Spanyolország déli részén, a Guadalquivir folyó partján fekszik. Noha szűk és kanyargós utcái vannak, mór építő művészetre emlékeztető házaival, műemlékeivel, gyönyörű kerjeivel egyike Spanyolország legérdekesebb városainak.
Sevilla, az ókori Hispalis, a monda szerint Heraklesnek köszöni alapítását, a rómaiak idejében már tekintélyes hely volt, Julius Caesar korában Julia Romula néven római gyarmattá lett.
A vandálok és nyugati gótok uralma alatt a déli területek fővárosául tekintették. 590-ben és 619-ben zsinatokat tartottak itt. 712-ben az arabok hatalmába került, akik Isbilijahnak hivták és Al-Andaluz legvirágzóbb városává tették 400 000 lakossal. 844-ben a normannok fölhajóztak a Guadalquiviren, a város falai alatt II. Abd-er-Rhaman hadait leverték és a várost kegyetlenül elpusztították.
1026-tól a Beni-Abadról elnevezett mór királyságnak volt fővárosa. 1091-ben az Almoravidák, 1147-ben az Almohádok kerítették hatalmukba. 1248. november 22-én, 18 havi ostrom után III. Ferdinánd foglalta el, ekkor mintegy 300 000 ember vándorolt ki innen.
Még a 17. században is lakóinak száma 130 000-re rúgott, ők legfőképpen selyemszövéssel és egyéb iparágakkal foglalkoztak. 1501-1726 között az Amerikával való kereskedelem kizárólagos birtokosa volt. Mikor a kereskedelmet Spanyolország déli részén mindinkább Cádiz ragadta magához, Sevilla ipara is hanyatlásnak indult.
1808-ban itt alakult meg a franciák ellen a központi junta. 1823-ban a cortes menekült Madridból Sevillába. 1843. július 20-25. között Espartero bombáztatta le. 1992-ben Világkiállítás színhelye. A nagysikerű magyar pavilont Makovecz Imre tervezte (miután a tervpályázat eredeti győztes tervét mellőzték).