Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Nos kérem, aki azt hiszi tudja milyen a kék szín, annak rá kell döbbennie, hogy téved! Ehhez persze el kell utazni Caprira. Ott aztán bárki könnyedén beláthatja, hogy a tenger kék színe olyan varázslatos, olyan csodálatos, hogy azt sem szavak, sem fénykép nem adhatja vissza! Ezt csak személyesen lehet megtapasztalni. Amíg nem jártam ott, addig én is azt hittem, hogy ismerem a kék színt…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Most végre eljutottam ide, eddig akárhányszor Bécsben voltam, a Belvedere mindig kimaradt. Igazából most is csak arra volt időm, hogy egy jót sétáljak a kastély parkjában, de ez is azért több, mint ami eddig volt (korábban szinte mindig a Schönbrunnba mentünk, vagy a Belvárosban (Hofburg, stb) mászkáltunk).
Maga a palotakomplexum…
▶Szombat délután mentem fel Pestre bátyámhoz, hogy másnap reggel menjünk futni a Zúzmara Félmaraton és Futófesztiválra.
Kisebb könyörgés árán tesóm is benevezett, úgyhogy az 5 kilométeres távon indultunk.
Amikor neveztünk, még nem sok versenyen voltam, nem is emelték ki külön, hogy van férfi-női póló ezért S-est kértem, amiről kiderült, miután megkaptam, hogy igencsak rövid rám…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Miután az amerikaiak visszaadták a volt Táncsics börtön épületét, október 6. alkalmából 2 napig meg lehetett tekinteni. Ezt az alkalmat én is megragadtam és hétfőn meglátogattam a helyet. Nagy tömeg volt, ami igen jelentős érdeklődést jelentett. Én szokás szerint kritikusan viszonyulok minden meglátogatott helyhez és több szempontból…
▶Dublin - a főváros.
Észak - Dublin.
A Parnell tér északi végén van egy kis csendes park, melyet az ír szabadság ügyéért elesetteknek szenteltek. Az Emlékezés Kertje az a hely, ahol az 1916-os húsvéti felkelés vezetőit a Kilmainham börtönben végrehajtott kivégzésük előtt őrizték. Itt alakult meg az ír önkéntesek mozgalma is 1913-ban.
A Daithi Hanly…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
A prágai Óváros (Staré Město) Prága közepén helyezkedik el, az I. kerületének része, a cseh főváros legrégebbi, egyben az egyik leghangulatosabb, legtöbb látnivalót kínáló negyede.
A városrész a Hradzsinnal és a Kisoldallal szemben, a Moldva kanyarulatában fekszik.
A 10. század elején a Moldva gázlóinak közelében apró települések alakultak ki,…
▶A nyugati Mecsek legmagasabb csúcsa a Pécs mellett emelkedő, közel 600 méteres Jakab-hegy. A hegy meredek déli oldalát jellegzetes színű, vörös permi homokkő alkotja, amelyből a víz és a szél munkája különleges szirteket, kőtornyokat formált: a Babás-szerköveket, a Sasfészket és a Zsongor-követ, melyekhez a néphagyomány több mondát kapcsolt. A Zsongor-kőről…
▶
A szobrász és festőművész Franz von Matsch 1911 és 1917 között, art nouveau stílusban készítette az órát, amely az Anker biztosítótársaság két épülete között formál hidat. A 10 méter hosszú, és 7,5 méter széles órahídon 12 óra alatt 12 osztrák történelmi figura mozog.
Az óra működését zene és bábjáték kíséri, mely során minden egész órában egy-egy…
▶Costa Blanca közepén található az egykori kis halászfalu, amely mára már igazi nagyvárossá nőtte ki magát. Köszönhető ez a gyönyörű partszakaszának, klímájának illetve a város szomszédságában lévő félszigetnek. Amely Penyal D'IFAC nemzetiparkká lett minősítve, ezáltal megpróbálják megmutatni ugyan a közönségnek, de egyben meg is óvni.
Ez tulajdonképpen…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Miután Bajmóc elég közel van Budapesthez, ide úgy 5-6 évente eljutok. Általában egybekötjük egy selmecbányai vagy zólyomi kirándulással (ide 1 napra is érdemes eljönni). Tulajdonképpen a legszebb szlovák (magyar) kastély lenne, ha a belsejét nem rakták volna tele valami igen idétlen nagyfejű gnóm bábukkal, mint a berendezett…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Most egy másik kapun lépünk be Grác városközpontjába, ez a Burgtor. A neve teljesen jogos (Várkapu), mivel közvetlenül a gráci várhoz vezet (a várat már korábban kitárgyaltuk). Most nem jobbra (a vár felé), hanem balra kanyarodunk, a Mauzóleum és az Alexandriai Szent Katalin templom együtteséhez. Építészetileg nagyon zsúfolt…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Prága ezen kerületét - Prága/Troja - valamiért kifelejtettem, pedig legalább egy egynapos programra alkalmas, ha már a Hradzsinnal és a belvárossal végeztünk (meg a sok egyéb mással). Itt három dolog található: a botanikus kert, az állatkert és Troja kastélya (így, rövid o-val). Ráadásul az állatkert és a kastély parkolója…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Miután az idő nagyon jó volt (kissé borult és kb. 28-30 fok az itthoni 40 helyett), úgy döntöttünk, hogy ekkor megyünk tutajozni a Dunajecre az út alatt, egyébként végig sütötte volna a fejünket a nap (ami azért kellemetlen, még ha sapkát is visel az ember). Az indulási helyet könnyen megtaláltuk, a Vörös torony kolostor mellett van az egyik kiinduló hely…
▶Mikor vége van a nyárnak és hűvös szelek járnak“… na ilyenkor szokott rám jönni, hogy szívesen mászkálok temetőkben. A temetők békések: ott soha senki nem kiabál, oda emlékezni és elmélkedni járnak az emberek. A temetők segítenek földolgozni a halál tudatát. Ezen a napon azonban ez nem nekem jutott az eszembe. Eredetileg az IKEA áruházba mentünk…
▶Mi is meglátogattuk a balatonedericsi szellemkastélyt, eredeti nevén Fekete kastélyt. A kastélyról már sokan, sokat írtak. Én sem maradok ki belőle.
A kastélyt Nedeczky Jenő emeltette, s a hagyomány szerint ő maga is tervezte 1880-1881 körül. Falait az eklektika és a historizmus korának díszítő elemei: a bábos korlát, a félkörívesen záródó hangsúlyos…
▶Egész Visegrád egy kiváló, tökéletes kirándulóhely. Érdemes körbejárni a tájat a Királyi palotán, Fellegváron kívül is.
A palota előzménye Károly Róbert városi háza volt. Komoly palotává csak I. Lajos fejlesztette uralkodása első felében.
A romjaiban ma is álló épületeket még szintén I. Lajos kezdte meg építeni élete végén de már csak utódai: Mária és Zsigmond fejezték be a XIV…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Most következzen néhány sikertelen kastély látogatás.
Ezek közül az első ez a kastély volt. Itt még bosszankodni is volt okom, mivel direkt utána néztem az interneten, hogy meg lehet-e látogatni Őket, mivel tudtam, hogy egy alapítvány kezelésében van a kastély, így elképzelhető volt az is, hogy esetleg zárva vannak. Az interneten…
▶Egy évvel ezelőtt volt az első versenyem, a 2019-es Brutálfutás, azután pedig nem volt kérdés, hogy a 2020-ason is ott kell lennem.
Sok minden másképp történt előtte, úgy alakult végül, hogy Pestről érkeztem a helyszínre.
Az óvintézkedések miatt a beléptetés lázméréssel kezdődött, az én hőfokomra csak annyit mondtak, hogy lassan kihűlök... Hát úgy…
▶Kiváló kirándulóhely, egy nagyon szép templomrommal és egy jól megfigyelhető Árpád-kori földvárral. Gyepűkaján községtől DK-re, a Marcal (Nádtó) patak jobb partján, a Pusztaszentegyházi-dűlőben ma is áll Nagykeszi falu templomának romja. Tornya védelmi jellegű, földszintje ablaktalan, a felsőbb emeleteken lőrés-ablakokkal látták el. Védelmi jellegre…
▶A Piazza della Minerva középpontjában Bernini különös elefántszobra áll, hátán az Egyiptomból zsákmányolt obeliszkkel.
A téren, a szobor mögött áll a: Santa Maria sopra Minerva. Róma kevés gótikus templomának egyike ez a templom, amelyikben Michelangelo, Bernini és Filippino Lippi művei láthatók.
Róma kevés gótikus épületének egyike az ókori Minerva-templomnak…
▶