Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Aki Székesfehérvár közelében kalandozik, vegye fel programjába - a város egyéb nevezetességei mellett - a Bory várat. Korábban magam sem hallottam felőle, de aztán 2008-as látogatásunk után, hogy jobban megismerjem, tavaly is elmentünk oda, összekötve egy Velencei tavi kirándulással.
A várat Bory Jenő (1879-1959) szobrász-festőművész hozta össze feleségével évtizedeken keresztül…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Végre egy hely (Mo-n), amely esetben bátran kijelenthetem, ezt mindenkinek látnia kell.
Most hétvégén a hónom alá csaptam Lilit és a lányommal hármasban elmentünk ide. A légi képek alapján nem igazán tudtam, hogy mit is fogunk kapni, de reménykedtem és nem csalódtam.
El kell menni a strandig és ott letenni a kocsit. A strand bejáratánál balra kell elmenni, kb…
▶Zaanse Schans egy település az észak-hollandiai Zaanstad tartományban, Zaandam és Zaandijk szomszédságában, Amszterdamtól kb. 15 km-re, északra. Tulajdonképpen egy szabadtéri múzeum (skanzen), bár állandó lakói is vannak, a teljes bejárásra egy egész napot javasolnak. Az egyik legnépszerűbb holland turisztikai célpont, jó állapotban fennmaradt történelmi…
▶
Mikor vége van a nyárnak és hűvös szelek járnak“… na ilyenkor szokott rám jönni, hogy szívesen mászkálok temetőkben. A temetők békések: ott soha senki nem kiabál, oda emlékezni és elmélkedni járnak az emberek. A temetők segítenek földolgozni a halál tudatát. Ezen a napon azonban ez nem nekem jutott az eszembe. Eredetileg az IKEA áruházba mentünk…
▶A versailles-i kastély (franciául Château de Versailles) 1682-től egészen a forradalomig, azaz 1789-ig a francia királyok lakhelye volt, XIV. Lajos, a Napkirály rezidenciája, az európai kastélyépítészet csúcspontja, az abszolút hatalom szimbóluma. Versailles-ban semmiféle hagyománya nem volt a királyi jelenlétnek mindaddig, amíg XIII. Lajos meg nem vásárolta a területet…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Megreggeliztünk a hotel éttermében, aztán bedobtuk a fürdőcuccot a bérelt !törtfehér! Citroën C3-asba és elindultunk délnyugat felé felfedezni a szigetet. Autónk horpadt és nyúzott volt több helyen is, nem volt benne klímaberendezés és a hegyi utakra alkalmatlannak tűnt, mert majdnem tolni kellett az emelkedőknél. Már otthon összeírogattam, hogy mi…
▶Micimackó egy mesebeli medve, akit A. A. Milne angol író alkotott meg. A magyarul csak Micimackóként (angolul Winnie-the-Pooh) ismert regény két önálló művet takar: a Micimackót (1926. október 14.) és a Micimackó kuckóját (1928), melyeket Karinthy Frigyes fordított és dolgozott át magyarra (1936). Milne két további könyvet is írt gyerekversekkel: Amikor…
▶
Párizs (franciául Paris) francia település, Franciaország fővárosa. Az ország északi részén a Szajna folyó partján terül el, az Île-de-France régió (vagy Région Parisienne) szívében. Párizs Európa egyik legnépesebb városa. Becsült népessége elővárosait nem számítva 2006 januárjában 2 167 944 fő volt, ám agglomerációival a Párizsi „unité urbaine” (városi…
▶Folytatva a völgyekben történő túrázásokat, a második és egyben a legszebb völgy a Dolina Kościeliska. Itt is le kell róni a szokásos 20 PLZ parkolási és a 4 PLZ/fő belépti díjat. Mi itt már a legelejétől gyalog mentünk, itt nincs gyengébb rész. Aki akar, az persze beülhet egy gorál lovaskocsiba és fölmehet úgy a völgy közepéig. Néhány perces gyaloglás…
▶Újságíró-konferencián két napot töltöttem Brüsszelben.
Az októberi köd már rátelepedett a városra, de a főtér és környéke igazi látványosság, míg az új negyedek nagyok, nem szépek és igen nyomasztóak.
A főtértől nem messze található a St. Michelle templom, ami roppantul emlékeztet a párizsi Notre Dame-ra.
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Most a Városligetbe látogatunk el, ott is a Vajdahunyad várát nézzük meg, hivatalos nevén Történelmi Épületcsoportot. Alpár Ignác alkotása.
Az 1896-os millenniumi ünnepségek tiszteletére olyan épületegyüttest kívántak létrehozni a magyar fővárosban, amely „három dimenzióban” ábrázolja a magyar építészet ezeréves történetét…
▶Balatoni átkelést biztosító római erődítmény, hajdani Festetich-birtok, lovarda (itt volt a híres fenéki Festetich ménes), itt született Szendrey Júlia.
A területnek komoly történelme van.
A középkori Fenék falu a Sármellékre vezető út mellett terült el. Királyi birtok volt. Fenék története az időszámítás elejétől keltezhető. A területen tovább élhetett…
▶
Mielőtt bementünk a Sagrada Familia-ba, kaptunk egy kis nyakba akasztós szerkentyűt fülhallgatóval, ami elmesélte mikor mit csodálhatunk a templomban.
A mára Barcelona jelképének számító templom Antoni Gaudí építész mesterműve. a templomot élete főművének tekintette, miután megkapta a templom elkészítésének feladatát, életének további részében nagyon…
▶A római tér jelentése az olasz nyelvben emberek tere lenne, de itt a popolo a poplars szóból származik, ami nyárfát jelent. Gyakorlatilag ez a tér jelenti a kaput Róma óvárosához, és a vonatok, repülőgépek térhódítása előtt ez volt az a tér, amellyel először találkoztak a Rómába érkező utazók. A tér évszázadokon keresztül kivégzések helyszíne volt, az utolsót 1826-ban hajtották végre…
▶Mostar egy gyönyörű török hangulatú kisváros, amely az Öreg híd és környékének a szépsége miatt már évtizedek óta a világörökség része.
Mostar területén már az őskorban megjelent az ember. A római időkben már egész korán, még a keresztényüldözések idején megtelepedett az új vallás. A római bazilika romjai máig fellelhetők. A népvándorlás kora alatt…
▶Róma legszebb barokk tere az ókori stadion körvonalát követi.
A stadiont Domitianus császár építtette Kr. u. az 1. században és atlétikai viadalok (agones), kocsiversenyek és más sportesemények helyszíne volt. A stadion maradványai a Sant' Agnese-templom alatt ma is láthatók.
A téren, a 17. században X.Ince pápa családja tulajdonában volt egy palota…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Akkor most térjünk vissza Krakkóba, annak is a főterére. A Posztócsarnokot már megnéztük, most a tér egyéb nevezetességeivel fogok foglalkozni.
Az eredete a XIII. századig nyúlik vissza, akkor Európa legnagyobb fővárosi tere volt (Ekkor ugyanis Krakkó volt a Lengyel Királyság fővárosa). 200x200 m-es területe azért alakult…
▶A közel 100 méteres szirten magasodó vár történelme az 1004-es évbe nyúlik vissza, amikor II. Henrik német császár, a bledi vagyont Albuin brixeni püspöknek ajándékozta. Abban az időben csak egy román stílusú torony állt a jelenlegi kastély helyén, melyet falak védtek. Az első vár 1011 körül épült fel, de a brixeni püspökök soha nem éltek benne. Ezért…
▶Barcelona, 1,6 milliós lakosságával Spanyolország második legnagyobb városa, és Katalónia fővárosa. Ezen felül a világ egyik leghíresebb, és legizgalmasabb metropolisza, a legtöbben szerepeltetik az ide szeretnék eljutni kívánságlistájukon e katalán várost. Ez azonban, például Rómától, vagy a horvát városoktól eltérően nem ősrégi épületeinek, és többezer…
▶A Stonehenge-hez érve furcsa volt, hogy egy kőrakást ennyire tud élvezni az ember. Persze erről az is tehet, hogy idegenvezetőnk hosszasan részletezte a kövek történetét. Valójában a legmegdöbbentőbb azzal szembesülni, hogy a fizika törvényei szerint ezek a kövek nem lehetnének ott.
Akik nem vettek jegyet, mert hogy majd kívülről is látják a hatalmas…
▶