Stuhleck kalandpark, Spital am Semmering

A vasárnap délutáni kávé után már éppen a gép elé akarom dobni a seggem amikor csengetnek. A barátnőm áll az ajtóban, mert visszahozott valamit. Miközben invitálom befelé hadarja, hogy nem ér rá mert kigondolták, hogy mászni mennek. Szerinte én is öltözzek át és egy óra múlva jön értem. Még gyorsan elmagyarázza körülbelül, hogy hova is megyünk és nyomatékosan tanácsolja, hogy feltétlen sportosra vegyem a figurát. Pontosan meg is érkeznek férjével és fiával és elindulunk Stuhleck irányába. Ahogyan közeledünk, egyre sötétebbek a felhők és mire megérkezünk már csepereg is. Visszaforduljunk?....Ha már ott vagyunk gondoljuk inkább körülnézünk, hogy érdemes lenne-e még egyszer eljönni?

Bemegyünk a faházba, ahol már javában szerelkezik fel egy csapat... szerintük az erdőben nem fog esni. Amíg ott nézelődünk, tényleg el is áll az eső és kisüt a nap. Megkapjuk mi is a mászófelszerelést: hevederek, sisak. Amíg felérünk az erdei drótkötélpályához, már alig kapok levegőt és amikor meglátom a fák közt, hogy nekünk majd hol kell csimpaszkodni, el is áll a lélegzetem.

Ekkor válik számomra világossá, hogy mire vettek rá spontán! Egy rövid gyakorlati tréning után indul a kaland. Mindenhol háromszor kell karabinerrel biztosítani magunkat, úgyhogy kissé macerás a kapcsolódás ezért lassan haladunk, de azért kell is az az idő amíg egymásra várunk, mert legalább kifújhatjuk magunkat és felkészülhetünk lélekben a következő akadályhoz.

A pálya három nehézségi fokra van beosztva. Két órán keresztül csúsztunk, másztunk, egyensúlyoztunk, lengtünk 1-16 m magasságokban a fák közé kifeszített drótköteleken. Engem legjobban a beiktatott mászófal izzasztott meg. Na ott szidtam magamat és a kedves ismerősöm jó édes anyját, hogy ilyen hülyeségre rá lettem véve. Aztán bezsebeltem az elismeréseket, mert simán átmentem a keskeny lengőhídon, ahol semmi kapaszkodási lehetőség nem volt.

Ez erőt adott, aztán már bátran vetettem le magam 16 méterről a drótkötélpályán és siklottam le a fák közt egy hálóba. A végén remegő izmokkal, hólyagos tenyérrel, de magamra büszkén néztem végig a terepen amit legyőztem. Az edző is a tenyerembe csapott (auuu!), hogy ezt azért nem nézte volna ki belőlem! De hát mint tudjuk, nekem nemcsak szépek az izmaim, de ezek szerint valamire használhatóak is!