Planina pod Šumikom, Lobnica patak szurdoka, SzG3

2018. 06. 02-án ismét elutaztam az Alfatours-sal egy egynapos túrára. Ismét meg kellett állapítanom, hogy ezeket az egynapos túrákat nem szabad egyedileg megszervezni (nem azért mert nem tudnám!), mivel ebből az összegből (kb. 10.000.-Ft/fő) nem lehet megjárni a helyeket. Ráadásul ennél a túránál valószínűleg az utat sem találtam volna meg. Na de vissza az elejére.

Reggel 5:00-kor indultunk a Déli pu. mellől. Annak ellenére, hogy szinte végig - Mariborig - autópályán mentünk, nekem egy kicsit soknak tűnt a 6 óra utazási idő (és ugyanennyi visszafelé is). Viszont a busz abszolút megfelelő volt, az ülések között megfelelő volt a távolság és még dönthetőek is voltak. Megérkezve a Maribor utáni helyszínre, az volt még egy nagy pozitívum, hogy a busz elég magasra fel tudott menni, tehát elég sok magasságot meg tudtunk takarítani. A térképen az a hely látható, ahol a busz letett minket és itt is szálltunk vissza.

A térkép jobb alsó sarkában látható a patak neve - Lobnica patak - oda kellett először lemenni. Ez viszonylag kellemes út volt, ráadásul az izmokat is be tudtuk egy kicsit melegíteni. A patak mellett haladva eljutottunk egy elágazáshoz - a képek között látható a piros útjelző tábla - na ettől foga kezdődött a nehéz szakasz. Az a baj, hogy a képekről nem igazán jön le a nehézség foka, valamint az egyes útszakaszok meredeksége. A Lobnica patakhoz sorra jöttek le az oldal patakok, ezek felett legtöbbször a köveken ugrálva kellett átkelni, némi drótköteles támogatással. Nemsokára az út? elhagyta a patakot és igencsak magasra fel kellett kúszni, pontosan a kis vízesés tetejére. Ezt végül is nem néztem meg, mivel egy nagyon meredek és csúszós úton kellett volna lemenni oda, felfelé még hagyján, de lefelé? Ez után jött egy nagyon nehéz, de valóban igen szép szakasz a nagy vízeséshez. Ezt végre alulról lehetett megnézni, nagyon impozáns volt. Ekkor jött a legnehezebb szakasz, ki kellett mászni a szurdokból egy parkolóig. Na ez már határeset volt, hogy egy átlagos túrázó meg tudja csinálni. Végül is mindenki kimászott a szurdokból és összegyülekeztünk egy csoportképhez a parkolónál. Innen már csak vissza kellett menni a buszhoz egy kiépített murvás úton. Az egész túra ideje kb. 7 óra volt, nagyjából 15 km hosszan. Ebből látszik, hogy 2 km/ó -nál gyorsabb haladást nem igazán lehet tervezni. Amikor visszaérkeztünk, pompás - kettős! - szivárvány fogadott bennünket a parkolónk felett. Végül pont éjfélre értünk haza, szintén 6 órás út után.

Planina pod Šumikom, Lobnica patak szurdoka

Viszonylag gyorsan végeztem a túra leírásával, de az egyes nehézségekre visszatérnék. Szerintem az Alfatours honlapjáról nem igazán derül ki a túra nehézsége (most is volt egy ember, akit vissza kellett támogatni a parkolótól a buszig, mivel teljesen kimerült). Én azt mondom, hogy egy átlagos fizikai állapotban (vagy annál egy kicsit jobb állapotban) fizikálisan tényleg teljesíthető a túra. A nehézség nem is ebből adódik. Kb. az út 30-40%-ánál, amikor a szurdokban haladtunk, az alábbi problémák lépnek fel. Az oldalfalak nagyon meredekek, az útnak nevezett valami sok esetben egy lábnyi széles, alattad 20-30 m szakadék. Majd jönnek a meredek emelkedők, bőven 45 fok felett. Néhány helyen drótkötél kapaszkodókat tettek ki és néhány helyen acél lépcsőket is beépítettek. De ezek csak néhány helyen segítenek, a többi helyen neked kell megtervezni a következő lépést úgy, hogy az egyensúlyi helyzeted is megmaradjon. Ez olyan nagy folyamatos koncentrációt igényelt, hogy nekem még vasárnap is zúgott a fejem, izomláz viszont alig jelentkezett. Tehát ilyen túrára csak olyan menjen, akinek nagyon jó a térbeli koordinációja, abszolút nincs tériszonya, nem ijed meg a nehézségektől (itt tényleg nem lehet visszafordulni, mert lefelé még nehezebb a csúszós út). Nem igazán hangsúlyozzák, de nordic walking bot nélkül csak a fanatikusok tudják ezt a túrát megcsinálni. Én úgy láttam, hogy több, mint a felénél volt bot és használták is. Ezen kívül magasszárú jó túracipő is kell (bár néhányan fél túracipőben voltak, de szerintem a bokát az nem tartja nagyon, itt pedig szükség volt erre). Ezen kívül szerintem nem önkéntes alapon kellene az utasbiztosítást megszervezni, egy ilyen nehézségi fokozatú túránál, én kötelezővé tenném. Nem hiszem, hogy ez a 700 Ft bárkit is romba döntene, eleve be kellene építeni a túra árába (így 10.000.- Ft helyett 10.700.- Ft lenne az ára - 2018). Nem hiszem, hogy ez bárkit is megterhelne és az irodának is jó lenne, ha bármi baj bekövetkezne - ne következzen be! - elmondhatja, Ők mindent megtettek az utas érdekében. Mivel véleményem szerint ez egy olyan út, amit biztosítás nélkül nem szabad megtenni.

Végezetül: ha pontoznám a túra nehézségét 1-10 pontig (ahol a 10-es az a szint, amit egy nem profi túrázó, hegymászó többé-kevésbé nyugodtan még megcsinálhat) én erre a túrára kb. 9-es nehézségi szintet adnék, de mint írtam, nem fizikális, inkább mentális igénybevétel miatt. Bár egy jó erőnlét azért ide is kell.