Orfű Spartan

A Spartanról már akkor hallottam és érdekelt, amikor még olyan kicsi voltam, hogy csak a Kids-re mehettem volna.. Három hónapja nem voltam versenyen. Sorban mondták le, halasztották el a tavaszi, nyár eleji versenyeket. A Spartan kivárt, kereste a megoldásokat, figyelte a kormány bejelentéseit. Én meg vártam és nagyon reménykedtem egy pozitív hírben, mint sok ezer másik ember is.

Június elsején pedig elérkezett a nap, amikor bejelentették, hogy bizony pár hét múlva megrendezésre kerül az orfűi Spartan Race! Hát egy darabig én akkor nem nagyon tudtam abbahagyni a vigyorgást…

Szombaton önkénteskedtem a Kids verseny egy akadályánál, úgyhogy már péntek este az eligazítással elkezdődött a spartanos hétvégém. A szombat is nagyon jó hangulatban telt, a társaság szuper volt, a spartankák cukik és igazi kis elszánt versenyzők voltak.

Vasárnap reggel fantasztikus érzés volt a regisztrációhoz igyekezve, hangos zenével, mindenhol lelkes versenyzőkkel körülöttem megérkezni.

Ismerősöm, aki volt már Spartanon sokkal nagyobb hangulatot vázolt fel, nekem első versenynek, főleg ennyi verseny nélküli idő után ez is hatalmas hangulatnak tűnt. Bár tény, hogy kicsit egybe mosódott a verseny a támogató BradoLife kézfertőtlenítő használatával és a távolságtartáshoz szükséges “másfél méter!!” szavakkal, amikre rengetegszer felhívták a figyelmünket.

Az óvintézkedések megváltoztatták a rajtoltatás menetét is, 5 percenként indult el 50 fő. A rajtzóna mellett pedig három külön bemelegítő zónában, mindenki egy-egy sárga jelzésen, másoktól másfél méterre várták a rajtjukat a soron következő 50 fős csoportok.

Az időjárás úgy gondolta, aki ide jön, legyen spártai és bírja, így tűző nappal és bőven 30 fok feletti hőmérséklettel ajándékozott meg minket.

Sprint futamon indulva 6,5 km, 21 akadály, 336 m szintemelkedés várt rám, illetve 120 burpee mert 4 akadályon nem sikerült átjutnom.

Ebből legalább kettő akadály teljesíthető lett volna, az első elhibázottnál lecsúszott a kezem egy fém majom létráról. A kötélmászásnál pedig már félig fent voltam, amikor lecsúsztam, mert a kötél is, meg én is csurom víz voltam, mert előtte másztunk ki a tóból.

Volt egy olyan, hogy gyűrűkbe kapaszkodva kellett átjutni és amikor már majdnem végeztem, szóltak, hogy rossz sávban megyek, mehetek burpeezni. Ez már az utolsó akadályok között volt, nem esett jól se a burpee se az, hogy honnan kellett volna tudnom, hogy vannak sávok és csak úgy lehet átmenni, ha senki nem szól róla előtte... A dárda hajításnál viszont tudtam előre, hogy burpee lesz belőle mert, hogy az nem megy nekem.

Különböző akadályok voltak, különböző nehézségi szintekkel de túl könnyűnek egyik sem volt igazán mondható. Szembejöttek hosszan tartó meredek és mászós utak, 2 méter magas fal, egyensúlyozás, kőgolyó cipelés, falmászás Z alakú falakon, patak, tó és egyéb finomságok.

A legembertpróbálóbb a 18 kg-s homokzsák cipelése volt a tűző napon, a legkedvencebb pedig, amikor a tavon keltünk át.