Oviedo

Aztán nem elengedett kutya, nem is munkagép vagy tüntetés állja egy kanyarban az utamat, hanem egy bika! Falu közepe, hirtelen úgy meglepődtem, hogy a kamerát sem tudtam elővenni. Nincs sok tapasztalatom a szabadon mozgó bikákkal kapcsolatban, a Toldit olvastam, képes feldolgozását láttam a Daliás időkben (Gémes Józseftől), úgyhogy maradtam egy helyben. Aztán kiderült, hogy egy udvarról mennek éppen a tehenek a legelőre, és nem a gazda zárja az utat és a sort, hanem a bika. Embernek nyomát sem láttam. Az utolsó tehén után pedig szépen ment a bika is a mellékúton felfelé. A kocsisor meg megindult, velem együtt.

Oviedo az a város, ahol élni tudnék. Nagyon kompakt az egész, mégis egy csomó szabad térrel, levegővel, zöld parkokkal. Ahol nincs zöld, ott sem érezni igazán a hiányát, dézsában, a járdaszélen látni fákat, dísznövényeket. Van egy kiterjedt középkori városrésze, de a környező negyedek is tele sétálóutcákkal, csökkentett forgalmú részekkel. És mindenféle hangulatos házakkal. Egyetemi város, fiatalokkal, természetesen tele bárokkal, éttermekkel is. Tengerpartja ugyan nincs, de szűk fél óra alatt Gijónban lehet az ember, és ott a tenger. És sétány viseli a „Sidra” nevet... Köztéri szobrokból még egyetlen városban sem láttam ennyit, szinte minden sarokra, kereszteződésbe jut egy. Spanyolországban tényleg az egyik, ha nem a számomra legkedvesebb város.