Kudowa-Zdrój, Błędne Skały után ez volt a másik hely, ami már az első lépéseknél is a fő programunkban szerepelt. Erről a kastélyról és a történelméről is a National Geographic (továbbiakban NG) révén szereztem tudomást. Itt most egy kis történelmi kitérőt kell tenni, hogy a dolgok világosak legyenek:
Most egy érdekes programot fogunk áttanulmányozni: az a terület, ahol most Lengyelországban kirándultunk, az 1945-ig Németország szerves része volt, ezen belül Poroszország Alsó-Szilézia tartománya. Ez azért lényeges, mivel ezek a területek nem elfoglalt területek voltak, a tevékenységeiket a saját területeiken végezték. A lengyelek is a honlapjaikon konkrétan kijelentették, hogy semmilyen ideológiát nem támogatnak, egyszerűen bemutatják, hogy mi van (volt) itt. És érdekes dolgok vannak itt, amiket eddig csak a NG-on lehetett látni. Nekem legalábbis nagy élmény volt, hogy végre olyan dolgokat is láthattam, amit eddig csak a NG-on. A németek a II. VH alatt a háborús termelésükkel nagy bajba kerültek, amikor a szövetségesek elkezdték bombázni az anyaország területét. Logikusan azt találták ki, hogy föld alá viszik azt. Az itteni talajviszonyok ezt lehetővé tették, bányászásra igen alkalmas sziklából álltak az itteni hegyek. A vasúti ellátottság és a közúti hálózat is kitűnő volt (német terület volt). Ekkor - 1943-ban - döntöttek arról, hogy itt rendezkednek be a hadi termelésre. Érdekes módon nem az egyébként erre szakosodott Todt Szervezet végezte, hanem a Silesia Ipari Közösség (Industriegemeinschaft Schlesien Aktien-Gesellschaft) által létrehozott konzorcium. Az egyik lépés az volt, hogy a közeli Fürstenstein-kastélyban (Książ) akarták kialakítani H-r főhadiszállását. Ez végül is nem készült el, mivel a főhadiszállás az akkor német, most lengyel területen épült Farkasveremben valósult meg. Az NG-n láttam, hogy a Książ-i katélytól kb. 7 km-re keresnek egy arany-vonatot egy használaton kívüli és berobbantott vasúti alagútban, amit állítólag talaj-radarral meg is találtak, viszont a továbbiakról nem tudni semmit.
Akkor vissza a kastélyhoz. A Palmiarniánál leírtam, hogy miért kell ott megvenni a jegyet. Miután nem tudom, hogy azt a blogot mindenki elolvassa, aki ide akar jönni, annak leírom még egyszer. A lengyeleknél is szokás, hogy ha sok a látnivaló egy helyen, különféle variációkban kombi jegyeket lehet venni. A Palmiarnia is a kastélyhoz tartozott (gondolom a szokásos Orangerie néven), először azt néztük meg. Ott derült ki a pénztárnál, hogy az egész napos programunkra meg tudjuk venni a jegyet. Ez azért jött jól, mivel ide viszonylag kevesen jönnek, a kastélyhoz viszont szó szerint tömegek és hatalmas sorok kígyóznak a pénztárak előtt is. Mi elegánsan elhúztunk mellettük. De először le kell tenni a kocsit. Erre van a központi parkoló, ami kb. fél úton van a Palmiarnia és a kastély között. Innen kb. 10-15 perc alatt eljutunk a kastélyhoz, viszont közben érinthetünk egy kilátó pontot, ahonnan pompás a kilátás a kastélyra. Ez azért jó, mivel így érzékelhetjük annak nagyságát (Lengyelországban a 3., Alsó-Sziléziában a legnagyobb kastély). A kapu(kastélyon) áthaladva jutunk az egyik belső udvarra, amin keresztül elsétálhatunk a kastélyhoz. Újabb jó tanács: mivel a legtöbb kastélyban csak vezetéssel lehet azt megtekinteni, eleinte mi is ezt hittük. A bejárati ajtó mellett két gyülekezési pont van, az egyik az egyéni jegyvásárlóknak, a másik a csoportoknak, ill. akik időpontra vásároltak előre jegyet. Mi beálltunk az egyénihez és néhány perc múlva jött is a csoportvezető és elindultunk. Nekünk általában az a bajunk, hogy - főleg az elején - az idegenvezető hosszasan ecseteli az adott hely történetét, jó hosszú időre visszatekintve, ez minket lengyelül igazán nem nagyon érdekelt (sok helyen lehet angol vagy német leíráshoz jutni, itt nem volt, vagy csak mi nem találtuk). Közben a feleségem kifigyelte, hogy emberek jönnek-mennek úgy össze-vissza. Úgy döntöttünk, hogy mi is is megpróbáljuk, hogy önállóan kezdjük a kastélyt megnézni, ha ez valakinek nem tetszik (a teremőrök közül), akkor legfeljebb beállunk a sorba ismét. Szerencsére kiderült, hogy a kutyát sem érdekli az, hogy össze-vissza kóborlunk. Így a saját ütemünkben meg tudtuk nézni a kastélyt belülről. Arra is rájöttünk, hogy ha nem akarunk kihagyni semmit, akkor az audio-gide számozását kell követni, ami szépen végig vezetett a kastélyon. Azt meg kell említeni, hogy a belső berendezése nem tartozott a legjobbak közé, de ez mit sem von le abból, hogy meg kellett nézni belülről is.
Ez után kicsit visszavonultunk ebédelni a kastély éttermébe, ahol szokás szerint kitűnően főztek (talán egy picit drágább volt, mint máshol, de nem magyar módszerekkel).
Kicsit pihentünk még, majd lementünk a kertekhez. Ezek körbeölelik a kastélyt és több típus is van belőlük. A rózsakertnél lehet látni, hogy milyen nagy a kastély, itt a legmagasabb homlokzat. A kombijegy ide is érvényes. Befejezésül - csak én - megnéztem a kastély alá a németek által épített alagútrendszer 15 m mélyen lévő részét (az 50 m mély részeket innen nem lehetett megnézni, de úgy tudom, hogy azok egyébként is zárva vannak). Az alagútrendszer a Riese project része.