Ultrabalaton

Ultrabalaton: 22 óra 52 percnyi futás, boldogság, küzdés a kilométerekkel, az elemekkel, önmagunkkal, 10 futó, egy csapat.

Szombat hajnaltól indították a csapatokat az Ultrabalatonon, mi délután 14:10-kor rajtoltunk.

+3 csapattag

Pár métert futottunk közösen, aztán elengedtük kezdő futónkat, majd szétosztottuk magunkat kocsikba, és elindultunk a váltópontra.

Több ponton is megálltunk, vártuk a beérkezőt, szurkoltunk a tovább futónknak, logisztikáztunk melyik autóval ki megy, mikorra kell a váltásnak a következő ponton ott lennie.

Az első szakaszom fél nyolc után kezdődött Badacsonytördemictől Szigligeten át Balatongyörökre.

Már sötét volt, úgyhogy innentől biciklivel is kísértük egymást. Elment kicsit vele az idő, amíg leapplikáltuk a kocsiról, épp hogy csak odagyalogoltunk a váltóponthoz, már be is ért a futónk, megkaptam a chipünket és már futhattam is tovább.

Az első 3 kilométer nem volt a legkellemesebb a maga végig emelkedő útjával.. Utána viszont nagyon élveztem, egészen kb. a 9. kilométerig, onnantól már kezdtem érezni a lábaimat, de azért vittek szépen, belesétálás nélkül a 11 km végéig.

Este felváltva figyeltük aggódva a távoli villámokat és az előrejelzést, aztán fél tizenegy felé megérkezett széllel, esővel a nem kicsi vihar.

A biciklis kísérésünk leállt, mert nem vízibicikli volt nálunk, a futók pedig küzdöttek..

Én Fenyvesen váltottam volna, csak az volt a baj, hogy több pont volt ott és mi egy másikra mentünk kocsival, mint ahol a futónk várt ránk. Így végül kicsit bonyolultabban, kicsi időveszteséggel, de megtaláltuk egymást miután összeegyeztettük, hogy ki hol lehet.

Hajnali 1-kor kezdtem ezt a második szakaszomat, Balatonfenyvesről Fonyódligetig. Amikor indultam már csak csöpögött, pocsolyák viszont mindenhol voltak, kb. az első két lépés alatt háromba léptem bele és ázott szét azonnal a cipőm.

Alsóbélatelepnél jártam, amikor akkorákat kezdett villámlani, hogy nappali fényesség lett. Pár perccel később pedig leszakadt az ég. De úgy konkrétan... Pillanatok alatt már nem pocsolyák voltak az úton, hanem az egész egy merő víz volt, amiben bokáig gázoltam. Látni is alig lehetett mert olyan sűrűn zuhogott, vagy mert a szél fújta az arcomba a vizet.

A váltópontnál nem láttam meg egyből a többieket (valószínű tele volt a szemem esővel), már majdnem megijedtem, hogy nem ezen a ponton váltunk és tovább kell még mennem, mert addigra már nem csak az volt a bajom, hogy a mindenem is csurom víz és szétfagytam, hanem hogy féltávtól dörzsölte a vizes cipő a lábamat vízhólyagosra és fájdalmasra.

De aztán megtaláltuk egymást, úgyhogy megállhattam és beszállhattam az előkészített törölközőkkel kibélelt ülésre, a 27 fokra melegített kocsiba, amivel aztán utána mentünk annak a kocsinak, amiben a száraz cuccaim voltak.

Átszálltam, átöltöztem aztán 3 óra körül beértünk egy benzinkúthoz, mert bár voltak mobil wc-k, de azokhoz ki kellett volna szállni az esőbe, úgyhogy jobb megoldásnak tűnt benzinkutat keresni, ahol szárazon tudtunk maradni és még kaját is szerezhettünk.

A csapat néhány tagja folyamatosan küzdött tovább, ekkor már nem az volt a kérdés, hogy szétázunk-e, hanem hogy ki hányszor... De az időt így is nagyon szépen tartottuk, már délutántól kezdve perceket hoztunk a tervezett időnkhöz képest.

Ránk akkor nem volt szükség, úgyhogy előrébb mentünk a balatonszéplaki váltóponthoz, hogy aludjunk egy másfél órát, amíg odaérnek a többiek.

Bennem még pörgött az adrenalin a futástól, abszolút nem voltam fáradt, pedig nagy luxus volt a lehetőség, hogy egy száraz, meleg autóban aludjunk, amíg a többiek kint futnak az esőben vagy épp kocsival mennek, várják és szedik össze egymást.

6-kor ért a váltásunk hozzánk, indultunk aztán tovább kocsival is.

Balatonvilágosnál meg akartuk nézni a váltást, de mire odaértünk már váltottak, úgyhogy a csapatunk futó tagjai helyett csak a kilátást tudtuk megnézni.

Akarattyán viszont ott voltunk időben szurkolni, onnan pedig már hamarosan következett a harmadik szakaszom.

Balatonfűzfőről futottam Almádiba.

Első futásom volt világosban, ráadásul szép helyen is mentem, úgyhogy gyorsan telt az idő. A frissítőpontnál nagy élet volt, (jóval nagyobb mint éjjel a viharban, amikor a sátor alatt fagyoskodtak, annyit kiabáltak csak, hogy hozzanak-e ki banánt vagy szőlőcukrot.) Mindenki biztatott mindenkit, szólt a zene, ment a hangos taps és szurkolás mindenkinek. Ez adott egy nagyobb löketet az utolsó 3 kilométerre, meg a tudat se volt rossz, hogy már alig van vissza és megcsináltam a saját 31 kilométeremet.

A célnál vártuk a befutónkat, hogy az utolsó pár métert közösen megtéve együtt fussunk át a célkapun, ahonnan 22 óra 52 perccel korábban elindultunk.

+1 csapattag

Ugyanott voltunk, ahonnan elindultunk mégis más volt, mert életre szóló élményekkel gazdagodtunk az Ultrabalaton 214 kilométere teljesítése közben.