Zarautz

Még Orio előtt szegezte nekem egy sétáló bácsi a túrabotját, meg a kérdést: Csak így, egyedül? Aztán az igenlő választ hallva elmondta a nagy igazságot: Aki egyedül megy, az legalább nincs rossz társaságban. Az én esetemben azért ebben nem lennék biztos... Közben az izzadtság és a szintetikus anyagok kapcsolatából származó új szagokkal ismerkedem.

Orióban kicsit elbújtam a tűző nap elől (az, hogy a napsugaras töltő szépen muzsikál, az azt is jelenti, hogy én közben leégek), a térképen jelölt egyetlen zöld folton, a játszótéren hallgattam kis zenét, olvasgattam a tapaszok használati útmutatóit. Orio is szép kis hely. A belvárosban szinte minden házon leírás. Tipikus XV-XVI. századi, reconquista idején termett pici halászfalu. Aztán megint a nap, és a helyi txakoli borút, úgy látszik itt is van ilyen. (A txakoliról majd mesélek, az első gasztro bejegyzésben.) Közben nézem, hihetetlen, hogy pörög itt a srác a pultban. Egy pillanatra nem áll meg.