Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Sziasztok, Gábor vagyok!
Nemrég megint Németországban voltam, Münchenben, és ebben a kisvárosban szálltunk meg (Münchenben éppen valamilyen vásár volt, így ott szállást találni lehetetlen volt).
Freising egy szép német (bajor) kisváros, erről nem írok sokat, meg kell nézni, ha valaki erre jár (Münchentől kb 40 km északra, az Isar mentén - ami München folyója is egyben)…
▶A Tatai Öreg-tó Magyarország egyik legidősebb mesterséges tava, amely még a honfoglalás előtt készült az Által-éren épített völgyzárógát segítségével. A tavat a középkorban is használták, és folyamatosan bővítették. A tó és a hozzá tartozó mocsárrendszer a tatai vár védelmét szolgálta, vizében kezdetben a Dunából származó halakat tárolták. Tata a 13-14…
▶Tavaly látogattunk ide, akkor kimaradt, és most pótolom.
Nagyon szép község a Dunához közel.
Ebben a házban töltötte a leghosszabb időt Petőfi a szüleivel, és Szalkszentmártonban írta meg 112 versét. A múzeum Szalkszentmárton központjában, a Petőfi tér 14. szám alatt található, az 1767-ben emelt református templom, az iskolák valamint a volt főjegyzői ház szomszédságában…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Tegnap este (az egyéb híresztelések ellenére, mely szerint km-es sorok állnak a jegyekért), szokás szerint a hónom alá kaptam az unokámat és magam mellé a feleségemet és elmentünk megnézni a sárkányok éjszakáját az állatkertben. Az idő is kitűnő volt, sort sem találtunk. Igaz, este 9-re mentünk oda, de a zárásig meglévő 1 óra…
▶Prága egyik legszebb épületét, az Óvárosi Városházát 1338-ban építtette Luxemburgi János király.
A századok során számos közeli épületet csatoltak hozzá, ahogy a hivatal terjeszkedett, ma pedig egy sor színes gótikus és reneszánsz stílusú épületet foglal magába. Legtöbbjüket (hála az égnek) helyreállították, a nácik 1945-ös pusztító rombolása után…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
A mezítlábas sétány után átmentünk Akaliba kocsival, ott kempingeztünk.
Az iszap itt is ugyanolyan volt mint az előző helyen, de a víz tisztább volt, viszont a lépcsőfokok befelé úgy a combom magasságában elfogytak, én meg még bőven vártam a többi fokot, amire lépek és amik már nem voltak, úgyhogy érdekesen érkeztem bele a vízbe...
Ebéd után kicsit…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Miután Bajmóc elég közel van Budapesthez, ide úgy 5-6 évente eljutok. Általában egybekötjük egy selmecbányai vagy zólyomi kirándulással (ide 1 napra is érdemes eljönni). Tulajdonképpen a legszebb szlovák (magyar) kastély lenne, ha a belsejét nem rakták volna tele valami igen idétlen nagyfejű gnóm bábukkal, mint a berendezett…
▶
Ezt a helyet viszonylag nehezen találtuk meg. Bár a GPS végül is jó helyre hozott el, csak az első képen látható kis tábla utalt a botanikus kertre, az sem túl feltűnő helyen. A botanikus kert valószínűleg az egyetem oktató kertje, így ha valaki meglátja az épülettömböt, akkor a déli végénél menjen be az egyébként sorompóval lezárt parkolóba, annak…
▶Sokan a nagy vízesést tartják a Plitvicei-tavak Nemzeti Park legfőbb látványosságának, de szerintünk ez a hely érdemli ki ezt a címet.
A Gavanovac-tó itt ömlik bele számtalan vízesésen keresztül a Kaluderovac-tóba, amely már csak 503 méteren fekszik.
Emlékeztetőül: 636 méterről indultunk. ,-)
A számtalan vízesés mellett megcsodálhatunk még egy barlangot…
▶Bécs (németül Wien, bajor nyelvjárásban Wean, angolul és olaszul Vienna, latinul Vindobona) Ausztria fővárosa és egyik szövetségi tartománya.
A város ősi, rómaiak kora óta (Vindobona) jelentős település, Ausztria fővárosa, politikai, gazdasági, kulturális és szellemi központja, nemzetközi rangú kongresszusi és vásárváros, az ENSZ harmadik székhelye (New York és Genf mellett)…
▶A Rudolfinum Prága és a Cseh Köztársaság egyik legjelentősebb neoreneszánsz építményeinek egyike. A művészet többfunkciós házának koncepciójaként már 19. századi létrejöttekor európai szintű jelentőséggel bírt. A tény, hogy a mai napig Prága kulturális életének legjelentősebb központjai közé tartozik, igazolja a Rudolfinum ötletének időállóságát. A…
▶A Palazzo dei Conservatori a városi magisztrátus székhelye volt a késő középkorban.
Freskódíszes termeiben még ma is rendeznek politikai összejöveteleket, a földszinten pedig a városi anyakönyvi hivatal működik.
A múzeum nagy részében szobrokat állítottak ki, köztük Constantinus óriási szobrának töredékét.
A második emeleti képtárban olyan nagy művészek…
▶
Miután már többször voltunk Bécsben, olyan helyeket is felvehettünk a látnivalók listájára, melyeket korábban vagy nem ismertünk, vagy nem tartottunk érdemesnek meglátogatni a nagyobb látnivalók előtt. Ez a park abba a listába esett bele, amelyeket korábban nem is ismertem. A szokásos gondos kutatás alapján bukkantam rá és ráadásul bele is esett a szállodánk körüli 5-6 km-es sávba…
▶Ha rangsorolni kellene az idei (2018) betervezett látnivalókat, akkor ez benne van az első háromban.
Már jó régen jártunk erre (kb. 25 éve) és most kihasználtuk, hogy Nowa Rudától csak 25 km-re volt ez a hely. Így meg tudtuk mutatni az unokámnak is ezt a pompás helyet. Rögtön le kell szögezni, hogy itt mindig sokan vannak (legalábbis nyáron), ennek…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Amióta kijárok Németországba, Münchenről keveset írtam. Most néhány, talán különálló beszámolót nem érdemlő helyről írok.
Az utca (sugárút) a Residenz (és a Hofgarten) felől indul észak felé. A kiinduló pontjában található az Odeon, a hadvezérek csarnoka. Az egész sugárutat és az ott lévő épületek zömét I. Lajos bajor király parancsára építették…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Ma egy olyan helyet mutatok be, amiért igazából ide jöttünk. Azok, akik ebbe a régióba jönnek, zömük egy-két napra jön, általában felrohannak a Jungfraujoch-ra (Top of Europe), esetleg megnéznek még egy helyet és rohannak tovább. Mi azért jöttünk ide 8 napra, hogy a részletekkel is törődhessünk. A részletek közül az egyik, hogy kirándulhassunk kb…
▶
Az Alcsabi templomromot Csabrendekből Nagytárkánypuszta felé indulva, a falutáblától kb. 1,5 km-re találtuk meg. Jobb oldalt találunk egy kis földutat a szántón, ami egy fás területhez visz. Ennek a facsoportnak a belsejében található az Alcsabi templomrom.
A sűrűn benőtt templomból falmaradványok látszódnak, a templombelsőben és körülötte vastag omladék van…
▶Verdun (1970-ig: Verdun-sur-Meuse) észak-kelet Franciaország Lorainne régiójában, Meuse megye legnagyobb városa (a megye székhelye mégsem Verdun, hanem Bar-le-Duc).
A várost a gallok alapították, a kelta („Dunum”) és a latin („Verodunum”) neve is erődre, megerősített védelmi pontra utal.
A verduni csata az I. világháború egyik legfontosabb csatája volt a nyugati fronton…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Krakkó óvárosának néhány kiemelt részét már bemutattam, de azért ha az egész óvárost nézzük, azért még van igen sok és érdekes látnivaló.
Amit eddig bemutattam:
- a Posztócsarnok (Sukiennice)
- a Főtér (Rynek Główny)
- a Jagelló Egyetem, Campus Maius
Ezekről most nem fog szó esni, de azért mint említettem van még bemutatni való…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok, de nekem valahogy sok lett a munkám így év vége felé, de azért egy nagyobb beszámolót erről a városról azért bele suvasztok.
Ez a Freiburg nem tévesztendő össze a Svájcban található Freiburggal (Fribourg), talán e miatt is van egy mellékneve, im Breisgau.
Maga a város a 4. legnagyobb Baden-Württemberg…
▶