Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Ezen a napon meg akartuk nézni a világ leghíresebb ferde tornyát. Písában leparkoltunk az egyik Szupermarket parkolójában, ahonnan elsétáltunk a Csodák teréhez (Campo dei Miracoli), ahol a Dóm és a Keresztelőkápolna épülete is van. A kapun beérve pazar látvány tárult elénk: élénkzöld ápolt gyeppel körülvéve három fehér márványépületben is gyönyörködhettünk egyszerre…
▶Strasbourg (Strassburg „Utak városa”) város Franciaország keleti határán, ahol az Ill folyó a Rajnába torkollik. Az Elzászi régió és Alsó-Rajna megye székhelye, Vogézek és a Jura közötti átjáró keleti kapujában, a Rajna bal partján fekszik. Vele átellenben, a jobb parton a német Kehl található. A két várost és a két országot a Matics-Horváth Barátság-hídja köti össze…
▶Auschwitz után meglátogattuk Schindler gyárát, a Krakkói Gettót és a Plaszóvi munkatábor mai területét. A Plaszóvi tábor területén ma már a város valamint sűrű erdő áll, emlékművekkel és táblákkal, valamint Amon Göth akkori villáját sem sikerült megtalálni. Vagy átalakították, vagy nem jó helyen kerestük. Egy 92-es fényképen még az eredeti állapotban látható…
▶
Prága egyik legszebb épületét, az Óvárosi Városházát 1338-ban építtette Luxemburgi János király.
A századok során számos közeli épületet csatoltak hozzá, ahogy a hivatal terjeszkedett, ma pedig egy sor színes gótikus és reneszánsz stílusú épületet foglal magába. Legtöbbjüket (hála az égnek) helyreállították, a nácik 1945-ös pusztító rombolása után…
▶Velence. Ó, igen. A csodák földje (vize). Ide mindenkinek legalább egyszer el kell jutnia! Én minden évben megyek, és mindig találok valami újat, valami varázslatosat. Olaszország számomra megunhatatlan...
Velence (olaszul Venezia, velencei nyelvjárásban Venezsia) a lagúnák városa, az észak-olaszországi Veneto régió székhelye, amely az Adriai-tenger…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
A Stonehenge-hez érve furcsa volt, hogy egy kőrakást ennyire tud élvezni az ember. Persze erről az is tehet, hogy idegenvezetőnk hosszasan részletezte a kövek történetét. Valójában a legmegdöbbentőbb azzal szembesülni, hogy a fizika törvényei szerint ezek a kövek nem lehetnének ott.
Akik nem vettek jegyet, mert hogy majd kívülről is látják a hatalmas…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Eddig tudtam visszatartani magamat (ezt a helyet utoljára akartam feltenni, de annyi). Ez a non plus ultra Európában, itt lehet a legmagasabbra felmenni egy közönséges turistának. Konkrétan: a legmagasabb pont: 3571 m, a Szfynx kilátóterasz szintje (általában 3454 m-t szoktak írni, de ez a vasútállomás szintje).
Most először az idejutásról…
▶
Még soha nem voltunk úgy, hogy minél délebbre megyünk, annál hidegebb lett volna. Ahányszor megálltunk pihenni, egyre rosszabb lett az idő... először szélvihar lökdösött bennünket, majd a hideg esőt is a nyakunkba csapta. Mire Omis-ba értünk, szerencsére már csak szemerkélt.
Mikor kikászálódtam az autóból egyből az jutott eszembe, hogy ezentúl is…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Krakkó legnagyobb látványossága kétségkívül a Wawel. A királyi vár és a hozzá tartozó egyéb létesítmények egy szerves egészet alkotnak a Visztula partján. A parkolási díjak elkerülése miatt célszerű az autót a folyó túlsó partján hagyni, ez a kis plusz séta szerintem mindenkinek bele kell férnie (meg néhány óra alatt nem elintézhető a vár)…
▶Esztergomi kirándulásunkkor bejártuk a kupolát. A kilátás, panoráma a kupolából önmagáért beszél. Egyszerűen csodálatos.
A Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház (németül: Kathedrale Unserer Lieben Frau und des heiligen Adalbert) vagy közkedvelt rövidítése alapján Esztergomi bazilika (németül: Dom von Esztergom), egy a 19. században épült…
▶Costa Blanca közepén található az egykori kis halászfalu, amely mára már igazi nagyvárossá nőtte ki magát. Köszönhető ez a gyönyörű partszakaszának, klímájának illetve a város szomszédságában lévő félszigetnek. Amely Penyal D'IFAC nemzetiparkká lett minősítve, ezáltal megpróbálják megmutatni ugyan a közönségnek, de egyben meg is óvni.
Ez tulajdonképpen…
▶Leszállás után egyből átszálltunk egy aranyos kis lapos buszra, ami bevitt minket a reptérre a kifutópályáról.
Miután megszereztük a csomagjainkat, elmentünk a drága automatákhoz sorba állni a még drágább vízért, mert a szállodában csak reggel kaptunk volna inni, a csapvíz pedig nem tűnt a legszerencsésebb választásnak.
Aztán megjött értünk a drága…
▶
Gyönyörű vízitúra a nádasokban.
Csónakkal átvisznek, majd gyalogtúra a kiépített stégeken. Csodálatos.
A Vízi Sétány Poroszló mellett a tó belső területén a partvonaltól mintegy 500m-re található. A viz fölött cölöpökre épített 1500m hosszú pallóúton kényelmes sétával fedezhetők fel a Tisza-tó természeti értékei.
A Vízi Sétány természeti értékeinek…
▶Budapest területe, főleg a III. kerület bővelkedik római romokban. Aquincum polgárvárosa, a Katonavárosi és a Polgárvárosi Amfiteátrum valamint fürdő jelentős Aquincumi együttest alkot. Érdemes mindet végigjárni.
A Gellért-hegyi oppidumból leköltöző eraviszkuszok és római telepesek alapították. Az Aquincum-canabae-tól északra, a hadsereg felügyelete…
▶A mezítlábas sétány után átmentünk Akaliba kocsival, ott kempingeztünk.
Az iszap itt is ugyanolyan volt mint az előző helyen, de a víz tisztább volt, viszont a lépcsőfokok befelé úgy a combom magasságában elfogytak, én meg még bőven vártam a többi fokot, amire lépek és amik már nem voltak, úgyhogy érdekesen érkeztem bele a vízbe...
Ebéd után kicsit…
▶A templomrom miatt jöttünk ide először. A rom rendkívül szép környezetben található. Mellette van egy forrás, aminek a vize a Balaton nádasáig viszonylag rövid utat tesz meg, ligetes, nagyon szép környezetben. Kellemes pihenőhely.
Az Aszófői Kövesdi templomrom a település vasútállomásától délre található. Megközelíthető az Aszófőn keresztülhaladó 71-es főútról a Romkápolna utcán…
▶
Tudjátok milyen az, amikor valaki biztosra megy? Én már tudom. Olyan, hogy az esti fél tízes repülő indulásra már délután öt előtt a reptéren van. És a légitársaság is szeret biztosra menni, így késett még ötven percet a felszállásunk. De legalább meg volt az első sikerélmény, nem késtük le a gépet, nagyon úgy nézett, ki hogy eljutunk már Spanyolországba…
▶Krakkó jó hely. Ha jól akarod érezni magad, jókat akarsz sétálni, érdekel a történelem, a kultúra, de emellett szeretnél jókat enni és inni-és mindezért ne kelljen sokat fizetni, akkor menj Krakkóba.
Mi Karácsony és szilveszter között töltöttünk itt 3 napot, és mindenki élvezte, 9 éves kisfiúnk, 3 huszonéves fiúnk, sőt, még a barátnőik is. Ez tényleg ritkaság…
▶Az északi part egyik legkisebb települése, 174 lakossal. A kis falu házai fehér tornyú templomok közé bújva a Pécsely-patak mellett sorakoznak. A környéken talált római kori épületmaradványok a III-IV. századból valók. A török pusztítás következtében elnéptelenedett falut 1733-ban Grasso tihanyi apát német telepesekkel népesítette be. A falu keleti részén, a temetőben áll a XIII…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Ezeket a képeket eddig nem tettem fel, mivel elég gyengére sikerültek, még délben is elég sötét volt (bár kinagyítva némileg elfogadhatóak). A Duna csatorna partján már éppen hazafelé tartottunk, amikor megláttuk a tipikusan Hundertwasser stílusú épületet. Gyorsan leparkoltunk és bementünk. Tényleg elég érdekes a stílusa, hullámzó…
▶