus 6-án Bécsben Egert valóban „szabad és királyi rangra emelte, amit szeptember 3-án ki is hirdettek az egriek előtt. Az öröm azonban csak rövid ideig tartott: a háborúskodásban a püspök és a káptalan erősebbnek bizonyult és a király 1694 augusztus 14-én Eger városát átadta a földesuraknak, a település ismét püspöki város lett. Ezzel együtt az 1690-es évek elején megindult a fejlődés, a város több tekintetben kiváltságos helyzete sok új letelepülőt vonzott ide.

A XVII— XVI II. század fordulóján Eger lakossága megközelí¬tette a 4000-et, és a vár ekkorra már elvesztette hadászati jelentőségét, a kincstárnak pénze sem volt a hatalmas falak fenntartására, ezért a budai katonai főparancsnokság elrendelte a vár katonai létesítményeinek lerombolását. Teljesen eltűnt a külső vár, és jóformán alig maradt valami a belső vár közepén állott Szép-bástya falaiból is. A további rombolást a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc akadályozta meg.)

A Csillagvizsgáló

A Rákóczi vezette szabadságharc mozgalmas időszakot jelentett Eger életében. Ekkor vonult be Bercsényi Miklós 1703 november 5-én a városba. A magyarok hűségesküt tettek, a németek és a rácok a várba zárkóztak. Bercsényi csapatai megrohanták a várat, de elfoglalni nem tudták, ezért a városbeli német és rác telepeket felgyújtották.

1704-ben Rákóczi személyesen jelent meg az Eger várát körülzáró táborban. Forgách Simonra bízta az ostrom vezetését, aki megegyezett Zinzendorf császári parancsnokkal, hogy ha nyolc hónap alatt nem érkezik segítség, a várat a német katonák elhagyják és átadják a kurucoknak. Így került az egri vár 1705 január 2-án Rákóczi kezébe.

Később Eger város úgyszólván Rákóczi állandó hadiszállása lett, itt volt egy ideig a középpontja Rákóczi diplomáciai és hadi intézkedéseinek, így például a fejedelem 1708 nyarát is Egerben töltötte, itt kereste fel őt egy ünnepélyes orosz követség, amely a cár közbenjárását ajánlotta fel a békesség érdekében.

Rákóczi utolsó egri tartózkodása idején a felkelés már az egész országban hanyatlóban volt. A fejedelem még utasításokat adott a vár megerősítésére, de a szabadságharc ügye elbukott, a még - az egri várnál - ellenálló Prinyi Miklós parancsnok 1710. december 8-án kénytelen volt kapitulálni a császári hadaknak.

1713-ban megkezdték a mai Bazilika helyén álló középkori templom barokk stílusú átépítését és Eger ekkorra már fejlődő megyei és egyházi központ volt, megkezdődtek a nagyobb, városfalakon kívüli építkezések.

Erdődy Gábor püspök (1715-1745) idejében, 1727.-ben fejeződött be a középkori templom barokk székesegyházzá való átépítése. Ebben a korban építették meg - vagy legalábbis kezdték építeni - az Egerben letelepedett szerzetesrendek (jezsuiták, ferencrendiek, szerviták) templomát és kolostorát. A céhek is ebben az időben nyerték kiváltságos leveleiket és a század közepe felé már 20 céhbeli iparról tudunk. A város kulturális életében nagy jelentőségű volt a Foglár György által 1740-ben alapított jogi iskola, amelyért még az országgyűlés is háláját fejezte ki az 1741. évi 44. törvénycikkben.

Erdődy Gábor halála után Barkóczy Ferenc (1745-1761) foglalta el az egri püspöki széket. Nagy műveltségű, ember volt, a barokk-rokokó művészet jó ismerője és pártfogója. Egerbe érkezése után csakhamar megindultak az építkezések, 1748-ban kezdték meg a trinitárius templom építését, és 1758-ban tették le Eger, sőt az egész ország egyik legszebb barokk építészeti alkotásának, a minorita templomnak az alapkövét.

Ezekben az években épült a Megyeháza, a – nem túlzás - világhírű Fazola-kapukkal és elkészült a jezsuiták új gimnáziuma, 1758-ban helyreállítják a Hatvani kaput, létrehozták a teológiai és bölcsészeti tanszakokat, megalapítják a nyomdát.

Eger barokk kori fejlődése a XVIII. század második felében, Esterházy Károly püspöksége idején (1762-1799) volt a leggyorsabb, ekkor keletkeztek, illetőleg fejeződtek be a legnagyobb épületek. 1763 és 1785 között készült el az egyetemnek szánt Líceum (ma Eszterházy Károly Főiskola, korábban Ho Shi Minh Tanárképző Főikola), hazánk legszebb copf stílusú oktatási intézménye. Készen álltak a szerzetesrendek templomai, a püspöki palota, a háromemeletes papnevelő intézet. Megépült (bár nem éppen a püspök támogatásával) a görögkeleti, vagy ahogyan Egerben mondják a „Rác-templom”. Megépítik a Püspök-kertet, elkészült az árvizek ellen védő északi völgyzárógát, a „Posuerunt , szabályozták az Eger-patakot, új vásárteret létesítettek stb.

Mindent egybevetve, a város fejlődése ezekben az évtizedekben igen gyors, az 1787. évi II. József-féle népszámlálás alkalmával már 17 083 lakost írtak össze. Eger akkor az ország hatodik legnagyobb települése volt, megelőzve olyan városokat, mint Miskolc, Székesfehérvár, Pécs.

A város fejlődése a XIX. században megtorpant. 18o4-ben az egri egyházmegyéből nagy területeket választottak le, kialakították a kassai és a szatmári püspökségeket. Az egri püspökséget - kárpótlásul a leválasztott területekért - érsekségi rangra emelték ugyan, de gazdasági alapja jelentősen csökkent, s ez a város életében eddig tagadhatatlanul nagy jelentőségű egyházi építkezések ritkulását vonta maga után. Volt viszont egy másik, a városra nézve előnyös „területrendezés is ezekben az időkben. Egernek a patakon túli, keleti része évszázadok óta Borsod megyéhez tartozott és a patakon átkelve vámot kellett fizetni. Ez a kedvezőtlen állapot szűnt meg, amikor az 1807. évi 29. törvénycikk Eger város „vízen túli” részét Heves megyéhez csatolta.

1827. augusztus 26.-án óriási tűzvész pusztított a városban, csaknem az egész belváros a lángok martaléka lett. A szomorú esemény után vonult be a székvárosba Pyrker János László a XIX. század legjelentősebb - vagy inkább egyetlen - építő egri érseke.

Legnagyobb létesítménye a középkori templom helyén az 1831-1836 között klasszicista stílusban (át)épített monumentális Főszékesegyház (Bazilika). A Hild József által tervezett templom nemcsak egyedi művészeti értékei miatt, de városképi jelentőségét tekintve is nevezetes.

A század első felében indult meg Európában a múlt értékes építészeti emlékeinek, a műemlékeknek a védelme. A sok idegen országban járt és így sokat látott érsek ezt a szemléletet szerencsére a városba is áttelepítette, így kapott az addigra már majdnem teljesen elpusztult egri vár az utolsó percben kíméletet és a híres minaret is így menekült meg a lebontástól.

Eger kivette részét az 1848-as szabadságharcból is. A „Heves-bihari 26-ik honvédzászlóalj Eger székhellyel alakult meg.

1849. február 25-26-án Dembinszky Henrik, a magyar hadak főparancsnoka, Görgeyvel és Klapkával együtt a Nagypréposti Palotában beszélték meg a várható kápolnai csata haditervét. (Mint ismert:a csata elveszett.)

Március 30-án Kossuth Lajos érkezett Egerbe — „s le sem szállva a kocsiról, gyújtó beszédet intézett az összegyülekezett egriekhez az érseki palota díszudvarán . Kossuth szerint: „Egerben nem hirdetni, hanem csak tanulni lehet a hazafiságot .

A kiegyezés után, 1868-ban a magyar orvosok és természetvizsgálók Egerben tartották nagygyűlésüket, amelyen a régészeti szakosztály az egri Ipolyi Arnold elnöklete alatt újjáalakult és az állami műemlékvédelem létrehozásában nagy jelentőségű ülést tartott. Az ülésen Rómer Flóris „felemlíti a vandalizmust, amellyel a köveket elhordják, úgy, hogy csak egyes részekből lehet ráismerni, milyen műkincseket rontottak, vagy hordottak egyéb célokra el... Ezt követően - hazánkban először Egerben, a „műemlékek városában - hasznos elképzelések születtek a műemlékek megvédésére.

(1968-ban a barokk belvárost védetté nyilvánították, és ezzel több más várostól eltérően megkímélték a további, oda nem illő épületek beépítésétől. 1978-ban a települést a helyi műemlékek védelméért Hild-éremmel tüntették ki. A városvédő tevékenység elismeréseként Egerbe került az ICOMOS - Történelmi Városok és Falvak Nemzetközi Bizottsága - magyarországi székhelye.)

A XIX. századi gazdasági fejlődés nem éreztette hatását, mert Eger távol volt a közúti és a vasúti fővonalaktól, a lakosság száma alig emelkedett, a század végén még mindig csak 25 893 fő volt.

(1878. augusztus 30-án és 31-én egy hatalmas bükki felhőszakadás után az Eger-patak kilépett a medréből, és pusztító árvíz öntötte el a belvárost. Tíz ember meghalt, 35 ház összedőlt, 136 épület súlyosan megrongálódott, háziállatok százai fulladtak a vízbe. Az elöntés legnagyobb magassága 463 centiméter volt. Az árvíz szintjét 17 tábla jelezte a különböző épületeken, többségük ma is látható.)

A XX. század fordulója után sem változott lényegesen a helyzet, Eger évtizedeken át „egyhelyben topogott”, de talán éppen ennek köszönhető, hogy a város régi, hangulatos képe jóformán érintetlen maradt, építészetileg megőrizte egységes arculatát.

1904-ben nyílt meg Eger első kőszínháza, elkezdték a csatornázást és az egyéb közművek építését.

A századforduló után Egerben az iskolaváros jelleg dominált: iskolái és más kulturális intézményei miatt a „magyar Athénnak” is nevezték.

A két világháború közötti első években viszonylagos fejlődés mutatkozott, 1925-től újra nagy építkezések kezdődtek, új városrészek épültek és befejeződött a városias élet szempontjából fontos vízvezeték- és csatornahálózat megépítése. 1933-ban az országban az elsők között Eger is engedélyt kapott gyógyfürdő építésére. (Itt kell megemlíteni Eger radioaktív tartalmú hévizeit, amelyek már a középkorban megteremtették az egri fürdőkultúra, e században pedig a nagyhírű úszósport alapjait.) Később azonban a gazdasági válság egyre jobban éreztette hatását, a fejlődés lelassult, majd megállt. Ilyen körülmények között érte Egert a második világ-háború.

1944 őszén a visszavonuló német csapatok részben leszerelték a gyárakat, üzemeket, elhajtották az állatokat, megrongálták a vasútállomást, felrobbantották az Eger-patak valamennyi hídját. A szovjet csapatok november 30-án vonultak be a városba és kb. két hét alatt felszámolták a német haderőket.

A II. világháború után sok épületet emeltek szerte a városban és új külsőt kapott a Gárdonyi Színház is (ezt azóta ismét átépítették). A 80-as évekre elkészült a 25-ös főút Belvárost elkerülő szakasza, ezután a Széchenyi út déli szakaszáról és a Belváros legtöbb utcájából kitiltották a közforgalmat.

Az 1990-es évektől elsősorban a külvárosokban létesített lakóparkokkal terebélyesedett a város, létrejön a megyeszékhelyeknek kijáró közvetlen vasútvonal a fővárossal, közeledik az M3 autópálya. A 2000 december 3.-án felavatott „Bitskey Aladár Uszodát” Makovecz Imre tervezte, Felnémet és Eger között pedig bevásárló negyed épült számos nagyáruházzal. Elkészült a déli elkerülő út, és ezzel párhuzamosan sokat fejlődött az Egri Ipari Park is. 2008 márciusában Egert is elérte a plázahullám: megnyílt Észak-Magyarország egyik legnagyobb bevásárlóközpontja, az Agria Park.

((Bitskey Aladár (1905-1991) ahhoz az első nagy egri úszógenerációhoz tartozott, akik ismertté és elismertté tették Egert Európában és szerte a világban. Abban az időben, a 20-as években nem Budapest, hanem Eger volt az úszás fővárosa Magyarországon, a Magyar Magdeburg , ahogy az akkori sportsajtó írta. Mindez neki és a MESE úszóinak, két testvérének, Árpádnak és Zoltánnak, Bárány Istvánnak, Szigritz Gézának, Baranyai Károlynak volt köszönhető. Sikereit hátúszásban érte el. Olimpikon, kétszeres főiskolai világbajnok, Európa-bajnoki és főiskolai világbajnoki ezüstérmes, egyéniben és váltóban magyar bajnok, rekorder, világcsúcstartó. A legtöbb egrinek mégsem ez jut róla eszébe, hiszen generációk nőttek fel a kezei alatt és tanultak meg úszni Ali bácsitól, aki még 80 évesen is ott volt a medence szélén, vagy a régi fedett uszoda kismedencéjében, ahol az első métereket tettük meg. Ő volt az egri úszásoktatás első számú Mestere.))

És néhány érdekesség:

Eger egyike annak az öt magyar településnek, amelynek a nevét – 1976 óta - kráter viseli a Marson (a másik négy: Paks, Bak, Kalocsa és Igal).

Létezik egy 3103 Eger nevű aszteroida is.

Egerben, a Knézich Károly utcában található az egykori Oszmán Birodalom legészakibb minaretje, a Kethüda mináré.