Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
A mezítlábas sétány után átmentünk Akaliba kocsival, ott kempingeztünk.
Az iszap itt is ugyanolyan volt mint az előző helyen, de a víz tisztább volt, viszont a lépcsőfokok befelé úgy a combom magasságában elfogytak, én meg még bőven vártam a többi fokot, amire lépek és amik már nem voltak, úgyhogy érdekesen érkeztem bele a vízbe...
Ebéd után kicsit…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Most először egy kis értetlenséget érzek, legalább is ezzel a hellyel kapcsolatban. Az általam látott egyik legszebb (ha nem a legszebb) parkban jártam. Előzetesen a fotó albumot feltettem a Facebookra is valamint itt is bemutattam. Különösen azzal összefüggésben, hogy mi folyik a Városligetben, gyakorlatilag senki nem reagált a helyre…
▶A nyaralás utolsó német állomása. Az Inn felől jövet bementünk a belvárosba autóval, hogy ne kelljen sokat gyalogolni. Itt megint szembesültem azzal, hogy szinte minden utca elejére ki van téve a behajtani tilos tábla, de sok német azért bemegy a belvárosba. Valószínűleg az ott lakók kapnak behajtási engedélyt, másoknak tilos (ezzel csak az a probléma…
▶
Haarlem holland város és közigazgatási egység a Spaarne folyó mentén, Észak-Holland tartomány fővárosa, közel 200 000 lakosával az ország egyik legjelentősebb városa.
((A Haarlem név valószínűleg a „Harloheim” név eltorzulásából alakult ki. A régi holland nyelvben a „heim” szó lakóhelyet, otthon jelentett (mai formája hollandul „heem”). Az eredeti…
▶Róma legszebb barokk tere az ókori stadion körvonalát követi.
A stadiont Domitianus császár építtette Kr. u. az 1. században és atlétikai viadalok (agones), kocsiversenyek és más sportesemények helyszíne volt. A stadion maradványai a Sant' Agnese-templom alatt ma is láthatók.
A téren, a 17. században X.Ince pápa családja tulajdonában volt egy palota…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Budapest területe, főleg a III. kerület bővelkedik római romokban. Aquincum polgárvárosa, a Katonavárosi és a Polgárvárosi Amfiteátrum valamint fürdő jelentős Aquincumi együttest alkot. Érdemes mindet végigjárni.
A Gellért-hegyi oppidumból leköltöző eraviszkuszok és római telepesek alapították. Az Aquincum-canabae-tól északra, a hadsereg felügyelete…
▶Ezen a napon meg akartuk nézni a világ leghíresebb ferde tornyát. Písában leparkoltunk az egyik Szupermarket parkolójában, ahonnan elsétáltunk a Csodák teréhez (Campo dei Miracoli), ahol a Dóm és a Keresztelőkápolna épülete is van. A kapun beérve pazar látvány tárult elénk: élénkzöld ápolt gyeppel körülvéve három fehér márványépületben is gyönyörködhettünk egyszerre…
▶
Az ódörögdi templomrom előtt ejtettük útba ezt a templomromot is. A rosszabb utat választottuk, Dörgicse felől földúton, de a táj gyönyörű. A romtól csodálatos kilátás nyílik a Balatonra.
Történelme:
A kora Árpádok idején épült a templom, melyet Szent Balázs védelmébe ajánlottak. Így kapta az itteni falucska a Szentbalázs nevet is. A XI - XII. században…
▶Közel öt kilométer hosszú új kerékpárutat avattak 2008. májusában a Kis-Balaton nyugati részén, a Hidvégi-tóként ismert 1-es tárolójának észak-keleti partja mellett. A bicikliút mellett Kis-Balaton Kerékpáros Ház kerékpárkölcsönző, Madárvárta, vízi játszótér és a Kis-Balaton Ház található. Az egyedülálló természeti terület most először vált megközelíthetővé a látogatók számára…
▶Mostar egy gyönyörű török hangulatú kisváros, amely az Öreg híd és környékének a szépsége miatt már évtizedek óta a világörökség része.
Mostar területén már az őskorban megjelent az ember. A római időkben már egész korán, még a keresztényüldözések idején megtelepedett az új vallás. A római bazilika romjai máig fellelhetők. A népvándorlás kora alatt…
▶Esztergomi kirándulásunkkor bejártuk a kupolát. A kilátás, panoráma a kupolából önmagáért beszél. Egyszerűen csodálatos.
A Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház (németül: Kathedrale Unserer Lieben Frau und des heiligen Adalbert) vagy közkedvelt rövidítése alapján Esztergomi bazilika (németül: Dom von Esztergom), egy a 19. században épült…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
A Deményfalvi völgyben már többször jártunk és a mostani túra záró helyszínéül is ezt választottuk. Azt sokan tudják, hogy barlang mániások vagyunk és ha van a közelünkben barlang, akkor azt igyekszünk megnézni. Ezt a barlangot már láttuk korábban, de az nagyon régen volt és Lili sem látta még. Amikor a Google Earth-n utána…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Miután az idő nagyon jó volt (kissé borult és kb. 28-30 fok az itthoni 40 helyett), úgy döntöttünk, hogy ekkor megyünk tutajozni a Dunajecre az út alatt, egyébként végig sütötte volna a fejünket a nap (ami azért kellemetlen, még ha sapkát is visel az ember). Az indulási helyet könnyen megtaláltuk, a Vörös torony kolostor mellett van az egyik kiinduló hely…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Végre új anyaggal tudok jelentkezni. A múlt hetet Krakkóban és környékén töltöttük a nejemmel és végre jó időnk volt majdnem végig. Krakkót alaposan szét kell darabolnom, mert szinte minden épülete (a belvárosban) műemlék, amiről litániákat lehetne írni. Mondjuk ezt azért el szeretném kerülni, de a fontosabb helyeket, épületeket…
▶Az 1277 méteres magasságával a Vezúv, mint vulkán, nem is olyan magas. Páratlan szépségével csak azért nyűgözi le az embert, mert önálló hegyként emelkedik ki a síkságból, nem pedig egy hegylánc részeként.
Kocsival majdnem teljesen a vulkán tetejéig fel lehet menni, a parkolóért 2,50.- et kérnek, a belépő pedig 6,50.- fejenként, felnőttek részére…
▶A forgalomtól elzárt és történelmi épületekkel körülvett Óvárosi tér a világ egyik legszebb köztere!
A közeli utcák, többek között a korábban már említett Celetná utca is, a gyalogosok számára vannak fenntartva, nomeg a kerékpárosok számára és jópár kölcsönözhető segway is feltűnik itt, néha-néha elég nagy pánikot keltve, köszönhetően a kezdő, bénázó turistáknak…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Prága ezen kerületét - Prága/Troja - valamiért kifelejtettem, pedig legalább egy egynapos programra alkalmas, ha már a Hradzsinnal és a belvárossal végeztünk (meg a sok egyéb mással). Itt három dolog található: a botanikus kert, az állatkert és Troja kastélya (így, rövid o-val). Ráadásul az állatkert és a kastély parkolója…
▶Most Schaffhausenben vagyunk, a kanton főváros -ában. Kissé csalódott voltam, nem ilyenre emlékeztem (1973). Mostanában kissé kikerültük és arra jutottam, hogy ez nem is volt olyan nagy baj. Azok a szép házak, amelyek Stein am Rein-ben megvoltak, itt csak nyomokban voltak fellelhetőek. Ezért nem is igen írok a városról, nagyjából látható a képekről (főleg a fotóalbumban)…
▶A templomrom miatt jöttünk ide először. A rom rendkívül szép környezetben található. Mellette van egy forrás, aminek a vize a Balaton nádasáig viszonylag rövid utat tesz meg, ligetes, nagyon szép környezetben. Kellemes pihenőhely.
Az Aszófői Kövesdi templomrom a település vasútállomásától délre található. Megközelíthető az Aszófőn keresztülhaladó 71-es főútról a Romkápolna utcán…
▶A Palatinus az a hely, ahol a császárok és a gazdag arisztokraták éltek. A romok között vannak egyszerű házak, mint például amelyben a hagyomány szerint Augustus élt és vannak pazar épületek, mint Domitianus császár palotájának magánjellegű (Domus Augustana) és hivatalos (Domus Flavia) szárnya.
Teljesen átfogó képet készíteni a Palatinus-ról nem lehet…
▶