Santander

Tiszta felüdülés, kaszálókon, földutakon gyalogolni a tengertől 10 méterre, 15-tel felette. Strandok, madárvilág, jelzetlen utak, de nem lehet eltévedni. És a végjáték a legjobb, Somo strandja. Semmi beton, aszfalt az utolsó 10 kilométeren. Az első 10 is úgy elrepült, hogy észre sem vettem. Aztán 5 perces hajóút következik, 5 perc séta, és meg is érkezünk. Angelika még Somóban megtalált, azt mondta, kiszúrta a piros fejkendőm és a nagy hátizsákom.

Az albergue még nincs nyitva, nagyon korán érkezünk. Két háznyira, a La Barruca bár előtt meglátjuk Alexist, a spanyol srácot, onnantól nyert ügyünk van. Dora, a bártulajdonos rittyent nekünk egy kis ebédet, vegyes saláta (ennyi salátával máskor egy évig kihúzom), paella. Mellé asztali vörösbor gaseosával, ami olyasmi, mint a sprite. Egy fokkal jobb, mint a boroskóla, dehát, helyi szokás, alkalmazkodunk, jó szívvel. Desszertnek jégkrém. Aztán ad két tippet: egyiket az új santillanai alberguéről, a másikat pedig egy rövidítésről, így negyven kilométer alatt maradunk a következő nap.