Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Sziasztok, Gábor vagyok!
Eddig akárhányszor erre jöttem, mindig rossz volt az idő, most végre tudtam szép képeket készíteni erről a zsinagógáról. Korábban már voltam itt koncerteken, így most csak a külső részeket fényképeztem le.
A zsinagóga a szakrális alapfunkciója mellett még temető és kiállító hely is egyben. A temetőről el kell mondani, hogy…
▶Leszállás után egyből átszálltunk egy aranyos kis lapos buszra, ami bevitt minket a reptérre a kifutópályáról.
Miután megszereztük a csomagjainkat, elmentünk a drága automatákhoz sorba állni a még drágább vízért, mert a szállodában csak reggel kaptunk volna inni, a csapvíz pedig nem tűnt a legszerencsésebb választásnak.
Aztán megjött értünk a drága…
▶Az erre járóknak érdemes Hollókőn, illetve a Hollókői várban és környékén egy kis kitérőt, sétát tenni. A vár, körülötte a táj, a panoráma gyönyörű.
A vár rövid története: Hollókő várának legkorábbi részét, az öregtornyot, az itt birtokos Kacsics nemzetség építette a XIII. század végén, de ennek pontos idejét nem ismerjük. E nemzetség Illés ágából származó I…
▶
Végre egy olyan hely, amit majdnem maradéktalanul ajánlani tudok (ami egy kicsit nem tetszett az az, hogy a kiállításon kívül minden csak külön fizetés ellenében volt csak igénybe vehető és ha ezeket egyenként mondjuk csak két személy - apa és fia - veszi igénybe, akkor az már egy eléggé tekintélyes summát tesz ki. Az ajándékbolt árait is eléggé drágának tartottuk)…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Most következzen néhány sikertelen kastély látogatás.
Ezek közül az első ez a kastély volt. Itt még bosszankodni is volt okom, mivel direkt utána néztem az interneten, hogy meg lehet-e látogatni Őket, mivel tudtam, hogy egy alapítvány kezelésében van a kastély, így elképzelhető volt az is, hogy esetleg zárva vannak. Az interneten…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Hát ez nem ma volt, először 1972 majd 1983 – aztán még néhányszor. (’72-ből csak fekete-fehér képek vannak, de még ’83-ban sem volt valami acélos a fotó technikai felszerelés, ez látszik is az akkori képeken, viszont - a már máskor is említett rám jellemző „rend” miatt - a többiről nem nagyon tudom, hogy melyik mikor készült).
Ez volt az a korszak…
▶A rendszerváltás idején Márta István zeneszerző ötlete alapján - aki egyben a rendezvény fesztiváligazgatója is – Kapolcs volt a kiindulópontja a ma már több településen zajló és mára már kultusz eseménnyé érett Művészetek Völgye fesztiválnak.
(A kulturális rendezvény mostanra olyannyira összeforrott a település nevével, hogy például a falunak nincs…
▶
A Szent James parkon átsétálva szerettünk volna eljutni a Buckingham Palotáig, amit némileg nehezített a szabadon mászkáló állatsereg, és az is, hogy lépésenként meg kellett állni fotózni, mert mind aranyosak voltak.
A St. James Park, magyarosabban Szent Jakab Park London szívében, Westminsterben található. A park nevét a korábban itt található…
▶Dublin - a főváros.
A Szentháromságról elnevezett egyetemet I. Erzsébet királynő alapította egy Ágoston-rendi kolostor helyén (1592).
Az eredetileg protestáns egyetemre csak 1970 óta járnak katolikusok. Híres diákjai közt volt Oliver Goldsmith és Samuel Beckett drámaíró, valamint Edward Burke politikai író.
A Trinity gyepje és macskaköves udvarai…
▶Budapest XVII. kerületében található a 27 hektáron elterülő Merzse-mocsár, mely Budapest közigazgatási határain belül az egyik legháborítatlanabb vizes élőhely, négy harasztfaj, százharmincegy kétszikű és ötvenegy egyszikű növényfaj, valamint tizenegy madárfaj, köztük a Magyarországon védett szürke gém és vörös vércse otthona, természetvédelmi terület…
▶Érdekes helyre bukkantam a Google Maps-on. Nagykovácsiban van egy kastély kastélyparkkal. Ez a Teleki-Tisza kastély.
A honlap szerint meg lehet látogatni, bár maga a kastély alapvetően rendezvény központként működik, a Magyar Cserkészszövetség tulajdonaként. A nyitva tartást eléggé lazán kezelik, mivel 10:00-kor kellett volna kinyitnia a parknak, de az zárva volt…
▶2007. augusztus 11-én itt töltöttem el a délutánt. Nizzából érkeztünk, és megkapó látványt nyújtott a roppant színes kikötővároska. A fedett Titkok utcája középkori hangulatot áraszt. A főút melletti kis kápolnát Jean Coctaeu freskói díszítik.
▶
Assisi - Reggio Umbria
Ez a gyönyörű középkori város, muskátlis utcáival, szökőkutas tereivel Szent Ferenc (kb. 1181-1226) hagyatékának méltó örököse. A szent nyughelye is, mint a többi más ház, látnivaló, turistalátványosság súlyos károkat szenvedett 1997.szeptember 26.-án, amikor földrengés rázta meg a várost. A helyreállítást viszonylag hamar…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Budapest másik látogatható barlangja a Szemlő-hegyi barlang. Nincs igazán messze a Pál-völgyi barlangtól, és ahogy írtam érdemes kombi jegyet venni, mert így olcsóbb a két barlang meglátogatása.
Viszonylag későn, az 1930-as években fedezték fel és rövid idő alatt igen sok néven szerepelt: Szemlőhegyi-barlang, Zöldmáli cseppkőbarlang…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Eléggé érdekes lesz, hogy ezen a bejegyzésen hogyan esek túl, mivel eléggé nagy falatnak tűnik, ahogy a hely is az.
Európában egyedülálló létesítménnyel állunk szemben. Ez a legnagyobb barokk park Európában, amely azonban gondosan követi az angol tájépítészet elképzeléseit. Ráadásul egy hegyoldalban, holott az ilyen jellegű…
▶Krakkó jó hely. Ha jól akarod érezni magad, jókat akarsz sétálni, érdekel a történelem, a kultúra, de emellett szeretnél jókat enni és inni-és mindezért ne kelljen sokat fizetni, akkor menj Krakkóba.
Mi Karácsony és szilveszter között töltöttünk itt 3 napot, és mindenki élvezte, 9 éves kisfiúnk, 3 huszonéves fiúnk, sőt, még a barátnőik is. Ez tényleg ritkaság…
▶
Cittá del Vaticano - Basilica di San Pietro. Vatikánváros - Szent Péter-bazilika
Szent Pétert Krisztus után 64-ben temették el egy nekropoliszban, közel ahhoz a helyhez, ahol Néró cirkuszában fejjel lefelé keresztre feszítették. Krisztus után 324-ben Constantinus emeltetett templomot a sír fölé.
A régi bazilika újjáépítését a 15.században kezdték el, majd folytatták a 16…
▶Vasárnap délelőtt érkeztünk meg az első úti célunkhoz a Grand Place-hez. Miután megtekintettük az aprócska pisilő kisfiút, sétálgathattunk egy kicsit a belvárosban. Megkóstoltuk a helyi ételkülönlegességet, a „waffel”-t, majd benéztünk néhány belga csokoládéboltba, de aztán ki is jöttünk ugyanis az elképesztő csokoládéválaszték mellett horror árak is fogadtak minket…
▶A Balatongyörök melletti Vonyarcvashegyen volt a szállásunk. Az iszap itt volt a legszörnyűbb, mert nem csak puha meg nyálkás volt, de annyira mély is, hogy a lábfejem már benne volt teljesen és még ment volna lejjebb is, csak már nem mertem jobban beletenni mielőtt valami megeszi..
Fél hétkor jöttünk ki a vízből, fél nyolcra értünk be Szigligetre…
▶A Postojnai cseppkőbarlang már több mint 200 éve vonzza a látogatókat a világ minden részéről. A barlang eddig felderített járatainak hossza összesen 21 km, ami azt jelenti, hogy a Postojnai cseppkőbarlang Európa legnagyobb és leglátogatottabb klasszikus karsztvidéki barlangja. Eddig már több mint 35 millió látogató kereste fel több mint 150 országból…
▶