Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
A XI. században a prágai vár köré épült települések lakói már a Moldva jobb partján is kezdtek házakat építeni. Így jött létre az Óváros is.
A középkorban a városrész két külön zsidó közösségnek, az askenáziaknak és a szefárdoknak az otthonává vált. A két csoport fokozatosan összeolvadt és egy gettóba szorult. Az őket sújtó megkülönböztetést 1784-ben némileg enyhítette II…
▶Este kilencre értünk a Sagrada Famíliától a belvárosba, így volt még fél óránk valami vacsorát szerezni a szökőkút zenés műsoráig. Viszont ez nem ment a legkönnyebben, 20 percig sétáltunk, amíg találtunk egy bevásárlóközpontot, így sok esély már nem maradt, hogy a fél tízes kezdésre visszaérünk a szökőkúthoz. Főleg, hogy akkora tömeg volt, hogy az úttesten…
▶Abu Dhabi (أبو ظبى) a hét emirátus közül a legnagyobb, területe 67 340 km2, mely az egész ország területének 86% -át teszi ki. Fővárosa és egyben az államszövetség fővárosa is Abu Dhabi. Egy 8 km széles és 14,5 km hosszú szigeten építették ki Abu Dhabi városát. A szigetet két híd, az al-Maqtaa híd és a Mussafah híd köti össze a szárazfölddel.
Elsősorban…
▶
Egy kis idézet a wikiből:
...A Szent Péter-bazilika a világ második legnagyobb keresztény temploma az elefántcsontparti Yamoussoukro Mária-temploma után. Befogadóképessége kb. 60 000 fő. A bazilikát Szent Péter apostol sírjára építették. A katolikus egyház első számú szentélye, az ún. négy nagy bazilika (basilica maior) egyike. Ennek ellenére nem ez…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Miután Bajmóc elég közel van Budapesthez, ide úgy 5-6 évente eljutok. Általában egybekötjük egy selmecbányai vagy zólyomi kirándulással (ide 1 napra is érdemes eljönni). Tulajdonképpen a legszebb szlovák (magyar) kastély lenne, ha a belsejét nem rakták volna tele valami igen idétlen nagyfejű gnóm bábukkal, mint a berendezett…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Sziasztok, Gábor vagyok!
Ez a hely az egyik legszebb, ahol Kasselben jártam. Amúgy a Staatspark Karlsaue része, de annyira egyedi, hogy külön fogok foglalkozni vele. A parknak az Orangerie-vel szembeni végében található. Nem tudom, hogy korábban a park tartott-e tovább, most eddig tart. A térképet megnézve látható, hogy a parkban hatalmas tavak találhatóak…
▶Sziasztok!
Néhányszor már meglátogattuk ezt a gyönyörű várost, de három éve egy hetet töltöttünk itt. Néhány szűkszavú bejegyzést már találtam itt róla, képeket viszont alig. Gondoltam, kiegészítem az előzőeket ,főleg fotókkal.
A város maga egy ékszerdoboz, sok száz éve épült házakkal, mintha egy szabadtéri múzeumba csöppent volna a látogató. Valamikor…
▶
Micimackó egy mesebeli medve, akit A. A. Milne angol író alkotott meg. A magyarul csak Micimackóként (angolul Winnie-the-Pooh) ismert regény két önálló művet takar: a Micimackót (1926. október 14.) és a Micimackó kuckóját (1928), melyeket Karinthy Frigyes fordított és dolgozott át magyarra (1936). Milne két további könyvet is írt gyerekversekkel: Amikor…
▶Tatabányától pár kilométerre található hazánk egyik méltatlanul ismeretlen kincse. Pedig a remeteházak egész jó állapotban vannak és a kastély még romosan is sok érdekességet rejt.
Már a középkorban egy premontrei kolostor állt a mai remeteség helyén. A kamalduli barátokat 1733-ban telepítették Majkra. A kamalduliak anyakolostoruk mintájára alakították ki a majki kolostort is…
▶Dublin - a főváros.
A Szentháromságról elnevezett egyetemet I. Erzsébet királynő alapította egy Ágoston-rendi kolostor helyén (1592).
Az eredetileg protestáns egyetemre csak 1970 óta járnak katolikusok. Híres diákjai közt volt Oliver Goldsmith és Samuel Beckett drámaíró, valamint Edward Burke politikai író.
A Trinity gyepje és macskaköves udvarai…
▶Nem tudjuk pontosan megállapítani, mikor kezdték a san marinóiak első erődjük építését. Eredete legendába vész, de jogosan gondoljuk, hogy a X. század körül kezdték építeni a Guaitát.
Másrészt már Anglico bíboros 1371-ben írta: ...egy magas hegy tetején, melyen három erős erőd áll... .
Ebből következik, hogy ha akkor három erőd állt, egymás után építve…
▶Zaanse Schans egy település az észak-hollandiai Zaanstad tartományban, Zaandam és Zaandijk szomszédságában, Amszterdamtól kb. 15 km-re, északra. Tulajdonképpen egy szabadtéri múzeum (skanzen), bár állandó lakói is vannak, a teljes bejárásra egy egész napot javasolnak. Az egyik legnépszerűbb holland turisztikai célpont, jó állapotban fennmaradt történelmi…
▶
A Szent György-hegy a Balaton-felvidék jellegzetes tanúhegye, oldalán hatalmas bazaltoszlopokkal. Nevét az egykoron a lábánál állt Szent György-kápolnáról kapta, a heggyel kapcsolatos mondák egy része is összefonódik Szent György és a sárkány legendájával. A Tapolcai-medence kistáj közepén fekszik.
Két oldalról két vízfolyás határolja, ezek a Tapolca-patak és az Eger-víz…
▶Bordeaux délnyugat-franciaországi kikötőváros a Garonne folyó mentén, Gironde megyében, Aquitánia régióban. Egyetemi város, a régió politikai, gazdasági és egyházi központja. Elsősorban boráról és konyhaművészetéről híres. (a helyiek Bordelais-nak mondják).
A Bordeaux-tól északra, Bourg-sur-Gironde közelében lévő „Pair-Non-Pair” barlangban talált leletek…
▶Neuhausen am Rheinfallban található Európa legnagyobb víztömegű vízesése (és nem Schaffhausenben, ahogy sokan gondolják), de ha pontosak akarunk lenni, akkor csak az északi fele, a déli fele viszont már Zürich kantonhoz tartozik, Dachsen községhez. Ráadásul akik megnézik a vízesést, azok főleg ezen az oldalon teszik ezt, mivel ott vannak a nagy autóparkolók…
▶A székesegyház mai formáját az 1882-1891 között történt átépítés eredményeként nyerte el. Megőrizte középkori alaprajzi rendszerét, az egységes neoromán külső és belső kiegészül, és teljessé válik a historizáló képző- és iparművészeti alkotásokkal és díszítéssel. Anyaggazdagság, változatosság, igényesség fogja egybe, amely nemcsak az építészeti kialakításban…
▶
Veronai látogatáshoz - ha már ilyen messze eljöttünk - hozzá tartozónak éreztem a Garda tó körbejárását. Bár az időnk már kevés volt, arra még futotta, hogy körbe autózzuk a tavat megszakításokkal. Nem lehetett nem megállni egy-egy szép részletnél. Természeti szépség akad bőven, de az egész tó és környéke annak nevezhető.
A nyugati oldalon magasan…
▶Strasbourg (Strassburg „Utak városa”) város Franciaország keleti határán, ahol az Ill folyó a Rajnába torkollik. Az Elzászi régió és Alsó-Rajna megye székhelye, Vogézek és a Jura közötti átjáró keleti kapujában, a Rajna bal partján fekszik. Vele átellenben, a jobb parton a német Kehl található. A két várost és a két országot a Matics-Horváth Barátság-hídja köti össze…
▶Egy hónapig be volt zárva a Nyugati pu (2021 július) és Újpesten is megálltak a nemzetközi expresszek, ezt kihasználva elmentem 2 napra Pozsonyba. Azt eddig is tudtam (és láttam is), hogy a szlovákok alaposan elhúztak mellettünk, de az alábbit még én sem tudtam: 2017-ben Pozsony volt az Európai Unió harmadik leggazdagabb régiója a bruttó hazai termék…
▶Miskolc városában egy gyönyörű középkori vár. Remek kirándulóhely, idegenvezetéssel.
A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze. Már a 12. században állhatott itt vár, a mai, gótikus vár a tatárjárás után épült, fénykorát Nagy Lajos uralkodása alatt élte, lovagterme a legnagyobb volt Európában…
▶