Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Nos kérem, aki azt hiszi tudja milyen a kék szín, annak rá kell döbbennie, hogy téved! Ehhez persze el kell utazni Caprira. Ott aztán bárki könnyedén beláthatja, hogy a tenger kék színe olyan varázslatos, olyan csodálatos, hogy azt sem szavak, sem fénykép nem adhatja vissza! Ezt csak személyesen lehet megtapasztalni. Amíg nem jártam ott, addig én is azt hittem, hogy ismerem a kék színt…
▶Kissé felhős volt az égbolt, így ismét városnézésre indultunk. Siena várost céloztuk meg. Éppen le akartunk parkolni a városkapu bejáratánál, mikor beszóltak a többiek, hogy keressünk beljebb egy parkolóhelyet. Rossz tanácsnak bizonyult, mert a szűk utcákban lehetetlen parkolni, sőt a legtöbb helyen még behajtani se szabad. Visszafelé megállapíthattuk…
▶A Bükk és a Mátra határán a Tarna-patak észak felé kiszélesedő völgye felett áll a vár. A középkorban a Tarna-völgyében észak felé vezető utak lezárására és ellenőrzésére igen alkalmas helyen épült, bár elsősorban földesúri magánvár colt, stratégiai szerepet alig játszott.
A vár két külön részre tagozódik. A felső vár eredetileg belsőtornyos, szabálytalan…
▶
Esztergomi kirándulásunkkor bejártuk a kupolát. A kilátás, panoráma a kupolából önmagáért beszél. Egyszerűen csodálatos.
A Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház (németül: Kathedrale Unserer Lieben Frau und des heiligen Adalbert) vagy közkedvelt rövidítése alapján Esztergomi bazilika (németül: Dom von Esztergom), egy a 19. században épült…
▶Szombaton délután négy óra körül indultunk el a hatalmas, csodaszép lila buszunkkal, és egészen másnap délig meg sem álltunk Belgiumig.
Azért persze nem kevés benzinkutat látogattunk meg útközben, és bár a legtöbbnél kellett fizetni a WC-ért, a boltjukban mindig levásárolhattuk az árát.
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
A Vencel tér (Václavské náměstí) Prága új városrészében (Nové Město) található. Névadója Szent Vencel Csehország patrónus szentje. Középkori neve Lóvásár tér volt, Szent Vencelről 1848-ban nevezték el
A Vencel tér formája inkább egy széles sugárútra hasonlít, mint egy hagyományos térre. Téglalap alakú, hosszabbik oldala 750 méter, a rövidebbik 60 méter…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
A löwenburgi beszámolót azért vettem külön, mert bár a Bergpark része, igen látványos, ezért sok képet készítettem róla, kár lett volna hozzátenni a többihez.
1793 és 1801 között épült, alapvetően középkori mintára. Az volt a cél, hogy úgy tűnjön, mintha az alapító tartománygróf készíttette volna (aki a Hessen-Kassel dinasztiát is megalapította - IX…
▶
Brüsszel (Francia: Bruxelles, Holland: Brussel), hivatalosan Brüsszel Régió vagy Brüsszel Fővárosi Régió (Région de Bruxelles – Capitale), 19 kisebb város közössége, - amelyből Brüsszel, a tulajdonképpeni belváros csak az egyik -, a legnagyobb agglomeráció Belgiumban, az ország alkotmányos, egyben az Európai Unió (EU) fővárosa.
A város neve – valószínűleg…
▶Ezután a Güell parkba indultunk, ahova belépve mintha egy mesekönyv lapjai elevenedtek volna meg a szemünk előtt, a színes, mozaikos tereknek, a hatalmas pavilonoknak, a két mézeskalács házikónak és a rengeteg különféle növénynek köszönhetően.
Megcsodálhattuk a két házat Gaudí jellegzetes díszes kéményeivel, valamint a saját házát is, és különleges építészetét…
▶A Vatikán 1929 februárja óta önálló, független állam. Szóval, aki azt hiszi, hogy Olaszország része, az nagyon téved. (Erre felhívnánk a szerkesztőség figyelmét is!) Az állam feje a pápa, Európa egyetlen abszolút uralkodója.
Lakóinak száma kevesebb, mint 1000 fő, de van saját postahivatala, bankja, pénze (megfizethetetlen, ha valaki szert akar tenni rá…
▶A Szent James parkon átsétálva szerettünk volna eljutni a Buckingham Palotáig, amit némileg nehezített a szabadon mászkáló állatsereg, és az is, hogy lépésenként meg kellett állni fotózni, mert mind aranyosak voltak.
A St. James Park, magyarosabban Szent Jakab Park London szívében, Westminsterben található. A park nevét a korábban itt található…
▶A Nemzeti Múzeumot (ír régészeti és történelmi múzeumot) Sir Thomas Deane tervezte 1880-ban.
Kupolás körtemplomát márványoszlopok és mozaikpadló díszíti. A múzeum impozáns bejárata a berlini Altes Museum mintájára készült.
A földszinten van a kincstár (Treasury), az Ór - Ireland's Gold (Írország aranya), kiállítás, mely a bronzkori aranyleleteket mutatja be…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Eddig akárhányszor erre jöttem, mindig rossz volt az idő, most végre tudtam szép képeket készíteni erről a zsinagógáról. Korábban már voltam itt koncerteken, így most csak a külső részeket fényképeztem le.
A zsinagóga a szakrális alapfunkciója mellett még temető és kiállító hely is egyben. A temetőről el kell mondani, hogy…
▶Bécs (németül Wien, bajor nyelvjárásban Wean, angolul és olaszul Vienna, latinul Vindobona) Ausztria fővárosa és egyik szövetségi tartománya.
A város ősi, rómaiak kora óta (Vindobona) jelentős település, Ausztria fővárosa, politikai, gazdasági, kulturális és szellemi központja, nemzetközi rangú kongresszusi és vásárváros, az ENSZ harmadik székhelye (New York és Genf mellett)…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Ez a hely az egyik legszebb, ahol Kasselben jártam. Amúgy a Staatspark Karlsaue része, de annyira egyedi, hogy külön fogok foglalkozni vele. A parknak az Orangerie-vel szembeni végében található. Nem tudom, hogy korábban a park tartott-e tovább, most eddig tart. A térképet megnézve látható, hogy a parkban hatalmas tavak találhatóak…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
A feleségem miatt havonta egyszer le kell mennem Szegedre, így lehetőség nyílt arra, hogy Szegedet, ill. az itt található nevezetességeket bemutathassam. Most az Egyetem Füvész kertjét mutatom be (Szegedről úgy általában majd később). Október elején mentem megnézni, míg a feleségem az Egyetemen előadásokat hallgatott. Az idő…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Prága ezen kerületét - Prága/Troja - valamiért kifelejtettem, pedig legalább egy egynapos programra alkalmas, ha már a Hradzsinnal és a belvárossal végeztünk (meg a sok egyéb mással). Itt három dolog található: a botanikus kert, az állatkert és Troja kastélya (így, rövid o-val). Ráadásul az állatkert és a kastély parkolója…
▶Szlovénia a csoda! Egy három napos utazási iroda által szervezett úton voltunk. A szállásunk mind a két éjszaka Koperben volt. Bevallom eddig nem sokat tudtam erről az országról. Nem hittem volna, hogy egyszer még arra is vágyódni fogok, hogy ott élhessek! A táj csodás, Ausztria és Svájc keveréke. Rend, békesség, nyugalom, tisztaság, jólét van! (Számlát…
▶Tavaly látogattunk ide, akkor kimaradt, és most pótolom.
Nagyon szép község a Dunához közel.
Ebben a házban töltötte a leghosszabb időt Petőfi a szüleivel, és Szalkszentmártonban írta meg 112 versét. A múzeum Szalkszentmárton központjában, a Petőfi tér 14. szám alatt található, az 1767-ben emelt református templom, az iskolák valamint a volt főjegyzői ház szomszédságában…
▶Párizs (franciául Paris) francia település, Franciaország fővárosa. Az ország északi részén a Szajna folyó partján terül el, az Île-de-France régió (vagy Région Parisienne) szívében. Párizs Európa egyik legnépesebb városa. Becsült népessége elővárosait nem számítva 2006 januárjában 2 167 944 fő volt, ám agglomerációival a Párizsi „unité urbaine” (városi…
▶