Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Leszállás után egyből átszálltunk egy aranyos kis lapos buszra, ami bevitt minket a reptérre a kifutópályáról.
Miután megszereztük a csomagjainkat, elmentünk a drága automatákhoz sorba állni a még drágább vízért, mert a szállodában csak reggel kaptunk volna inni, a csapvíz pedig nem tűnt a legszerencsésebb választásnak.
Aztán megjött értünk a drága…
▶Most megint egy kis „történelem” következik, a ’80-as évek eleje-közepe és csak egy kicsi XXI. század. Ennyi év távlatából persze az emlékek, élmények már megkoptak, de azért van, amire még emlékszünk. Arra mindenképpen, hogy alig felnőttként Franciaország, Belgium és Luxemburg után Hollandiában is rácsodálkozhattunk a rendszerváltás tényét elképzelhetetlennek…
▶Egy évvel ezelőtt volt az első versenyem, a 2019-es Brutálfutás, azután pedig nem volt kérdés, hogy a 2020-ason is ott kell lennem.
Sok minden másképp történt előtte, úgy alakult végül, hogy Pestről érkeztem a helyszínre.
Az óvintézkedések miatt a beléptetés lázméréssel kezdődött, az én hőfokomra csak annyit mondtak, hogy lassan kihűlök... Hát úgy…
▶
Most Schaffhausenben vagyunk, a kanton főváros -ában. Kissé csalódott voltam, nem ilyenre emlékeztem (1973). Mostanában kissé kikerültük és arra jutottam, hogy ez nem is volt olyan nagy baj. Azok a szép házak, amelyek Stein am Rein-ben megvoltak, itt csak nyomokban voltak fellelhetőek. Ezért nem is igen írok a városról, nagyjából látható a képekről (főleg a fotóalbumban)…
▶Calella egy hangulatos, igazi spanyol tengerparti városka. A strandjának aranyló homokos partja, lassan mélyülő, (jó időben) kellemes hőmérsékletű vize kiváló fürdőzési élményt nyújt.
Végig a tengerpart mentén található a helyi külvárosi vasútvonal, amivel egy órán belül olcsón bejuthatunk Barcelona központjába is.
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
A mór építészet csodája és a kalifák gazdagságának jelképe, 1988 óta a világörökség része. Az építést folytatták a keresztény királyok is.
Egy hatalmas palotanegyedet képzeljünk el belső udvarokkal, kertekkel, intrikákra alkalmas pavilonokkal és zugokkal, amelyeket széles sétányok kötnek össze. Először az Igazságügyi palota mór termei nyűgöznek le, mellette kertek szökőkutakkal…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
A Deményfalvi völgyben már többször jártunk és a mostani túra záró helyszínéül is ezt választottuk. Azt sokan tudják, hogy barlang mániások vagyunk és ha van a közelünkben barlang, akkor azt igyekszünk megnézni. Ezt a barlangot már láttuk korábban, de az nagyon régen volt és Lili sem látta még. Amikor a Google Earth-n utána…
▶
Egy kis idézet a wikiből:
...A Szent Péter-bazilika a világ második legnagyobb keresztény temploma az elefántcsontparti Yamoussoukro Mária-temploma után. Befogadóképessége kb. 60 000 fő. A bazilikát Szent Péter apostol sírjára építették. A katolikus egyház első számú szentélye, az ún. négy nagy bazilika (basilica maior) egyike. Ennek ellenére nem ez…
▶A XIII. században, a tatárjárás után épült a település középkori vára Sárospatak és Sátoraljaújhely között, a Vár-hegyen. Az oklevelek gyakran említették, az Anjouk alatt királyi, majd királynői tulajdon volt. A XVI. század második felében pusztult el. Ám ekkor már állt az az épületegyüttes, amit ma ismerünk.
A Bodrogköz szegélyén, a Bodrog partjának…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Akkor most térjünk vissza Krakkóba, annak is a főterére. A Posztócsarnokot már megnéztük, most a tér egyéb nevezetességeivel fogok foglalkozni.
Az eredete a XIII. századig nyúlik vissza, akkor Európa legnagyobb fővárosi tere volt (Ekkor ugyanis Krakkó volt a Lengyel Királyság fővárosa). 200x200 m-es területe azért alakult…
▶2. nap, 1. állomás:
Az unokám miatt rögtön egy állatkerttel kezdtük az igazi kirándulást. Az az igazság, hogy Salzburgban már többször voltunk (bár még délután azért bementünk oda), elsősorban a környéki látványosságok érdekeltek. Erre Hellbrunn különösen alkalmas, mivel itt még van egy gyönyörű kastély is csodálatos parkkal, a kastély mögött egy…
▶Első nap a keleti autópályának vettük az irányt... de így is sokat láttunk a tengerből. Türkizkék-zöld hullámok fehér tajtékkal csapkodták a parti sziklákat... Néha felbukkant egy egy elhagyatott strand is, de sajnos tele szeméttel, úgyhogy meg se álltunk a következő városig.
Agios Nikolaos a keleti part egyik jelentős városa. Velencei kikötője nem…
▶
Düsseldorf város Németországban, Észak- Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány fővárosa, Németország egyik legnagyobb és legfontosabb városa. Jelentős közlekedési csomópont és pénzügyi központ is.
A szűkebb értelemben vett Ruhr-vidék délnyugati előterében, a Rajna mentén fekszik: nagyobbik része (mintegy 25 km hosszan) a jobb, kisebbik a bal parton…
▶Érdekes helyre bukkantam a Google Maps-on. Nagykovácsiban van egy kastély kastélyparkkal. Ez a Teleki-Tisza kastély.
A honlap szerint meg lehet látogatni, bár maga a kastély alapvetően rendezvény központként működik, a Magyar Cserkészszövetség tulajdonaként. A nyitva tartást eléggé lazán kezelik, mivel 10:00-kor kellett volna kinyitnia a parknak, de az zárva volt…
▶Kiváló kirándulóhely, egy nagyon szép templomrommal és egy jól megfigyelhető Árpád-kori földvárral. Gyepűkaján községtől DK-re, a Marcal (Nádtó) patak jobb partján, a Pusztaszentegyházi-dűlőben ma is áll Nagykeszi falu templomának romja. Tornya védelmi jellegű, földszintje ablaktalan, a felsőbb emeleteken lőrés-ablakokkal látták el. Védelmi jellegre…
▶A második napunkon, mint olyan sok más Prágába látogatót, az első napi sokk, avagy a történelmi városközpont rengeteg lenyűgöző látnivalója és embertömege kikényszeríti az embert egy kicsit nyugisabb részekre, hogy utána újra, már energiával feltöltődve visszatérjen oda, ahol előző nap abbahagyta.
Így kezdtük a mai napi sétánkat mi is, kicsit a belvárostól…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Aki figyelte az eddigi beszámolóimat, az tudja, hogy eléggé barlang mániások vagyunk. Így esett, hogy nemrég megnéztük (immár sokadszorra) a Pál-völgyi barlangot.
Könnyű idejutni úgy busszal, mint autóval. Budapest abban a szerencsés helyzetben van, hogy több nyilvános barlang is található a területén. Ezek közül az egyik ez…
▶Firenze mindenképp a listán volt mindannyiunk fejében, tehát elindultunk megnézni. Az autópályán hamar oda is értünk. Leálltunk egy árnyékos helyen a vasút mellett és váltottunk parkolójegyet pár órára. Itt ismét a kreatív behajtani tilos táblák ugrottak legelőször elénk az utcákban, amiken most már jót mulathattunk.
Erről a városról az embernek…
▶Reggio Basilicata, Matera
A mély szakadék szélén épült városka, Sassi (barlangok) a forgalmasabb felső és a csöndesebb alsó negyedekre oszlik. A Sasso Barisano és a Sasso Caveoso közül ez utóbbi a festőibb. Matera lakói egykor itt éltek a sziklába vájt otthonaikban. A két városrész lakói furcsa viszonyban vannak egymással, ez is hozzájárul ahhoz, hogy…
▶A Babás-szerkövek mondája szerint élt régen Cserkúton két gazdag család. Egyszer koldus tévedt be hozzájuk alamizsnát kérve. Elzavarták, ezért megátkozta őket: akkor váljanak kővé, amikor a legboldogabbak. Telt-múlt az idő, el is felejtkeztek az átokról, s történetesen mind a két gazdag ember leánya ugyanazon a napon ment férjhez. Az egyik család már…
▶