Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
A templom a középkorban Pest vármegyében található Alag falu plébániatemploma volt. A falu már a XII. században is létezett. A XII. sz. végén, XIII. században épülhetett körtemploma. Alag a török időkig önálló település volt az Árpád-kori Keszi falu keleti szomszédságában.
A falu birtokosa a köznemesi származású Alagi család volt, akikre az első adatunk…
▶Az első állattartó kerteket az ókori kelet államaiban hozták létre. Feljegyezték például, hogy Sulgi, az ókori Mezopotámia egyik jeles uralkodója már népes állatseregletet mondhatott a magáénak, s ugyancsak híres volt Assur-Uballit asszír uralkodó állatkertje is. Az ókori Egyiptomban már Hatsepszovet királynő idejében létesítettek állattartó kertet…
▶Nem tudjuk pontosan megállapítani, mikor kezdték a san marinóiak első erődjük építését. Eredete legendába vész, de jogosan gondoljuk, hogy a X. század körül kezdték építeni a Guaitát.
Másrészt már Anglico bíboros 1371-ben írta: ...egy magas hegy tetején, melyen három erős erőd áll... .
Ebből következik, hogy ha akkor három erőd állt, egymás után építve…
▶
Mi is meglátogattuk a balatonedericsi szellemkastélyt, eredeti nevén Fekete kastélyt. A kastélyról már sokan, sokat írtak. Én sem maradok ki belőle.
A kastélyt Nedeczky Jenő emeltette, s a hagyomány szerint ő maga is tervezte 1880-1881 körül. Falait az eklektika és a historizmus korának díszítő elemei: a bábos korlát, a félkörívesen záródó hangsúlyos…
▶Még soha nem voltunk úgy, hogy minél délebbre megyünk, annál hidegebb lett volna. Ahányszor megálltunk pihenni, egyre rosszabb lett az idő... először szélvihar lökdösött bennünket, majd a hideg esőt is a nyakunkba csapta. Mire Omis-ba értünk, szerencsére már csak szemerkélt.
Mikor kikászálódtam az autóból egyből az jutott eszembe, hogy ezentúl is…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Sziasztok, Gábor vagyok!
Nemrég direkt elutaztam egy kis fotó szafarira Kecskemétre és nagyon kellemes meglepetések értek, amit azért Mo vonatkozásában nem igazán szoktam hangoztatni (mivel alig találkozom ezzel). Ami a legjobban tetszett az a nagyon szép parkok megléte a belvárosban, hatalmas mennyiségű szökőkutakkal (néhol szinte túlzsúfolt volt…
▶Az északi part egyik legkisebb települése, 174 lakossal. A kis falu házai fehér tornyú templomok közé bújva a Pécsely-patak mellett sorakoznak. A környéken talált római kori épületmaradványok a III-IV. századból valók. A török pusztítás következtében elnéptelenedett falut 1733-ban Grasso tihanyi apát német telepesekkel népesítette be. A falu keleti részén, a temetőben áll a XIII…
▶
A Palazzo dei Conservatori a városi magisztrátus székhelye volt a késő középkorban.
Freskódíszes termeiben még ma is rendeznek politikai összejöveteleket, a földszinten pedig a városi anyakönyvi hivatal működik.
A múzeum nagy részében szobrokat állítottak ki, köztük Constantinus óriási szobrának töredékét.
A második emeleti képtárban olyan nagy művészek…
▶Újságíró-konferencián két napot töltöttem Brüsszelben.
Az októberi köd már rátelepedett a városra, de a főtér és környéke igazi látványosság, míg az új negyedek nagyok, nem szépek és igen nyomasztóak.
A főtértől nem messze található a St. Michelle templom, ami roppantul emlékeztet a párizsi Notre Dame-ra.
▶Sziasztok!
Néhányszor már meglátogattuk ezt a gyönyörű várost, de három éve egy hetet töltöttünk itt. Néhány szűkszavú bejegyzést már találtam itt róla, képeket viszont alig. Gondoltam, kiegészítem az előzőeket ,főleg fotókkal.
A város maga egy ékszerdoboz, sok száz éve épült házakkal, mintha egy szabadtéri múzeumba csöppent volna a látogató. Valamikor…
▶Sziasztok, itt vagyunk Pforzheim-ban. Sokat vándorolunk vándorutakon, mivel az autóúton és autópályán nem lehet. Át kellett hogy gyalogoljunk a Rotwildpark nemzeti parkon (Stuttgart-nál van), tele van 100-200 éves fákkal, Sajnos annyira sötét az erdő, hogy filmet nem tudtunk felvenni, de képeket lőttünk néhányat. Több durva hágót kell errefelé megmásszunk…
▶Barcelona, 1,6 milliós lakosságával Spanyolország második legnagyobb városa, és Katalónia fővárosa. Ezen felül a világ egyik leghíresebb, és legizgalmasabb metropolisza, a legtöbben szerepeltetik az ide szeretnék eljutni kívánságlistájukon e katalán várost. Ez azonban, például Rómától, vagy a horvát városoktól eltérően nem ősrégi épületeinek, és többezer…
▶
Az ódörögdi templomrom előtt ejtettük útba ezt a templomromot is. A rosszabb utat választottuk, Dörgicse felől földúton, de a táj gyönyörű. A romtól csodálatos kilátás nyílik a Balatonra.
Történelme:
A kora Árpádok idején épült a templom, melyet Szent Balázs védelmébe ajánlottak. Így kapta az itteni falucska a Szentbalázs nevet is. A XI - XII. században…
▶Mai sétánk első állomása Égertető volt.
Kilátóból gyönyörködhetünk a Mecsekben, és játszótér, tűzrakóhely is van.
▶Első nap a keleti autópályának vettük az irányt... de így is sokat láttunk a tengerből. Türkizkék-zöld hullámok fehér tajtékkal csapkodták a parti sziklákat... Néha felbukkant egy egy elhagyatott strand is, de sajnos tele szeméttel, úgyhogy meg se álltunk a következő városig.
Agios Nikolaos a keleti part egyik jelentős városa. Velencei kikötője nem…
▶Salisbury Anglia délnyugati részén fekvő város és fő látványossága a katedrális, ami a 123 méteres templomtornyával a legmagasabb az Egyesült Királyságban. Az épületben található a négy fennmaradt Magna Charta másolatból a legjobb állapotban lévő példány.
▶
A Stonehenge-hez érve furcsa volt, hogy egy kőrakást ennyire tud élvezni az ember. Persze erről az is tehet, hogy idegenvezetőnk hosszasan részletezte a kövek történetét. Valójában a legmegdöbbentőbb azzal szembesülni, hogy a fizika törvényei szerint ezek a kövek nem lehetnének ott.
Akik nem vettek jegyet, mert hogy majd kívülről is látják a hatalmas…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Ezt a helyet ugyanúgy kerülgettük eddig, mint Szlovákiában Vlkolinecet (lásd OTT). Soha nem volt rá idő valamiért, ezzel kapcsolatban most már kijelenthetem, nagy kár volt érte. Ha valamit ki kellene emelnem az idei utamból, az Ojców-i Pieskowej Skála-i kastély mellett a Collegium Maius voltak a legszebb látnivalók!
A Collegium…
▶Közel öt kilométer hosszú új kerékpárutat avattak 2008. májusában a Kis-Balaton nyugati részén, a Hidvégi-tóként ismert 1-es tárolójának észak-keleti partja mellett. A bicikliút mellett Kis-Balaton Kerékpáros Ház kerékpárkölcsönző, Madárvárta, vízi játszótér és a Kis-Balaton Ház található. Az egyedülálló természeti terület most először vált megközelíthetővé a látogatók számára…
▶Idén volt szerencsém megtekinteni a 40. virágkarnevált vagy félmillió emberrel együtt. Mi még időben érkeztünk meg a városba, mert utánunk pár perccel már a város jó része be volt dugulva, és persze üres parkolóhelyeket csak mérföldekre lehetett találni. A felvonulás természetesen szép volt, csak a szokásos két óra helyett négy órán át tartott az esemény…
▶