San Marino

San Marino a világ legrégibb és legkisebb Köztársasága.

Szabálytalan négyszög alakú területe 60,57 négyzetkilométer. Jórészt dombos, a 750 m magas Titán hegy homokkő ormain és gerincén fekszik, melynek délnyugati lejtőjén pihen San Marino, a Köztársaság fővárosa. A hegy körüli vidéken emelkedik ki elszórtan 8 település, az úgynevezett: Castelli Sanmarinesi (San Marino kastélyai), melyet közigazgatásilag ugyanennyi tanács, a: Kastély Végrehajtó Bizottsága irányít, melynek elnöke a: Kastély Kapitánya címet viseli.

A terület így kilenc közigazgatási területre van osztva: San Marino, Acquaviva, Borgom Maggiore, Chiesanuova, Domagnano, Faetano, Fiorentino, Montegiardino, Serravalle.

Monte Titano (Titán hegy)

San Marino Köztársaság Olaszország szívében, Marche és Romagna megyék között fekszik, néhány kilométerre az Appennin hegylánc melléknyúlványaitól és 22 km-re Rimini fürdővárosától, mellyel egy modern autóút köti össze. Barátságos és békés természetű lakóinak száma 30.000. Hivatalos nyelve az olasz, vallása katolikus, pénzegysége a san marinói euró, mely a többi euróval egyenértékű (kivéve, ha hozzá szeretnénk jutni, mert az többszázszorosába kerül, mint a névértéke).

Területét két patak, az Ausa és a San Marino szeli át, természetes parkok zöldje vidítja, melynek minden san marino-i lakos féltékeny őrzője. Éghajlata az Adriai tenger közelségének köszönhetően enyhe és egészséges.

A parányi országnak saját pénzverdéje, bélyege, futballcsapata és 1000 fős hadserege van.

Régebben rendezett Forma-1 versenyeiről is híres.

Egy kis történelem és legenda:

A legenda szerint a IV. században egy Marino nevű keresztény kővágó, aki Dalmácia egyik szigetéről, Arbe-ről jött, hogy Rimini kikötője építésén dolgozzon, a Titán hegyen telepedett le Diocleziano császár keresztényüldözése miatt. Rövid időn belül egyre többen csatlakoztak a Szent Emberhez, így alapítván meg az első keresztény közösséget a Titán hegyen. Időközben Marino, akit Gaudenzio, Rimini püspöke Diakonussá avatott, Donna Felicissima, a keresztény vallásra térített római patríciustól ajándékba kapta a hegyet. Marino halálakor a körülötte kialakult közösség nem oszlott fel, hanem a Szent utolsó szavai szerint szervezte meg további életét:

A többiektől szabadon hagylak benneteket (Relinquo vos liberos ab utroque homine).

A közösség életére vonatkozó legrégibb emlékünk az V. és VI. század között élt Eugippio szerzetestől származik, aki egy bizonyos Basilico, a Titán hegy szerzetesének életét beszéli el. További iratok, mint a 885-ben kelt, az Országos Levéltárban őrzött Placito Feretrano bizonyítják egy szervezett, civilizált életmód létét, mely nem enged senkinek (az Egyháznak sem) beleszólást a Titán hegy lakóinak az életébe, semmiféle jogon.

Bár a közösség évszázadokon keresztül élt a számunkra ismert, másoknak ismeretlen mondás szerint, a X. században, mivel egyre sűrűbbek lettek az áskálódások a san marinóiak ellen, kénytelenek voltak erődöket építeni és erős falakkal körülvenni magukat a szabadságuk védelmére. Megerősített városfalakról tanúskodnak a 951-ből Berengario Diplomája és 1126-ból III.Honorius Bullája. További bizonyítékokat találunk 1371-ből Anglikus bíborostól, aki szerint a város: Egy nagyon magas hegy tetején van, melynek csúcsán három erőd emelkedik. Tehát már ezidők óta a lakosság saját törvényei szerint élt, később pedig a Longobárdoké szerint. Az idők folyamán a fennálló állami rend apránként változott és a területet még jobban védték, a három erődöt összekötő erős védőfallal. A vízellátást hatalmas befogadóképességű, az esővíz összegyűjtésére alkalmas tárolóciszternák építésével oldották meg. Az első erődöt védő várfal tövében építették a belső árkokat . Több, ennél nagyobb (és még ma is létező) tárolót helyeztek a Kormányzói Palota előtti tér alá 1471 és 1478 között.

A XI. században San Marino COMUNE (Városállam) formát vett fel, saját Alapítói Okmánnyal és konzulokkal. Fejlődése során a lakosság szükségét érezte a terület kiterjesztésének, így vásárolták meg Pennarossa és Casole kastélyait. Az Országos levéltárban őrzik ezeknek a vételeknek az 1200-as évekre visszamenő írásbeli nyomát. A legrégebbi, kézzel írt Alapító Okmány 1295-ből származik. Később még hat Alapító Okmányt állítottak össze. Az utolsó, 1600. szeptember 21.-i, hat könyvből, 314 fejezetből áll.

Forrás: Marino Cardinali: San Marino - A szabadság ősi földje című könyvéből.

A következő oldalakon bemutatjuk majd San Marino fő nevezetességeit.

# 256.