Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Kissé felhős volt az égbolt, így ismét városnézésre indultunk. Siena várost céloztuk meg. Éppen le akartunk parkolni a városkapu bejáratánál, mikor beszóltak a többiek, hogy keressünk beljebb egy parkolóhelyet. Rossz tanácsnak bizonyult, mert a szűk utcákban lehetetlen parkolni, sőt a legtöbb helyen még behajtani se szabad. Visszafelé megállapíthattuk…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Ezt a helyet ugyanúgy kerülgettük eddig, mint Szlovákiában Vlkolinecet (lásd OTT). Soha nem volt rá idő valamiért, ezzel kapcsolatban most már kijelenthetem, nagy kár volt érte. Ha valamit ki kellene emelnem az idei utamból, az Ojców-i Pieskowej Skála-i kastély mellett a Collegium Maius voltak a legszebb látnivalók!
A Collegium…
▶Firenze mindenképp a listán volt mindannyiunk fejében, tehát elindultunk megnézni. Az autópályán hamar oda is értünk. Leálltunk egy árnyékos helyen a vasút mellett és váltottunk parkolójegyet pár órára. Itt ismét a kreatív behajtani tilos táblák ugrottak legelőször elénk az utcákban, amiken most már jót mulathattunk.
Erről a városról az embernek…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Ma ismét Szegeden voltam és megnéztem a dorozsmai szélmalmot. Nagy szerencsém volt, mert egyébként zárva lett volna, de éppen aznap felújítási munkák voltak, így össze tudtam ismerkedni a gondnokkal, aki megengedte, hogy töviről hegyire megnézzem a szélmalmot belülről is. Egészen a tetejéig felmásztam és az összes szerkezetet…
▶A várban, vár körül kiváló vártúra, várséta tehető.
Nagy történelmi időket látott falai között vármúzeumot, szállodát és éttermet rendeztek be.
A Tenkes kapitánya c. filmet itt forgatták.
A vár első említése 1294-ből maradt fenn. Legrégebbi épületrészeit a déli lakószárny pincéjében derítették fel a régészek, ez lehetett az egykori oklevelekben…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Tudjátok milyen az, amikor valaki biztosra megy? Én már tudom. Olyan, hogy az esti fél tízes repülő indulásra már délután öt előtt a reptéren van. És a légitársaság is szeret biztosra menni, így késett még ötven percet a felszállásunk. De legalább meg volt az első sikerélmény, nem késtük le a gépet, nagyon úgy nézett, ki hogy eljutunk már Spanyolországba…
▶Budapest területe, főleg a III. kerület bővelkedik római romokban. Aquincum polgárvárosa, a Katonavárosi és a Polgárvárosi Amfiteátrum valamint fürdő jelentős Aquincumi együttest alkot. Érdemes mindet végigjárni.
A Gellért-hegyi oppidumból leköltöző eraviszkuszok és római telepesek alapították. Az Aquincum-canabae-tól északra, a hadsereg felügyelete…
▶
Idén volt szerencsém megtekinteni a 40. virágkarnevált vagy félmillió emberrel együtt. Mi még időben érkeztünk meg a városba, mert utánunk pár perccel már a város jó része be volt dugulva, és persze üres parkolóhelyeket csak mérföldekre lehetett találni. A felvonulás természetesen szép volt, csak a szokásos két óra helyett négy órán át tartott az esemény…
▶Hollandia a világ azon ritka országai közé tartozik, amelyeknek két fővárosuk van. Hágában székel a kormány, a parlament, de Királyi palotát találunk Hágában is, Amszterdamban is. Az ország politikai, még inkább pedig gazdasági és kulturális életének igazi központja azonban a milliós világváros, Amszterdam. (A város névadója az Amstel folyó, amely itt…
▶A Postojnai cseppkőbarlang már több mint 200 éve vonzza a látogatókat a világ minden részéről. A barlang eddig felderített járatainak hossza összesen 21 km, ami azt jelenti, hogy a Postojnai cseppkőbarlang Európa legnagyobb és leglátogatottabb klasszikus karsztvidéki barlangja. Eddig már több mint 35 millió látogató kereste fel több mint 150 országból…
▶A Spartanról már akkor hallottam és érdekelt, amikor még olyan kicsi voltam, hogy csak a Kids-re mehettem volna.. Három hónapja nem voltam versenyen. Sorban mondták le, halasztották el a tavaszi, nyár eleji versenyeket. A Spartan kivárt, kereste a megoldásokat, figyelte a kormány bejelentéseit. Én meg vártam és nagyon reménykedtem egy pozitív hírben, mint sok ezer másik ember is…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok, de nekem valahogy sok lett a munkám így év vége felé, de azért egy nagyobb beszámolót erről a városról azért bele suvasztok.
Ez a Freiburg nem tévesztendő össze a Svájcban található Freiburggal (Fribourg), talán e miatt is van egy mellékneve, im Breisgau.
Maga a város a 4. legnagyobb Baden-Württemberg…
▶
A délelőttöt még Calella-ban töltöttük, bemerészkedtünk a tengerbe is kicsit, a hatalmas hullámok és a nem túl meleg víz ellenére is. Ebéd után pedig bebuszoztunk Barcelonába.
Az első megállónk a Camp Nou stadion volt, ahova az elvetemült fociimádók be is fizették a belépőt, hogy közelről is megcsodálhassák az öltözőket, a pályát meg az egyéb érdekességeket…
▶A város jelképének számító épületnek az építése 1344-ben kezdődött, de csak 600 évvel később fejezték be! A nagyszabású gótikus külső főként Peter Parlel munkája.
A székesegyházban temették el a jó Vencel királyt, de látható itt néhány szép műalkotás is, többek között Alfons Mucha XIX. századi különleges ablakai, vagy az 1920-as években, František…
▶Calella egy hangulatos, igazi spanyol tengerparti városka. A strandjának aranyló homokos partja, lassan mélyülő, (jó időben) kellemes hőmérsékletű vize kiváló fürdőzési élményt nyújt.
Végig a tengerpart mentén található a helyi külvárosi vasútvonal, amivel egy órán belül olcsón bejuthatunk Barcelona központjába is.
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Ma ismét el akartam menni az unokámmal az Állatkertbe, de akkora tömeg volt, hogy ki sem szálltunk az autóból, hanem egyből elmentünk a Camponához megnézni a Tropicáriumot, amit még eddig nem láttunk (Újpesttől majdnem 30 km!).
Elsősorban a halak kedvelőinek lehet ajánlani, akkora akvárium parádé van, amit még eddig nem láttam sehol (Magyarországon)…
▶
Amint azt korábban már írtam, amikor a kastélyparkot látogattuk meg, hatalmas zsivaj, taps és nevetés hallatszott a kastély mögül. Visszaindulás előtt megállapítottuk, hogy a kastély mögött egy nagy szökőkútpark (németül Wasserspiele - vízi-játékok) található. Egyöntetűen megállapodtunk abban, hogy e miatt még visszajövünk, valamint a botanikus kert…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Tegnap este (az egyéb híresztelések ellenére, mely szerint km-es sorok állnak a jegyekért), szokás szerint a hónom alá kaptam az unokámat és magam mellé a feleségemet és elmentünk megnézni a sárkányok éjszakáját az állatkertben. Az idő is kitűnő volt, sort sem találtunk. Igaz, este 9-re mentünk oda, de a zárásig meglévő 1 óra…
▶Az Alcsabi templomromot Csabrendekből Nagytárkánypuszta felé indulva, a falutáblától kb. 1,5 km-re találtuk meg. Jobb oldalt találunk egy kis földutat a szántón, ami egy fás területhez visz. Ennek a facsoportnak a belsejében található az Alcsabi templomrom.
A sűrűn benőtt templomból falmaradványok látszódnak, a templombelsőben és körülötte vastag omladék van…
▶Az erre járóknak érdemes Hollókőn, illetve a Hollókői várban és környékén egy kis kitérőt, sétát tenni. A vár, körülötte a táj, a panoráma gyönyörű.
A vár rövid története: Hollókő várának legkorábbi részét, az öregtornyot, az itt birtokos Kacsics nemzetség építette a XIII. század végén, de ennek pontos idejét nem ismerjük. E nemzetség Illés ágából származó I…
▶