Mostar

Híd alulról

Mostar egy gyönyörű török hangulatú kisváros, amely az Öreg híd és környékének a szépsége miatt már évtizedek óta a világörökség része.

Mostar területén már az őskorban megjelent az ember. A római időkben már egész korán, még a keresztényüldözések idején megtelepedett az új vallás. A római bazilika romjai máig fellelhetők. A népvándorlás kora alatt és az utána létrejövő különböző szláv államok idején is fontos település maradt. Fénykorát a török időkben érte el, a XVI-XVII. században. Ekkoriban a város rohamosan terjeszkedik, fejlődik a kézművesség és a kereskedelem, és oktatási és kulturális központjává válik a térségnek. A város lakossága a 17. században eléri a 12.000 főt, ami ekkoriban nagyvárosnak számít. 1631-ben már 22 dzsámival büszkélkedhetett a város, pl. a Koski Mehmed dzsámi. A törökök gyengülésétől kezdve a város is hanyatlani kezdett, amely még az osztrák-magyar megszállás alatt is folytatódott. Ez idő alatt csak a kulturális és az oktatási szerepe maradt kiemelkedő. A II. Világháború után az alumíniumipar, a repülőgépipar (Soko), a textilipar és a mediterrán növénytermesztés központjává válik.

A délszláv háború alatt a város elképesztő mértékű kárt szenvedett. 1992-ben a szerb és a montenegrói csapatok támadták a várost, majd 1993 májusától az addig szövetséges horvátok és bosnyákok közt is kirobbant a háború. A boszniai horvát csapatok megtámadták a város muszlimait, elűzték őket otthonaikból, és tömegesen vitték őket a Neretva keleti partján (ez a mai bosnyák rész) lévő fogolytáborokba. A konfliktus két évig folytatódott, közben az erősebb horvátok rommá lőtték a város muszlim oldalát, és stratégiai okokból 1993 novemberében megsemmisítették az Öreg hidat (Stari Most). Ez az esemény nagyobb visszhangot keltett, mint a több ezer halott. A háború eredményeképpen 2.000 lakost öltek meg és 26.000 pedig elmenekült az EU adatai alapján. A várost sokan a II. Világháború végi Drezdához hasonlították, mivel több mint 5.000 építmény lett teljesen tönkretéve. Az ipar, az infrastruktúra és számos kulturális-történelmi emlékmű teljesen tönkrement. Egy ideig még a Neretvát is elaknásították, de mára már fölszedték ezeket. Az addig három nyelvű városból a szerbek mind elmenekültek, a horvátok és a bosnyákok pedig a város két különböző felén élnek (a két nép közti határvonal nagyjából a Neretva). Sokáig még a város egyik feléből a másikba se lehetett átmenni, mert gyakran verés lett a vége. A várost közigazgatásilag kettéválasztották a háború végén, és ez 2003-ig így is maradt (külön volt a rendőrség,a hivatalok, stb....).

Öreg híd

Mára a város szerencsére hatalmasat változott. Az épületek legalább 90%-át helyrehozták és rengeteg új házat építenek mindenfelé. A régi ellentéteket a turista nem is érzékeli (kivéve a még meglévő romos házakat), nyugodtan járhat-kelhet a város bármely pontján éjjel-nappal. A lakosság körében is jóval kisebbek az ellentétek, a város két fele közt ők is szabadon járnak, és a kapcsolatok is gyorsan javulnak a két nép között.

A város fő nevezetessége a Régi híd, amelyet először 1566 augusztusában (a szigetvári ostrom ekkor kezdődött), majd 2004.07.23-án adtak át a forgalomnak. Egyedülálló idegenforgalmi attrakció a hagyományos vízbe ugrás, amelyet a helyi fiatalok akkor hajtanak végre, ha elég pénz összejön. Hogy mennyi az elegendő pénzmennyiség az örök rejtély. A hagyomány szerint csak az tartozott a férfiak közé, aki legalább egyszer beleugrott a hídról a vízbe. (Ezért jó pécsinek lenni:)) Tudni kell, hogy a folyó még nyáron sem közelíti meg a 20 fokot, és a víz 21 méterre van a híd tetejétől.

Ezenkívül számtalan látnivalót tartogat a város: két torony közvetlenül a híd mellett, rengeteg dzsámi (pl. Koski Mehmed-pasa dzsámi, Karadoz-bég dzsámi), Ferde híd, Régi piactér, négy múzeumház (pl. Biscevic ház, Muslibegovic ház), Ferencesrendi Kolostor, Török fürdő és számtalan kisebb-nagyobb emlékmű.

Kép a minaret erkélyéről