Luxemburg

Luxemburg, hivatalosan a Luxemburgi Nagyhercegség (luxemburgi: Groussherzogtum Lëtzebuerg, francia: Grand-Duché de Luxembourg, német: Großherzogtum Luxemburg) Belgium, Franciaország és Németország által határolt terület 2586 négyzetkilométeren (a magyar megyék átlagos területe kb. 4300 km2), lakossága alig több mint fél millió, a világ egyetlen megmaradt uralkodó Nagyhercegsége.

Bár a terület már az időszámításunk kezdetén lakott volt – az itt élő keltákat Julius Caesar légiói igázták le, aztán Attila is szívesen portyázott erre és ismerve a „munkásságát” az itt lakók nem sok jóra számíthattak, Ettelbruck (Attila hídja) nevű városka valamiért mégis őrzi a nevét – Luxemburg saját történelmének kezdete 963. Ebben az évben cserélte el Siegfried, az Ardennek grófja feuleni birtokait a mai főváros magaslatán levő kastélyért, Lucilinburhuc-ért. (Lucilinburhuc - Lutzelbourg -Luxembourg, így alakult ki a vár, a város, az ország neve.)

Az erőd rendszer egyik megmaradt darabja

A keresztes hadjáratok korát megsínylette a vidék, a büszke grófok a Szentföldre indultak vallásos ürüggyel, de hódító szándékkal, eladósodva tértek haza, és a népet megadóztatva próbálták rendbe hozni zilált anyagi helyzetüket. Az 1196 és 1247 között élt Ermesinde grófnőre viszont szívesen emlékeznek vissza a mai luxemburgiak: a városokat kiváltságokkal ruházta fel, megszervezte az oktatást, megreformálta a közigazgatást.

A mainzi választófejedelem, Péter érsek politikai ügyeskedései révén 1308-ban VII. Henrik, Luxemburg grófja a német-római császári trónra került. Fia, Vak János cseh király, testi fogyatékossága ellenére bátor hadvezér és vakmerő katona hírében állott, a crécy-i csatatéren halt meg III. Edward angol királlyal vívott csatában. (A krónikák szerint a „Fekete Herceg”, Edward, wales-i herceg azt mondta utána: Nem érte meg ez a csata ilyen kiváló ember halálát ... Vak János sisakjának strucctollait a sajátjára tűzte és jelmondatává választotta, ami a luxemburgi grófé volt: Ich dien, Szolgálok. A strucctollakat és a jelmondatot ma is megtalálni a wales-i herceg címerében.) Fia, IV. Károly császár már házasságokkal és szerződésekkel növelte Luxemburgot, folyamatosan bővítve és erősítve az ekkorra már igen tekintélyes erőd-rendszert. Az ő fia, a részeges Vencel császár pedig már ötszázszor akkora területen szerzett tiszteletet a luxemburgi vörös oroszlánnak, mint amekkora ma a nagyhercegség, de aztán jött a burgundi, spanyol, francia, osztrák, porosz megszállás.

Le Cathedrale

1839-ben a londoni konferencia (I. londoni egyezmény) kimondta ugyan Luxemburg függetlenségét, de egyrészt területének egy részét Belgiumnak adta, másrészt lehetővé tette, hogy a porosz csapatok Luxemburgban maradhassanak. 1867-ben a nagyhatalmak megerősítették Luxemburg semlegességét (II. londoni egyezmény), előírva a félelmetes erődítmények lebontását és a porosz csapatok távozását. (A porosz csapatok távozása után eszméletlen népünnepély kezdődött, nem is sejtve, hogy nyolcvan éven belül kétszer fogja újra eltaposni ugyanaz a porosz csizma ... Az Észak Gibraltárjának is nevezett luxemburgi erődítmény bontása pedig 11 évig tartott, de a mai turisták szerencséjére valami azért megmaradt belőle.)

Az első világháborús károk helyreállítása után Luxemburg újra fejlődésnek indult, elsősorban acélipara, kohászata révén, de 1939-ben a nagyhercegség önállóságának centenáriumát már egy újabb háború árnyékában ünnepelte. Aztán 1940. május 10-én a náci csapatok lerohanták, Hitler német nyelvűvé akarta tenni és be akarta olvasztani birodalmába, de a luxemburgiak - nyugat-európai viszonylatban ritka hősiességgel – ellenálltak, több mint 16 000 ember került börtönbe vagy koncentrációs táborokba, és még többen munkaszázadokba.

Az ív 90 méter széles (a talajon) és 40 méter magas

A nagyhercegség területét mindkét világháborúban az amerikai hadsereg katonái szabadították meg a német megszállóktól, a von Rundstädt-offenzíva 1944. végén közel tízezer amerikai katona életét követelte. A hitleristáknak ez az utolsó, kétségbeesett ellentámadása Luxemburg számára azzal a szomorú következménnyel járt, hogy kétszer kellett felszabadítani, ez 1944. szeptemberében egyszer már sikerül, de a nácik visszatérnek és csak 1945. február 13.-án lesz ismét – és végleg - szabad a nagyhercegség.

A háború után Luxemburg szakított a semlegességével, belépett a NATO-ba és részt kért a nyugat-európai tőkés integrációból is. Ma már hadserege sincs, csak katonazenekara és a nagyhercegi palota előtti őrségváltási ceremóniához szükséges őrszázada. (Na ez nem lehet valami sűrűn, mert egyszer sem sikerült elcsípni egy ilyen ceremóniát, nem hogy őrségváltás, de még őrök se voltak a palota előtt. Pedig amikor először itt jártunk, akkor még itt lakott a hercegi család, ma már a városon kívül, a colmar-bergi nagyhercegi kastély az állandó rezidenciájuk. Korábban a kastély látogatható volt, de ma már csak ilyen paparazzi-módban lehet fényképezni.)

A luxemburgi emberek kedvességére – és nagyvonalúságára – jellemző, hogy még mindig tudnak mosolyogni azon, ha az udvariatlan turista a kartográfusok gondjaival tréfálkozik, nevezetesen, hogy a nagy léptékű térképeken nem tudják hová írni Luxemburg nevét. Pedig a térképről való „lekerülés” a második világháború végén reális veszély volt Luxemburg számára, így aztán gyakran idézik az akkori amerikai elnöknek, Franklin Delano Rooseveltnek tulajdonított mondást, miszerint: Put Luxembourg on the map . Az Egyesült Államok nagy elnökének vehemens, vagy inkább – a világ akkori politikai vezetői számára – érthetetlen magatartását az magyarázza, hogy - állítólag - 1621-ben egy Philip de Lannoi nevű őse Clervaux-ból indult el az Újvilágba szerencsét próbálni.

1957-ben Luxemburgban alakul meg az Európai Gazdasági Közösség ( a későbbi EU), 1999-ben pedig csatlakozik az euro-övezethez. Mivel Luxemburg számos európai és világszervezet alapító tagja (ENSZ, NATO, OECD, EU) és ezek egyes intézményei itt is székelnek, hatalmas a hivatalos idegenforgalom, de emellett az igazi turisztika is komoly bevételi forrás.

Az országban igen fejlett és erős a gazdaság, minden híresztelés ellenére az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) itt a legmagasabb a világon (IMF, World Bank, 2009). Az életszínvonal is ennek megfelelő, még nyugat-európai mércével mérve is igen magas, a környező országokból – legalábbis az elérhető közelségből – mindenki ide jár vásárolni (Luxemburg Európa „bevásárló központja”), ami tovább erősíti az egyébként sem gyenge gazdaságot –és gazdagságot-. Hát így kell ezt csinálni!