K!SS* Siena

Kissé felhős volt az égbolt, így ismét városnézésre indultunk. Siena várost céloztuk meg. Éppen le akartunk parkolni a városkapu bejáratánál, mikor beszóltak a többiek, hogy keressünk beljebb egy parkolóhelyet. Rossz tanácsnak bizonyult, mert a szűk utcákban lehetetlen parkolni, sőt a legtöbb helyen még behajtani se szabad. Visszafelé megállapíthattuk, hogy már minden alkalmas beálló foglalt, így kénytelenek voltunk a város alatt hagyni az autót, de ott legalább ingyen.

Miután átmentünk egy felüljárón és felkapaszkodtunk jópár lépcsőn, majdnem kiköptük a hőségben a tüdőnket (bár a szabadba még mozgólépcsőt is építettek, de azt sajnos csak mozgássérültek használhatták speciális kártyával)… A városfal mentén egy parkon átsétálva rábukkantunk a „Basilica di San Domenico“ –ra, ahol cigarettával a kézben fagyit nyalva, meztelenül kutyát vezetve, hangoskodva fényképezni, filmezni és festéket fújni tilos!! Nem volt nálunk még egy fagylaltot nyaló kutya se, tehát bemerészkedtünk. A Bazilika arról nevezetes, hogy itt szentelik fel a versenylovakat a térfutam előtt. Bent sok látnivaló nem akadt, csak a sziennai szent Caterina (ő Olaszország és Európa védőszentje) mumifikált feje ijesztően bámult ránk a vitrinből, így miután kicsit lehűltünk ki is jöttünk.

Siena i látkép a Basilica di San Domenico val

Tovább sétálva felfedeztük a híres „Piazza del Campo“ teret, ami a „Palio“ színtere.

Rálátás a Piazza del Campo ra

A Palio egy lóverseny, melyet minden évben kétszer rendeznek meg, július 2-án és augusztus 16-án. A versenyen minden évben Siena 17 városnegyedéből 10 vesz részt, a lovasok szőrén ülik meg a lovat, a díj pedig egy pallium, azaz selyemzászló. A verseny színhelye a város főtere, ahol a verseny idejére a város apraja-nagyja összegyűlik, ugyanis a Paliót véresen komolyan veszik, igazi társadalmi eseménynek számít. A főteret ilyenkor homokkal hintik fel, a pálya és a közönség közé védőkorlátokat állítanak, a lovaknak és lovasaiknak pedig a tér meredek lejtőjével és az éles kanyarokkal kell megbirkózniuk. Az elején mindenki kap egy bőrkorbácsot, amivel akadályozhat, vagy ösztönözhet. A verseny szabálya az, hogy állítólag nincs szabály, így akár a ló lovas nélkül is győzhet. A helyzetet nehezíti, hogy a lovakat csak a verseny előtt sorsolják ki a contradák között. Az egy évig tartó előkészületek után maga a verseny kb. másfél percig tart, ennyi idő alatt kerülik meg háromszor a teret, az a contrada nyer, melynek lova először ér célba.

Fonte Gaia

A Fonte Gaia – szökőkútnál csináltattunk magunkról egy csoportképet, majd a befelé lejtő téren átjutva bekukkantottunk a városháza udvarába, ahol a pénztárnál megkaptuk az infót, hogy 8 Euróért egy órás várakozás után felkapaszkodhatunk az óratoronyba (Torre del Mangia), ha akarunk… erről lemondtunk inkább és rendeltünk egy méregdrága fagylaltot a téren levő „IL Bandieniro“ étteremben. Igaz, eddig ilyen fagyi különlegességet még nem ettünk, hiszen a citromszorbetet egy nagy citrom felében szolgálták fel és a Raffaelló jégkrémet egy gombócba töltve kaptam, mint az eredeti Raffaelló csoki formája.

A szűk utcákon felkapaszkodva eljutottunk a „Piazza el Duomo“ térre, ahol ismét egy építészeti csoda várt ránk. A fekete-fehér márvány színeivel és arannyal megfestett homlokzatával gyönyörű látvány a Dóm. Kombinált jeggyel megnézhettük a „Museo del Opera“ kiállítást, majd felmentünk a „Panorama dal facciatone“ tetejére, ahonnan csodálatos körpanoráma nyílik az egész városra. Itt adtunk hálát az égnek, hogy nem másztuk meg az óratornyot, hiszen onnan csak kikukucskálni lehet. Innen, a dombról meg majdnem úgy néztünk le rá!

Cattedrale

A 12 Eurós jegy árában még benne volt a kripta és a katedrális belépője is. A templomba lépve rám mordult egy szöszi őrcsaj, hogy fedjem le szemérmetlenül meztelen vállaim és rám dobott egy fehér leplet. Időközben összefutottunk két ausztriai ismerőssel, akik szintén itt nyaraltak és teljesen el voltak kámpicsorodva, hogy ők mást vártak Toszkánától, mint amit eddig láttak. Vonattal érkeztek… már az utazás alatti látvány elkeserítette őket és Livorno-ba érve majdnem elsírták magukat. Mint minden nagyobb kikötővárosnak, Livornónak sincs túl romantikus hangulata. Egy darabon elkísértek bennünket a parkolóig, majd elbúcsúztunk és mi továbbautókáztunk San Gimignano felé.