Egy utasszállító repülőgép a Mecseknek ütközött! 1949. november 14. 9:35, startol a budaörsi repülőtérről a MASZOVLET menetrend szerint közlekedő Budapest-Pécs járata. Mire a fővárosi járat a pécsi repülőtér fölé ért, már igen rosszak voltak a látási viszonyok. 280 méter felett a környező mecseki hegyeket ködfelhő takarta. Ennek ellenére úgy tűnt, szerencsés lesz a landolás, amikor a gép ismét felhőbe került. Ekkor a földi irányítás súlyos mulasztást követett el, a rádiótávírász kikapcsolta az irányadó rádiókészüléket. Ezután a gépet irányító pilóta szinte ,,vakon vezette tovább a gépet. Végül a parancsnok úgy döntött, nem kockáztatja meg a bizonytalan leszállást, hanem visszafordul Budapestre. A kritikus pillanatban a pilóta végzetes hibát követett el. Az előírt balra fordulás helyett gépét jobbra, a Jakabhegy felé irányította. A katasztrófa másodperceken belül bekövetkezett. A repülőgép, Kővágószőlős felett a Jakab-hegynek ütközött és nyomban kigyulladt.
Ezen a helyszínen található a geoláda.
Tovább indulva a hegytető felé itt igen csak meredek az útvonal, de cserébe egyre jobb a kilátás!