Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
A mezítlábas sétány után átmentünk Akaliba kocsival, ott kempingeztünk.
Az iszap itt is ugyanolyan volt mint az előző helyen, de a víz tisztább volt, viszont a lépcsőfokok befelé úgy a combom magasságában elfogytak, én meg még bőven vártam a többi fokot, amire lépek és amik már nem voltak, úgyhogy érdekesen érkeztem bele a vízbe...
Ebéd után kicsit…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Grácban sok olyan helyet tudtam most meglátogatni, amelyeket korábban valamilyen ok (általában időhiány miatt) nem tudtam megtekinteni. Az egyik ilyen hely a gráci Vár. Az egyik érdekessége, hogy nem a Kastélyhegyen (Schloßberg) található, hanem annak tövében.
Eléggé viharos a múltja. Építését 1438-ban kezdték meg. II. Károly…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
A feleségem miatt havonta egyszer le kell mennem Szegedre, így lehetőség nyílt arra, hogy Szegedet, ill. az itt található nevezetességeket bemutathassam. Most az Egyetem Füvész kertjét mutatom be (Szegedről úgy általában majd később). Október elején mentem megnézni, míg a feleségem az Egyetemen előadásokat hallgatott. Az idő…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok, de nekem valahogy sok lett a munkám így év vége felé, de azért egy nagyobb beszámolót erről a városról azért bele suvasztok.
Ez a Freiburg nem tévesztendő össze a Svájcban található Freiburggal (Fribourg), talán e miatt is van egy mellékneve, im Breisgau.
Maga a város a 4. legnagyobb Baden-Württemberg…
▶A Notre Dame megtekintése után, az elszántabbak beállhattak a pár órás sorba a Louvre-nál, hogy, ha már itt vannak, legalább a Mona Lisára ránézhessenek.
Akiket meg kevésbé vonzott a festményeket tátott szájjal bámulni program, szabadon mászkálhattak, vásárolgathattak, nézelődhettek a belvárosban addig.
A Louvre Párizs központi részén, a Szajna jobb…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Szolnok nem igazán turisztikai célpont (legalábbis szerintem, bár amióta átadták a Rep-tár-at, ugrásszerűen megnőtt a népszerűsége, erről majd később). Ide elsősorban azért jöttem, hogy megnézzem a Rózsakertet, mivel a feleségem kedvenc virága, de azért fölöslegesen nem akartam vele idejönni. Most kivételesen vonattal érkeztem (mivel örök bérletem van mindenhová, így ingyen volt)…
▶Ha valakit megkérdezünk (a belgákat kivéve persze), hogy mi Brüsszel jelképe, nagy valószínűséggel azt a választ kapjuk: az Atomium.
Pedig Brüsszel igazi jelképes alakja - ezernyi souvenir-ötlet szülője - egy pisilő kisfiú… ami valójában egy kis forrás, amely régóta ad vizet a környék lakóinak. A XIV. században említi először egy krónika, hogy kőszobrocska…
▶
Dublin - a főváros.
Épületet PARLAMENT számára itt emeltek először Európában. Az Ír Bank elegáns irodái eredetileg a parlament számára készültek. A központi részt eredetileg az ír Edward Lowett Pearce kezdte el építeni, de csak halála után, 1739-ben fejezték be. Az építész remekművét az alsóház (House of Commons) nyolcszögű termét a brit kormány rendeletére 1802-ben eltüntették…
▶Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is.-írta az óriási építményről Beda Venerabilis angolszász egyházi író.
Az amfiteátrum római találmány. Lényege az elliptikus alaprajzú aréna, amelyet több emelet magasságban ülőhelysorok öveztek, ahonnan a nézők biztonságosan szemlélhették a látványosságokat. Az amphitheatrum…
▶Alta sziklarajzai egy régészeti lelőhely Alta közelében, az észak-norvégiai Finnmark megyében. A sziklarajzokat 1973-ban fedezték fel, és azóta összesen mintegy 3000 ábrát találtak, melyek egy részét a becslések szerint 6000 évvel ezelőtt rajzolták.
A rajzok a felszíni sziklákon találhatók. A helyszín 1985 óta az UNESCO Világörökség része, ez Norvégia…
▶Amint azt korábban már írtam, amikor a kastélyparkot látogattuk meg, hatalmas zsivaj, taps és nevetés hallatszott a kastély mögül. Visszaindulás előtt megállapítottuk, hogy a kastély mögött egy nagy szökőkútpark (németül Wasserspiele - vízi-játékok) található. Egyöntetűen megállapodtunk abban, hogy e miatt még visszajövünk, valamint a botanikus kert…
▶Costa Blanca közepén található az egykori kis halászfalu, amely mára már igazi nagyvárossá nőtte ki magát. Köszönhető ez a gyönyörű partszakaszának, klímájának illetve a város szomszédságában lévő félszigetnek. Amely Penyal D'IFAC nemzetiparkká lett minősítve, ezáltal megpróbálják megmutatni ugyan a közönségnek, de egyben meg is óvni.
Ez tulajdonképpen…
▶
Antibes (Antibol vagy Antibo) város Délkelet-Franciaországban, Alpes-Maritimes megyében, a francia riviera-n (Cote d’Azur), Cannes és Nice között. Az Antibes-Juan-les-Pins agglomeráció a megye második legnagyobb városa Nizza után. Területén gyakorlatilag két külön város fejlődött ki, az óváros (Vieille Ville) és az azt körbevevő új város.
Bár a város…
▶Tossa de Mar Barcelonától 80 km-re északra és a francia határtól 120 km-re délre helyezkedik el a Costa Braván. Egy 1 km átmérőjű, 6000 állandó lakosú település, ahol minden a turistáért van. A spanyol St. Tropez természeti adottságai miatt méltán vonz évről évre megannyi turistát.
A patkó alakú öböl, a XII. századi vár - mely többször is megvédte a várost a XIV…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Most a Városligetbe látogatunk el, ott is a Vajdahunyad várát nézzük meg, hivatalos nevén Történelmi Épületcsoportot. Alpár Ignác alkotása.
Az 1896-os millenniumi ünnepségek tiszteletére olyan épületegyüttest kívántak létrehozni a magyar fővárosban, amely „három dimenzióban” ábrázolja a magyar építészet ezeréves történetét…
▶Érdekes helyre bukkantam a Google Maps-on. Nagykovácsiban van egy kastély kastélyparkkal. Ez a Teleki-Tisza kastély.
A honlap szerint meg lehet látogatni, bár maga a kastély alapvetően rendezvény központként működik, a Magyar Cserkészszövetség tulajdonaként. A nyitva tartást eléggé lazán kezelik, mivel 10:00-kor kellett volna kinyitnia a parknak, de az zárva volt…
▶
Róma hét dombja közül az egyik legmagasabb, és leghíresebb a Forum Romanum, és a Campus Martius között található Capitolium.
A Capitoliumon viszonylag kevés ókori, római rom található, a hely inkább középkori palotákkal van tele. Az épületek nagy részét Michelangelo tervezte.
A Capitolium főtere a Piazza del Campidoglio, amely, és a körülötte álló…
▶A 16 pillérrel rendelkező Károly-híd (Karluv most) alapkövét 1357-ben IV. Károly német-római császár fektette le, - a helyén korábban egy fahíd állt - , a híd végül 1402-re készült el, 1851-ig ez volt az egyetlen híd a Moldván. A Károly-híd 30 híres szobrának többségét 1687 és 1714 között állították fel, de még 1928-ban is bővült új szoborral a híd…
▶A második nap legnagyobb slágere ez volt (ismét meg kell jegyeznem, hogy erre a helyre csak a Google Maps igen gondos áttanulmányozása után leltem rá, Mo-n semmi információ erről nincs (most már van!!!), és ismét megemlítem: rajtunk kívül magyaroknak nyoma sem volt, még magyar rendszámú autót sem láttunk). Ez a hely egy zsákutca völgyben található…
▶Neuhausen am Rheinfallban található Európa legnagyobb víztömegű vízesése (és nem Schaffhausenben, ahogy sokan gondolják), de ha pontosak akarunk lenni, akkor csak az északi fele, a déli fele viszont már Zürich kantonhoz tartozik, Dachsen községhez. Ráadásul akik megnézik a vízesést, azok főleg ezen az oldalon teszik ezt, mivel ott vannak a nagy autóparkolók…
▶