Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Az Aggteleki és a Jósvafői szakaszt jártuk be, egyszerűen csodálatos!
A túra hossza: 1 400 m
A túra időtartama: kb. 60 perc
A Baradla-barlang jósvafői bejáratától induló, és ugyanoda visszaérkező túra hossza oda-vissza 1400 m, bejárása nagyjából 60 percet vesz igénybe.
Bár a túra mindösszesen 700 m-t mutat be ebből a hatalmas barlangból, mégis…
▶Ezen a napon meg akartuk nézni a világ leghíresebb ferde tornyát. Písában leparkoltunk az egyik Szupermarket parkolójában, ahonnan elsétáltunk a Csodák teréhez (Campo dei Miracoli), ahol a Dóm és a Keresztelőkápolna épülete is van. A kapun beérve pazar látvány tárult elénk: élénkzöld ápolt gyeppel körülvéve három fehér márványépületben is gyönyörködhettünk egyszerre…
▶A La Rambla-n végigsétálva a szuvenír árusok, mutatványosok, utcazenészek, portrérajzolók és a nézelődők kavalkádja miatt mi is bele kóstolhattunk egy kicsit az igazi spanyol pezsgő életbe, és megtapasztalhattuk, miért is mondják Barcelona ütőerének a La Rambla sétálóutcát.
Este a szálláson pedig igazi spanyol ételeket is megkóstolhattunk, mint például a paellat…
▶
Közel öt kilométer hosszú új kerékpárutat avattak 2008. májusában a Kis-Balaton nyugati részén, a Hidvégi-tóként ismert 1-es tárolójának észak-keleti partja mellett. A bicikliút mellett Kis-Balaton Kerékpáros Ház kerékpárkölcsönző, Madárvárta, vízi játszótér és a Kis-Balaton Ház található. Az egyedülálló természeti terület most először vált megközelíthetővé a látogatók számára…
▶Ez volt az egyik elsődleges úti célunk, ami miatt Lengyelországba jöttünk. A homokkő képződmények egyébként egészen a cseh-német határtól (Szász-Svájc - Cseh Svájc) egészen eddig terjed, kisebb megszakításokkal. Ezen a részen is vannak olyan szabadon látogatható helyek, ahol akár egy hetet is el lehet tölteni anélkül, hogy ugyanazt még egyszer megnéztük volna (pld…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Auschwitz után meglátogattuk Schindler gyárát, a Krakkói Gettót és a Plaszóvi munkatábor mai területét. A Plaszóvi tábor területén ma már a város valamint sűrű erdő áll, emlékművekkel és táblákkal, valamint Amon Göth akkori villáját sem sikerült megtalálni. Vagy átalakították, vagy nem jó helyen kerestük. Egy 92-es fényképen még az eredeti állapotban látható…
▶Tossa de Mar Barcelonától 80 km-re északra és a francia határtól 120 km-re délre helyezkedik el a Costa Braván. Egy 1 km átmérőjű, 6000 állandó lakosú település, ahol minden a turistáért van. A spanyol St. Tropez természeti adottságai miatt méltán vonz évről évre megannyi turistát.
A patkó alakú öböl, a XII. századi vár - mely többször is megvédte a várost a XIV…
▶
Ezt a helyet viszonylag nehezen találtuk meg. Bár a GPS végül is jó helyre hozott el, csak az első képen látható kis tábla utalt a botanikus kertre, az sem túl feltűnő helyen. A botanikus kert valószínűleg az egyetem oktató kertje, így ha valaki meglátja az épülettömböt, akkor a déli végénél menjen be az egyébként sorompóval lezárt parkolóba, annak…
▶Prága legkiemelkedőbb szecessziós épületét 1905-1911 között építették az egykori királyi palota helyén.
A város első számú hangversenyterme található benne, név szerint a Smetana-terem, mely 1500 fő befogadására képes és néha napján bálokat is rendeznek benne. Több kisebb termet is találhatunk odabent, valamint egy étterem és egy kávézó is itt kapott helyet…
▶A Palatinus az a hely, ahol a császárok és a gazdag arisztokraták éltek. A romok között vannak egyszerű házak, mint például amelyben a hagyomány szerint Augustus élt és vannak pazar épületek, mint Domitianus császár palotájának magánjellegű (Domus Augustana) és hivatalos (Domus Flavia) szárnya.
Teljesen átfogó képet készíteni a Palatinus-ról nem lehet…
▶Ha rangsorolni kellene az idei (2018) betervezett látnivalókat, akkor ez benne van az első háromban.
Már jó régen jártunk erre (kb. 25 éve) és most kihasználtuk, hogy Nowa Rudától csak 25 km-re volt ez a hely. Így meg tudtuk mutatni az unokámnak is ezt a pompás helyet. Rögtön le kell szögezni, hogy itt mindig sokan vannak (legalábbis nyáron), ennek…
▶Miután áthaladtunk a Porta Rudiae kapun, ez lesz az első épület jobbkéz felé, amibe belebotlunk.
A bejelölés alatt álló óriási templomról van szó, amelyet Giuseppe Zimbalo, akit leginkább Lo Zingarello néven ismernek, épített. Ezt a templomot tartják a legjobb alkotásának, jóllehet a külső díszítések egyes részei ütik egymást.
A templomot 1691-ben kezdték építeni…
▶
A Vesta templom mögött állt a Vesta-szüzek háza. Itt éltek a papnők akik a szent lángokat őrizték.
Az 50 szobából álló hatalmas épületegyüttes valamikor összeköttetésben volt a templommal. A belső udvarra néző szobák maradtak fenn a legjobb állapotban. A négyszög alaprajzú ház nagy kertet fogott körbe. A Vesta-papnők szobraival szegélyezett udvar kis…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Most következzen néhány sikertelen kastély látogatás.
Ezek közül az első ez a kastély volt. Itt még bosszankodni is volt okom, mivel direkt utána néztem az interneten, hogy meg lehet-e látogatni Őket, mivel tudtam, hogy egy alapítvány kezelésében van a kastély, így elképzelhető volt az is, hogy esetleg zárva vannak. Az interneten…
▶A schönbrunni kastély barokk stílusú császári rezidencia Bécs Hietzing nevű kerületében. Ez Ausztria egyik legismertebb műemléke és turisztikai látványossága: magát a kastélyt évente másfél millió, a parkot további 5,2 millió látogató keresi fel.
A 15. századtól 1642-ig a Katerburg állt itt, amely Hermann Bayer bécsi polgármester vidéki házaként is szolgált…
▶Másnap reggel elindultunk a szép lila buszunkkal Londonba, ahol először fakultatív program lehetőségek között választhattunk. Akik hírességekkel szerettek volna fotózkodni, még ha csak viaszból is voltak a Madame Tussaud’s panoptikumba indultak, akiket a nyomozósdi világ vonzott a Sherlock Holmes Múzeumot látogatták meg. Néhányan pedig metrón mentek…
▶
A délelőttöt még Calella-ban töltöttük, bemerészkedtünk a tengerbe is kicsit, a hatalmas hullámok és a nem túl meleg víz ellenére is. Ebéd után pedig bebuszoztunk Barcelonába.
Az első megállónk a Camp Nou stadion volt, ahova az elvetemült fociimádók be is fizették a belépőt, hogy közelről is megcsodálhassák az öltözőket, a pályát meg az egyéb érdekességeket…
▶A város a Lech folyó völgyébe települt, határos Ausztriával (ezért kellett Linderhofból Ausztrián keresztül jönni, mert rövidebb). Igazából nem ezt a helyet akartam megnézni hanem Neuschwanstein-t, de mint azt írtam korábban, az arra szánt időt egy klassz kis dugóban töltöttem. Így maradt Füssen, de utólag azt kell mondanom, hogy nem bántam meg, mivel rengeteg látnivaló van itt…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Ezeket a képeket eddig nem tettem fel, mivel elég gyengére sikerültek, még délben is elég sötét volt (bár kinagyítva némileg elfogadhatóak). A Duna csatorna partján már éppen hazafelé tartottunk, amikor megláttuk a tipikusan Hundertwasser stílusú épületet. Gyorsan leparkoltunk és bementünk. Tényleg elég érdekes a stílusa, hullámzó…
▶Az ódörögdi templomrom előtt ejtettük útba ezt a templomromot is. A rosszabb utat választottuk, Dörgicse felől földúton, de a táj gyönyörű. A romtól csodálatos kilátás nyílik a Balatonra.
Történelme:
A kora Árpádok idején épült a templom, melyet Szent Balázs védelmébe ajánlottak. Így kapta az itteni falucska a Szentbalázs nevet is. A XI - XII. században…
▶