Brutálfutás 9.0

Egy évvel ezelőtt volt az első versenyem, a 2019-es Brutálfutás, azután pedig nem volt kérdés, hogy a 2020-ason is ott kell lennem.

Sok minden másképp történt előtte, úgy alakult végül, hogy Pestről érkeztem a helyszínre.

Az óvintézkedések miatt a beléptetés lázméréssel kezdődött, az én hőfokomra csak annyit mondtak, hogy lassan kihűlök... Hát úgy is éreztem magam, miután egy órája gyalogoltam odáig a szomszéd falu vasútállomásától a 14 fokban.

Megkaptuk a chipeket, majd felírták a karunkra a rajtszámunkat és már bent is voltunk.

Iszonyat különleges érzés volt ugyanott gyalogolni a pálya mellett, mint egy éve a versenyemre igyekezve... Az öltözőkig volt pár száz méter, ami alatt egészen a tavalyi verseny óta végig pörgött magamban az elmúlt egy év, magával hozva megannyi érzést is...

Találkoztam egy ismerőssel, beszélgettünk kicsit aztán már közeledett is a 9 óra és a rajt. Átkerültem addigra az örömmel teli izgatottságba, mint minden verseny előtt közvetlenül.

Nem volt az a kimondott nyári idő... Igazából az az idő volt, amikor jól esik egy vastagabb pulcsi, míg 10 fokos vízben elmerülni viszont kevésbé...

Az akadályok a tavalyihoz hasonlóan nagyon jók voltak, sárban semmi hiány nem volt, pluszba is kaptunk az előző napok esőzései által, úgyhogy igazi Brutálfutás volt!

A szögesdrót alatt olyan mély sár volt, hogy rendesen bele lehetett süppedni, a biztonság kedvéért pedig még öntöztek minket slaggal is, hogy nehogy már csak alulról legyünk mocskosak, a víztől felverődő sár terítse be az arcunkat és hátunkat is.

A verseny útvonala egy Motocross pályán halad, ezért főként cikkcakkozva futunk, egyszer megyünk ki az erdőbe egy körre. Ráadásul az erdő után van még egy kör cikkcakk az akadályok nagy részével, úgyhogy kétszer is kiélvezhetjük őket.

Egy kanyar volt vissza meg két akadály, amikor hallottam, hogy beért a 3. női versenyző. Beláttam már az egész pályát, látható volt, hogy már csak fiúk vannak előttem és próbáltam értelmezni, hogy kerülhettem a 4. helyre, amikor kellemes tempóban futottam, mivel csak jól érezni jöttem magam, nem megmérettetni.

A célkapun áthaladva pedig mondják a hangosbemondóba, hogy a korosztályos kategóriában 1. helyen értem be. Őszintén megdöbbenve vettem el az érmem meg a befutó csomagom, nem is gondoltam volna, hogy ilyen helyeken végezhetek...

Mentem egyenesen a zuhanyhoz, hogy minél hamarabb túl legyek a jéghideg vizes mosdáson, megkönnyebbüljek úgy egy kiló rajtam lévő sártól, aztán szaladhassak öltözni végre valami melegbe.

Az öltöző sátorba érve már félig megszabadultam a csurom víz trikómtól, amikor a vállam gondolt egyet és kiugrott.

Az orvosi sátorban próbálták visszarakni, többen is több irányból is, de csak nem ment, azt mondták, hogy mivel futottam előtte be is van feszülve az egész és azért sem megy. Mondták, hogy ezzel kórházba kell menni és majd ott megoldják, én meg már azt se bántam csak engedjék el kicsit mert kb már jobban fájt ahogy húzták, tolták, nyomták mint maga az, hogy kiment..

Rögzítették a karom, a mentőben kaptam fájdalomcsillapítót, meg egy nagyon aranyos mentőst, aztán elindultunk Ceglédre.

A kórháznál csak úgy mehettünk be, hogy még a mentőben mértek egy hőfokot, ami kerek 36-ot mutatott, tekintve, hogy vizes gatyában, cipőben, póló nélkül csak egy rám terített pulcsiban ücsörögtem, annyira nem is volt meglepő...

Röntgen után gyorsan átöltöztem, mert egyrészt már érezhetően hűltem tovább mint 36 fok, másrészt minden kórházi dolgozó előbb kérdezte, hogy honnan jöttem, miért nézek ki így, mint hogy miért is vagyok itt...

De mindenki meglepően kedves és segítőkész volt, kérdezgettek a versenyről is, majd miután végül vissza került a vállam is az eredeti helyére, még arról is érdeklődtek, hogy most mi lesz velem, hogy fogok odakerülni ahol lennem kéne.

Miután megnyugtattam őket, hogy valahogy megoldom, nekiláthattam magamat is megnyugtatni, hogy tök megoldható az én nulla tájékozódó képességemmel egy tök idegen városból eljutni egy másik tök idegen városba... Végül kisebb, nagyobb bukkanókkal, de csak visszaértem sikeresen Pestre, ahol nagyon aranyosan várt már rám valaki, és elmondhattam, hogy nem csak a futás volt brutál, hanem kicsit a napom is olyanra sikerült...