Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
A Stonehenge-hez érve furcsa volt, hogy egy kőrakást ennyire tud élvezni az ember. Persze erről az is tehet, hogy idegenvezetőnk hosszasan részletezte a kövek történetét. Valójában a legmegdöbbentőbb azzal szembesülni, hogy a fizika törvényei szerint ezek a kövek nem lehetnének ott.
Akik nem vettek jegyet, mert hogy majd kívülről is látják a hatalmas…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Krakkó óvárosának néhány kiemelt részét már bemutattam, de azért ha az egész óvárost nézzük, azért még van igen sok és érdekes látnivaló.
Amit eddig bemutattam:
- a Posztócsarnok (Sukiennice)
- a Főtér (Rynek Główny)
- a Jagelló Egyetem, Campus Maius
Ezekről most nem fog szó esni, de azért mint említettem van még bemutatni való…
▶Egy kis idézet a wikiből:
...A Szent Péter-bazilika a világ második legnagyobb keresztény temploma az elefántcsontparti Yamoussoukro Mária-temploma után. Befogadóképessége kb. 60 000 fő. A bazilikát Szent Péter apostol sírjára építették. A katolikus egyház első számú szentélye, az ún. négy nagy bazilika (basilica maior) egyike. Ennek ellenére nem ez…
▶
A boldogkői vár a Hernád folyó völgyének keleti oldalán, Boldogkőváralja közvetlen közelében emelkedő sziklaszirten álló középkori vár. A vár alatt kiváló parkoló van, innen egy kissé meredeken vezet gyalogút a várhoz.
A miocénben keletkezett andezittufa Bodókő-hegy, melyen a vár áll, a Zempléni Tájvédelmi Körzet része. A táj szépsége, illetve a vár…
▶Leszállás után egyből átszálltunk egy aranyos kis lapos buszra, ami bevitt minket a reptérre a kifutópályáról.
Miután megszereztük a csomagjainkat, elmentünk a drága automatákhoz sorba állni a még drágább vízért, mert a szállodában csak reggel kaptunk volna inni, a csapvíz pedig nem tűnt a legszerencsésebb választásnak.
Aztán megjött értünk a drága…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Sziasztok, Gábor vagyok!
A löwenburgi beszámolót azért vettem külön, mert bár a Bergpark része, igen látványos, ezért sok képet készítettem róla, kár lett volna hozzátenni a többihez.
1793 és 1801 között épült, alapvetően középkori mintára. Az volt a cél, hogy úgy tűnjön, mintha az alapító tartománygróf készíttette volna (aki a Hessen-Kassel dinasztiát is megalapította - IX…
▶Délnyugat - Dublin.
A katedrálist Dublin ír-viking királya, Selyemszakállú Sitric és Dublin első püspöke, Dunan alapította.
John Cumin angol-normann érsek átépítette 1186-ban.
Ma az anglikán ír egyház dublini és glendalough-i egyházmegyéjének katedrálisa.
A 19.században már nagyon rossz állapotban volt, de George Street építész 1870-ben teljesen helyreállította…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok, de nekem valahogy sok lett a munkám így év vége felé, de azért egy nagyobb beszámolót erről a városról azért bele suvasztok.
Ez a Freiburg nem tévesztendő össze a Svájcban található Freiburggal (Fribourg), talán e miatt is van egy mellékneve, im Breisgau.
Maga a város a 4. legnagyobb Baden-Württemberg…
▶A Notre Dame megtekintése után, az elszántabbak beállhattak a pár órás sorba a Louvre-nál, hogy, ha már itt vannak, legalább a Mona Lisára ránézhessenek.
Akiket meg kevésbé vonzott a festményeket tátott szájjal bámulni program, szabadon mászkálhattak, vásárolgathattak, nézelődhettek a belvárosban addig.
A Louvre Párizs központi részén, a Szajna jobb…
▶Egész Visegrád egy kiváló, tökéletes kirándulóhely. Érdemes körbejárni a tájat a Királyi palotán, Fellegváron kívül is.
A palota előzménye Károly Róbert városi háza volt. Komoly palotává csak I. Lajos fejlesztette uralkodása első felében.
A romjaiban ma is álló épületeket még szintén I. Lajos kezdte meg építeni élete végén de már csak utódai: Mária és Zsigmond fejezték be a XIV…
▶Róma legszebb barokk tere az ókori stadion körvonalát követi.
A stadiont Domitianus császár építtette Kr. u. az 1. században és atlétikai viadalok (agones), kocsiversenyek és más sportesemények helyszíne volt. A stadion maradványai a Sant' Agnese-templom alatt ma is láthatók.
A téren, a 17. században X.Ince pápa családja tulajdonában volt egy palota…
▶A Postojnai cseppkőbarlang már több mint 200 éve vonzza a látogatókat a világ minden részéről. A barlang eddig felderített járatainak hossza összesen 21 km, ami azt jelenti, hogy a Postojnai cseppkőbarlang Európa legnagyobb és leglátogatottabb klasszikus karsztvidéki barlangja. Eddig már több mint 35 millió látogató kereste fel több mint 150 országból…
▶
Nem tudjuk pontosan megállapítani, mikor kezdték a san marinóiak első erődjük építését. Eredete legendába vész, de jogosan gondoljuk, hogy a X. század körül kezdték építeni a Guaitát.
Másrészt már Anglico bíboros 1371-ben írta: ...egy magas hegy tetején, melyen három erős erőd áll... .
Ebből következik, hogy ha akkor három erőd állt, egymás után építve…
▶A rendszerváltás idején Márta István zeneszerző ötlete alapján - aki egyben a rendezvény fesztiváligazgatója is – Kapolcs volt a kiindulópontja a ma már több településen zajló és mára már kultusz eseménnyé érett Művészetek Völgye fesztiválnak.
(A kulturális rendezvény mostanra olyannyira összeforrott a település nevével, hogy például a falunak nincs…
▶Tatabányától pár kilométerre található hazánk egyik méltatlanul ismeretlen kincse. Pedig a remeteházak egész jó állapotban vannak és a kastély még romosan is sok érdekességet rejt.
Már a középkorban egy premontrei kolostor állt a mai remeteség helyén. A kamalduli barátokat 1733-ban telepítették Majkra. A kamalduliak anyakolostoruk mintájára alakították ki a majki kolostort is…
▶Köln - Berlin, Hamburg és München után - Németország negyedik legnagyobb, egyben Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány legnagyobb városa.
A mai Köln helyén az első települést a germánok alapították, majd 50-ben lett római város Colonia Claudia Ara Agrippinensium néven (A Köln név a római császárnő Agrippina tiszteletére, aki Claudius felesége…
▶
Tavaly látogattunk ide, akkor kimaradt, és most pótolom.
Nagyon szép község a Dunához közel.
Ebben a házban töltötte a leghosszabb időt Petőfi a szüleivel, és Szalkszentmártonban írta meg 112 versét. A múzeum Szalkszentmárton központjában, a Petőfi tér 14. szám alatt található, az 1767-ben emelt református templom, az iskolák valamint a volt főjegyzői ház szomszédságában…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Most először egy kis értetlenséget érzek, legalább is ezzel a hellyel kapcsolatban. Az általam látott egyik legszebb (ha nem a legszebb) parkban jártam. Előzetesen a fotó albumot feltettem a Facebookra is valamint itt is bemutattam. Különösen azzal összefüggésben, hogy mi folyik a Városligetben, gyakorlatilag senki nem reagált a helyre…
▶A Balatongyörök melletti Vonyarcvashegyen volt a szállásunk. Az iszap itt volt a legszörnyűbb, mert nem csak puha meg nyálkás volt, de annyira mély is, hogy a lábfejem már benne volt teljesen és még ment volna lejjebb is, csak már nem mertem jobban beletenni mielőtt valami megeszi..
Fél hétkor jöttünk ki a vízből, fél nyolcra értünk be Szigligetre…
▶A Kőhegyi kápolna más néven Mária-kápolna a Budaörs központjában lévő Kőhegyen áll. A kápolnát Wendler Ferenc (1815-1897) építette, akinek álmában több alkalommal megjelent Szűz Mária és a Kőhegyen ásó budaörsinek kijelentette: „Én vagyok a Szeplőtelenül Fogantatott.”
1853-ban Wendler Ferenc egy bányaszerencsétlenség során életben maradt, majd másfél…
▶