Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Sziasztok, Gábor vagyok!
Most érkeztünk el ahhoz a helyhez, ami miatt az ez évi cseh nyaralás ezen a környéken zajlott le. Ez a lesnai állatkert!!!!!!! Igen, ilyen sok felkiáltó jellel. Ha valaki emlékszik a korábbi beszámolómra, akkor abban olvashatta, hogy ide csak véletlenül kerültünk, mivel az a kastély, amit meg akartunk nézni, az az állatkert területén volt…
▶Miskolc városában egy gyönyörű középkori vár. Remek kirándulóhely, idegenvezetéssel.
A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze. Már a 12. században állhatott itt vár, a mai, gótikus vár a tatárjárás után épült, fénykorát Nagy Lajos uralkodása alatt élte, lovagterme a legnagyobb volt Európában…
▶Még soha nem voltunk úgy, hogy minél délebbre megyünk, annál hidegebb lett volna. Ahányszor megálltunk pihenni, egyre rosszabb lett az idő... először szélvihar lökdösött bennünket, majd a hideg esőt is a nyakunkba csapta. Mire Omis-ba értünk, szerencsére már csak szemerkélt.
Mikor kikászálódtam az autóból egyből az jutott eszembe, hogy ezentúl is…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Végre egy hely (Mo-n), amely esetben bátran kijelenthetem, ezt mindenkinek látnia kell.
Most hétvégén a hónom alá csaptam Lilit és a lányommal hármasban elmentünk ide. A légi képek alapján nem igazán tudtam, hogy mit is fogunk kapni, de reménykedtem és nem csalódtam.
El kell menni a strandig és ott letenni a kocsit. A strand bejáratánál balra kell elmenni, kb…
▶Siena - Reggio Toscana
Siena legfontosabb látnivalói a legyezőszerű Piazza del Campo körüli szűk sikátorok útvesztőjében találhatók. Európa egyik legnagyobb középkori tere a 17 contrada-ra osztott város szívében fekszik.
Az ősi egyházközségek közötti rivalizálást kelti életre az évente kétszer megrendezésre kerülő Palio.
Az itt élők ma is erősen…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Kiváló kirándulóhely, egy nagyon szép templomrommal és egy jól megfigyelhető Árpád-kori földvárral. Gyepűkaján községtől DK-re, a Marcal (Nádtó) patak jobb partján, a Pusztaszentegyházi-dűlőben ma is áll Nagykeszi falu templomának romja. Tornya védelmi jellegű, földszintje ablaktalan, a felsőbb emeleteken lőrés-ablakokkal látták el. Védelmi jellegre…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Grácban van egy igen szép kastély, ez az Eggenberg kastély. A kastély Grác külvárosában található, gyönyörű parkja van, tele szelíd pávákkal. Az egyik odaült a feleségem mellé a pad támlájára.
A kastély története:
Az Eggenberg család egyszerű patrícius család volt az 1400-as években, amikor Johann Ulrich Eggenberg elnyerte…
▶
Prága legkiemelkedőbb szecessziós épületét 1905-1911 között építették az egykori királyi palota helyén.
A város első számú hangversenyterme található benne, név szerint a Smetana-terem, mely 1500 fő befogadására képes és néha napján bálokat is rendeznek benne. Több kisebb termet is találhatunk odabent, valamint egy étterem és egy kávézó is itt kapott helyet…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
A löwenburgi beszámolót azért vettem külön, mert bár a Bergpark része, igen látványos, ezért sok képet készítettem róla, kár lett volna hozzátenni a többihez.
1793 és 1801 között épült, alapvetően középkori mintára. Az volt a cél, hogy úgy tűnjön, mintha az alapító tartománygróf készíttette volna (aki a Hessen-Kassel dinasztiát is megalapította - IX…
▶A pulai ellipszis alakú amfiteátrum a ma is létező 6 (!) legnagyobb római amfiteátrumok közé tartozik.
Eredetileg Claudius császár építtetett ide egy kis arénát, majd ezt Vespasianus császár, Krisztus után 79-ben megnagyobbíttatta, hogy gladiátorjátékokat is lehessen benne rendezni. Amikor felépítették, az amfiteátrum széles üléssorain 23.000 fős nézősereg…
▶Szombat délután mentem fel Pestre bátyámhoz, hogy másnap reggel menjünk futni a Zúzmara Félmaraton és Futófesztiválra.
Kisebb könyörgés árán tesóm is benevezett, úgyhogy az 5 kilométeres távon indultunk.
Amikor neveztünk, még nem sok versenyen voltam, nem is emelték ki külön, hogy van férfi-női póló ezért S-est kértem, amiről kiderült, miután megkaptam, hogy igencsak rövid rám…
▶Luxemburg, hivatalosan a Luxemburgi Nagyhercegség (luxemburgi: Groussherzogtum Lëtzebuerg, francia: Grand-Duché de Luxembourg, német: Großherzogtum Luxemburg) Belgium, Franciaország és Németország által határolt terület 2586 négyzetkilométeren (a magyar megyék átlagos területe kb. 4300 km2), lakossága alig több mint fél millió, a világ egyetlen megmaradt uralkodó Nagyhercegsége…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Krakkó legnagyobb látványossága kétségkívül a Wawel. A királyi vár és a hozzá tartozó egyéb létesítmények egy szerves egészet alkotnak a Visztula partján. A parkolási díjak elkerülése miatt célszerű az autót a folyó túlsó partján hagyni, ez a kis plusz séta szerintem mindenkinek bele kell férnie (meg néhány óra alatt nem elintézhető a vár)…
▶Budapest XVII. kerületében található a 27 hektáron elterülő Merzse-mocsár, mely Budapest közigazgatási határain belül az egyik legháborítatlanabb vizes élőhely, négy harasztfaj, százharmincegy kétszikű és ötvenegy egyszikű növényfaj, valamint tizenegy madárfaj, köztük a Magyarországon védett szürke gém és vörös vércse otthona, természetvédelmi terület…
▶A Piazza della Minerva középpontjában Bernini különös elefántszobra áll, hátán az Egyiptomból zsákmányolt obeliszkkel.
A téren, a szobor mögött áll a: Santa Maria sopra Minerva. Róma kevés gótikus templomának egyike ez a templom, amelyikben Michelangelo, Bernini és Filippino Lippi művei láthatók.
Róma kevés gótikus épületének egyike az ókori Minerva-templomnak…
▶Sziasztok! Üdvözlünk mindenkit Saarbrücken-ből. Még néhány lépés és országot váltunk, irány Franciaország. Jelenleg valami egyesületet vagy klubot, lehetőleg valami Magyart, próbálunk találni, mert már kissé vastag rajtunk az út pora. Ha lehetőségünk van rá, akkor itt maradunk egy napot fürdeni és mosni, és egy kis pihenő is ránk férne, hiszen az elmúlt…
▶
A Szent James parkon átsétálva szerettünk volna eljutni a Buckingham Palotáig, amit némileg nehezített a szabadon mászkáló állatsereg, és az is, hogy lépésenként meg kellett állni fotózni, mert mind aranyosak voltak.
A St. James Park, magyarosabban Szent Jakab Park London szívében, Westminsterben található. A park nevét a korábban itt található…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
A Belvedere után felkerestem a közelben található két nevezetességet:
A többi kiállító helyhez képest ez egy kicsiny múzeum, de a bécsi szecesszió kiemelkedő bemutató helye. A köznyelv egyszerűen csak Secession-nak nevezi. A XIX. század végén készült el, az épület költségét a Secession Művészegyesület tagjai teremtették elő…
▶2. nap, 1. állomás:
Az unokám miatt rögtön egy állatkerttel kezdtük az igazi kirándulást. Az az igazság, hogy Salzburgban már többször voltunk (bár még délután azért bementünk oda), elsősorban a környéki látványosságok érdekeltek. Erre Hellbrunn különösen alkalmas, mivel itt még van egy gyönyörű kastély is csodálatos parkkal, a kastély mögött egy…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Most Budapest egyik tüdejét mutatom be.
A Margit-szigeten volt a Domonkos-rendi apácák kolostora, északi végén az esztergomi érsek vára, középen a premontreiek és a ferences rendi minoriták temploma és kolostora, déli végén pedig a Szent János-lovagrend vára és ispotálya állt. 1790-ben a bécsi udvar a főherceg kezdeményezésére…
▶