Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
A kastély nagyon szép, egyedülálló. Kissé csalódott voltam a fotójegy miatt, igaz megvettem. Inkább lenne párszáz Ft-al drágább a belépő, de a fotó és videojegyet lehúzásnak tartom.
A fotójegy megvásárlása miatt nem vettem a kissé erőszakosan reklámozott ajándéktárgyakból (mint előttem valaki), és mint hallottam, valaki a fotójegy miatt nem vásárolt belépőt…
▶Prága legkiemelkedőbb szecessziós épületét 1905-1911 között építették az egykori királyi palota helyén.
A város első számú hangversenyterme található benne, név szerint a Smetana-terem, mely 1500 fő befogadására képes és néha napján bálokat is rendeznek benne. Több kisebb termet is találhatunk odabent, valamint egy étterem és egy kávézó is itt kapott helyet…
▶A székesegyház mai formáját az 1882-1891 között történt átépítés eredményeként nyerte el. Megőrizte középkori alaprajzi rendszerét, az egységes neoromán külső és belső kiegészül, és teljessé válik a historizáló képző- és iparművészeti alkotásokkal és díszítéssel. Anyaggazdagság, változatosság, igényesség fogja egybe, amely nemcsak az építészeti kialakításban…
▶
Ismét jubilálunk. Ez a 400. bejelölésünk.
Az ünnepi számhoz egy csodálatos bejelölés párosul, ami nem más, mint a sziget víz alatti élővilága. Tudjuk, azt ígértük, hogy majd a Kuredu Island bejelölésnél közzé tesszük, de annyira jók lettek a képek, hogy azt mondta a helyi fényképész:
- Ilyet még nem láttam, kirakhatom a kirakatba ?
Mondtuk:
- Oké, rendben…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
A feleségem miatt havonta egyszer le kell mennem Szegedre, így lehetőség nyílt arra, hogy Szegedet, ill. az itt található nevezetességeket bemutathassam. Most az Egyetem Füvész kertjét mutatom be (Szegedről úgy általában majd később). Október elején mentem megnézni, míg a feleségem az Egyetemen előadásokat hallgatott. Az idő…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Mai sétánk első állomása Égertető volt.
Kilátóból gyönyörködhetünk a Mecsekben, és játszótér, tűzrakóhely is van.
▶A prágai Óváros (Staré Město) Prága közepén helyezkedik el, az I. kerületének része, a cseh főváros legrégebbi, egyben az egyik leghangulatosabb, legtöbb látnivalót kínáló negyede.
A városrész a Hradzsinnal és a Kisoldallal szemben, a Moldva kanyarulatában fekszik.
A 10. század elején a Moldva gázlóinak közelében apró települések alakultak ki,…
▶
Budapest római romjainak egy jelentős része.
Aquincum katonai (katonavárosi) amfiteátruma a település két arénája közül a nagyobbik. A másik a polgárvárosi amfiteátrum. A katonai amfiteátrum a mai Budapesten a katonai tábortól délre, a III. kerületi Nagyszombat utca-Pacsirtamező utca-Viador utca-Szőlő utca által határolt területen található.
Egy építési…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
A Belvedere után felkerestem a közelben található két nevezetességet:
A többi kiállító helyhez képest ez egy kicsiny múzeum, de a bécsi szecesszió kiemelkedő bemutató helye. A köznyelv egyszerűen csak Secession-nak nevezi. A XIX. század végén készült el, az épület költségét a Secession Művészegyesület tagjai teremtették elő…
▶Körutazásunk, számunkra alapvető hiányokat pótolt. A legtöbb turista Andalúziát, a tengerpartokat, Santiago de Compostelát vagy a Pireneusokat látogatják a legsűrűbben. Pedig Spanyolország „európai lelke” azokban a városokban a legerősebb, amelyek kivétel nélkül a világörökség részeit képezik. Itt az ideje annak, hogy a „spanyolok” földjét mélyebben is megismerjük…
▶Miután már elég sokszor jártam Münchenben és nagyon sok mindent láttam is, most egy kevésbé ismert, de szép helyet látogattam mag. A Schlosspark Nymphenburg végétől kb 1 km-re esik nyugatra, a kastélyt és a parkját sokan megnézik, onnan egy bő negyedóra alatt el lehet sétálni ide. Azt már eddig is láttam, hogy a németeknél igencsak ki és elterjedt…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
A göstingi várrom meglátogatásakor feltűnhet, hogy a feljáratot jelző táblával szemben, az út másik oldalán egy kitűnő állapotban lévő hatalmas kastély látható. Mikor az interneten utána néztem a dolognak, kiderültek érdekességek. Mint azt már írtam, a vár 1723-ban egy robbanásban szinte teljesen elpusztult, az akkori tulajdonosok…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Most Budapest egyik tüdejét mutatom be.
A Margit-szigeten volt a Domonkos-rendi apácák kolostora, északi végén az esztergomi érsek vára, középen a premontreiek és a ferences rendi minoriták temploma és kolostora, déli végén pedig a Szent János-lovagrend vára és ispotálya állt. 1790-ben a bécsi udvar a főherceg kezdeményezésére…
▶A La Rambla-n végigsétálva a szuvenír árusok, mutatványosok, utcazenészek, portrérajzolók és a nézelődők kavalkádja miatt mi is bele kóstolhattunk egy kicsit az igazi spanyol pezsgő életbe, és megtapasztalhattuk, miért is mondják Barcelona ütőerének a La Rambla sétálóutcát.
Este a szálláson pedig igazi spanyol ételeket is megkóstolhattunk, mint például a paellat…
▶A nyugati Mecsek legmagasabb csúcsa a Pécs mellett emelkedő, közel 600 méteres Jakab-hegy. A hegy meredek déli oldalát jellegzetes színű, vörös permi homokkő alkotja, amelyből a víz és a szél munkája különleges szirteket, kőtornyokat formált: a Babás-szerköveket, a Sasfészket és a Zsongor-követ, melyekhez a néphagyomány több mondát kapcsolt. A Zsongor-kőről…
▶Az itt található táblán olvasható:
Ön Horvátország legmagasabb vízesése előtt van.
A Nagy Vízesés magassága 78 méter.
Magasságán kívül ez a vízesés a többitől keletkezésével is különbözik. Tudniillik, míg a többi plitvicei vízesést a tavak alakítják, a Nagy Vízesés a Plitvice patak a meredek mészkő sziklafalról való zuhanása folytán keletkezett.
A…
▶
Az északi part egyik legkisebb települése, 174 lakossal. A kis falu házai fehér tornyú templomok közé bújva a Pécsely-patak mellett sorakoznak. A környéken talált római kori épületmaradványok a III-IV. századból valók. A török pusztítás következtében elnéptelenedett falut 1733-ban Grasso tihanyi apát német telepesekkel népesítette be. A falu keleti részén, a temetőben áll a XIII…
▶A Notre-Dame („Mi Asszonyunk”, a helyiek szerint „Öreg Hölgy”) Párizs legnagyobb és legismertebb – de a világon is az egyik legismertebb - gótikus stílusú temploma. Monumentális méreteivel és díszítettségével nagy hatást gyakorol a látogatóira.
Alapkövét 1163-ban fektette le III. Sándor a pápa jelenlétében, ezután 157 évig, 1320-ig építették. 1548-ban…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Mint említettem, a nejemmel havonta lemegyek Szegedre, így míg Ő a fejtágítón van, addig nekem rengeteg időm van körülnézni. Így megtekintettem a szegedi Dóm-ot, más néven a Fogadalmi templomot.
A Dóm értelemszerűen a Dóm téren található, ami egy U alakban épületekkel körbevett hatalmas tér. A házak sötétek, stílusuk komor…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Ma egy olyan helyet mutatok be, amiért igazából ide jöttünk. Azok, akik ebbe a régióba jönnek, zömük egy-két napra jön, általában felrohannak a Jungfraujoch-ra (Top of Europe), esetleg megnéznek még egy helyet és rohannak tovább. Mi azért jöttünk ide 8 napra, hogy a részletekkel is törődhessünk. A részletek közül az egyik, hogy kirándulhassunk kb…
▶