Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Budapest XVII. kerületében található a 27 hektáron elterülő Merzse-mocsár, mely Budapest közigazgatási határain belül az egyik legháborítatlanabb vizes élőhely, négy harasztfaj, százharmincegy kétszikű és ötvenegy egyszikű növényfaj, valamint tizenegy madárfaj, köztük a Magyarországon védett szürke gém és vörös vércse otthona, természetvédelmi terület…
▶2007. augusztus 11-én itt töltöttem el a délutánt. Nizzából érkeztünk, és megkapó látványt nyújtott a roppant színes kikötővároska. A fedett Titkok utcája középkori hangulatot áraszt. A főút melletti kis kápolnát Jean Coctaeu freskói díszítik.
▶Ha valakit megkérdezünk (a belgákat kivéve persze), hogy mi Brüsszel jelképe, nagy valószínűséggel azt a választ kapjuk: az Atomium.
Pedig Brüsszel igazi jelképes alakja - ezernyi souvenir-ötlet szülője - egy pisilő kisfiú… ami valójában egy kis forrás, amely régóta ad vizet a környék lakóinak. A XIV. században említi először egy krónika, hogy kőszobrocska…
▶
Aquincum két amfiteátruma közül a kisebbik, az un. polgárvárosi amfiteátrum a város északi falán kívül helyezkedik el.
A 2. század közepén már mûködõ építményt a 3. század folyamán többször felújították. Szerkezete alapján a szinte köralaprajzú, 86,5 x 75,5m tengelyméretû épület a földamfiteátrumok körébe sorolható. Ennél a típusnál a lelátást biztosító…
▶A prágai Óváros (Staré Město) Prága közepén helyezkedik el, az I. kerületének része, a cseh főváros legrégebbi, egyben az egyik leghangulatosabb, legtöbb látnivalót kínáló negyede.
A városrész a Hradzsinnal és a Kisoldallal szemben, a Moldva kanyarulatában fekszik.
A 10. század elején a Moldva gázlóinak közelében apró települések alakultak ki,…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Az Amerikai Egyesült Államok és Kanada határán, az Ontario- és Erie-tó között alakult ki a Niagara-vízesés.
A Niagara folyó ez Erie-tóból ered, 56 km-en keresztül békésen halad, majd az Ontario-tó közelében zúgókon felgyorsulva érkezik meg a zuhataghoz, ahol 55 m-es eséssel dübörögve zúdul le a mélységbe. Indiánok nevezték el Niagarának, mely mennydörgő vizet jelent…
▶A mezítlábas sétány után átmentünk Akaliba kocsival, ott kempingeztünk.
Az iszap itt is ugyanolyan volt mint az előző helyen, de a víz tisztább volt, viszont a lépcsőfokok befelé úgy a combom magasságában elfogytak, én meg még bőven vártam a többi fokot, amire lépek és amik már nem voltak, úgyhogy érdekesen érkeztem bele a vízbe...
Ebéd után kicsit…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Ma egy olyan helyet mutatok be, amiért igazából ide jöttünk. Azok, akik ebbe a régióba jönnek, zömük egy-két napra jön, általában felrohannak a Jungfraujoch-ra (Top of Europe), esetleg megnéznek még egy helyet és rohannak tovább. Mi azért jöttünk ide 8 napra, hogy a részletekkel is törődhessünk. A részletek közül az egyik, hogy kirándulhassunk kb…
▶Costa Blanca közepén található az egykori kis halászfalu, amely mára már igazi nagyvárossá nőtte ki magát. Köszönhető ez a gyönyörű partszakaszának, klímájának illetve a város szomszédságában lévő félszigetnek. Amely Penyal D'IFAC nemzetiparkká lett minősítve, ezáltal megpróbálják megmutatni ugyan a közönségnek, de egyben meg is óvni.
Ez tulajdonképpen…
▶A 221 000 lakosú Split Horvátország második legfontosabb városa, a horvát tengerpart legnagyobb városa, valamint közép-Dalmácia szíve, igazgatási és gazdasági központja. Split egyike Horvátország legnagyobb demográfiai növekedési arányt produkáló városainak. A Split-öböl partjait is magába foglaló félszigeten és az azt övező dombokon elterülő várost…
▶A 16 pillérrel rendelkező Károly-híd (Karluv most) alapkövét 1357-ben IV. Károly német-római császár fektette le, - a helyén korábban egy fahíd állt - , a híd végül 1402-re készült el, 1851-ig ez volt az egyetlen híd a Moldván. A Károly-híd 30 híres szobrának többségét 1687 és 1714 között állították fel, de még 1928-ban is bővült új szoborral a híd…
▶A Balatongyörök melletti Vonyarcvashegyen volt a szállásunk. Az iszap itt volt a legszörnyűbb, mert nem csak puha meg nyálkás volt, de annyira mély is, hogy a lábfejem már benne volt teljesen és még ment volna lejjebb is, csak már nem mertem jobban beletenni mielőtt valami megeszi..
Fél hétkor jöttünk ki a vízből, fél nyolcra értünk be Szigligetre…
▶
A világ száz csodáinak egyike!
Az amfiteátrum római találmány. Lényege az elliptikus alaprajzú aréna, amelyet több emelet magasságban ülőhelysorok öveztek, s ahonnan a nézők hatalmas tömege biztonságban szemlélhette a látványosságokat, a gladiátorok harcát. Egzotikus állatok parádéztak itt, később valamennyiüket lekaszabolták az ámuló tömeg szeme láttára…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Akkor most térjünk vissza Krakkóba, annak is a főterére. A Posztócsarnokot már megnéztük, most a tér egyéb nevezetességeivel fogok foglalkozni.
Az eredete a XIII. századig nyúlik vissza, akkor Európa legnagyobb fővárosi tere volt (Ekkor ugyanis Krakkó volt a Lengyel Királyság fővárosa). 200x200 m-es területe azért alakult…
▶Az 1277 méteres magasságával a Vezúv, mint vulkán, nem is olyan magas. Páratlan szépségével csak azért nyűgözi le az embert, mert önálló hegyként emelkedik ki a síkságból, nem pedig egy hegylánc részeként.
Kocsival majdnem teljesen a vulkán tetejéig fel lehet menni, a parkolóért 2,50.- et kérnek, a belépő pedig 6,50.- fejenként, felnőttek részére…
▶Fedezze fel az elbűvölő Zakynthos szigetét. Magyarországról közvetlen charterjárat indul az Ión-tenger legdélibb szigetére. Alig kétórás repülőút után egy másik dimenzióba kerülhetünk, ami rabul ejti az idelátogatót.
Zakynthos a jón-szigetek közül a legrégebbi. Területe 404 km, melynek egy részét hegyek foglalják el, a legmagasabb pontja: a Mount Vrachionas…
▶
A versailles-i kastély (franciául Château de Versailles) 1682-től egészen a forradalomig, azaz 1789-ig a francia királyok lakhelye volt, XIV. Lajos, a Napkirály rezidenciája, az európai kastélyépítészet csúcspontja, az abszolút hatalom szimbóluma. Versailles-ban semmiféle hagyománya nem volt a királyi jelenlétnek mindaddig, amíg XIII. Lajos meg nem vásárolta a területet…
▶Pannoniában a katonai megszállást követő polgári berendezkedést a terület felmérése előzte meg. Ókori mérnökök jelölték ki az utakat, városfalakat, utcákat, földterületeket és közműhálózatot. Savaria város alapítása leírások alapján Kr.u. 41-54-re tehető, Claudius császár uralkodásának idejére. A város Colonia Claudia Savariensium nevet kapta.
Egy…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Ahogy közeledik a Szombathelyről szóló beszámoló megírásának ideje, újabb és újabb régi (meg új) hely kerül elő, amit célszerűnek tartok külön bemutatni, egyszerűen azért, mert e nélkül a szombathelyi beszámoló túl hosszú lenne, másrészről célszerűbb egy egy jelentősebb úti célt egyedileg bemutatni, hogy a látogató könnyebben tudjon közöttük eligazodni…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
A feleségem miatt havonta egyszer le kell mennem Szegedre, így lehetőség nyílt arra, hogy Szegedet, ill. az itt található nevezetességeket bemutathassam. Most az Egyetem Füvész kertjét mutatom be (Szegedről úgy általában majd később). Október elején mentem megnézni, míg a feleségem az Egyetemen előadásokat hallgatott. Az idő…
▶