Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Szentendre határában, a Visegrádi-hegység lábánál épült 46 ha nagyságú területen az ország legnagyobb szabadtéri gyűjteménye, az 1968-ban alapított Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Magyarország legjellegzetesebb tájainak népi építészetét, a falusi és mezővárosi társadalom különböző rétegeinek és csoportjainak lakáskultúráját, életmódját mutatja be hagyományos…
▶Mostartól 12 kilométerre, délre fekszik. Már az illírek és a rómaiak is erődítményt építettek a falu fölé magasodó Hum-hegyre. A 15. században a kérész életű független Hercegovina központja is volt. A vár állítólag egy órányi gyaloglással elérhető, de mi a tűző napon 40 fok körüli hőmérsékletben nem sétáltunk el odáig. Blagaj településen Stjepan-grad…
▶Ezt a helyet viszonylag nehezen találtuk meg. Bár a GPS végül is jó helyre hozott el, csak az első képen látható kis tábla utalt a botanikus kertre, az sem túl feltűnő helyen. A botanikus kert valószínűleg az egyetem oktató kertje, így ha valaki meglátja az épülettömböt, akkor a déli végénél menjen be az egyébként sorompóval lezárt parkolóba, annak…
▶
Strasbourg (Strassburg „Utak városa”) város Franciaország keleti határán, ahol az Ill folyó a Rajnába torkollik. Az Elzászi régió és Alsó-Rajna megye székhelye, Vogézek és a Jura közötti átjáró keleti kapujában, a Rajna bal partján fekszik. Vele átellenben, a jobb parton a német Kehl található. A két várost és a két országot a Matics-Horváth Barátság-hídja köti össze…
▶A pulai ellipszis alakú amfiteátrum a ma is létező 6 (!) legnagyobb római amfiteátrumok közé tartozik.
Eredetileg Claudius császár építtetett ide egy kis arénát, majd ezt Vespasianus császár, Krisztus után 79-ben megnagyobbíttatta, hogy gladiátorjátékokat is lehessen benne rendezni. Amikor felépítették, az amfiteátrum széles üléssorain 23.000 fős nézősereg…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
A Tiberis mellett futó forgalmas út és a Capitoliumi-domb déli nyúlványa közötti szűk területen volt az ókori Róma első kikötője és legnagyobb marhapiaca.
Legismertebb látványossága a Bocca della Veritá (Az Igazság Szája) a Santa Maria in Cosmedin-templom előcsarnokában. A nyitott kőszáj, a hagyomány szerint azonnal becsukódik, ha hazug ember dugja be a kezét…
▶Ismét jubilálunk. Ez a 400. bejelölésünk.
Az ünnepi számhoz egy csodálatos bejelölés párosul, ami nem más, mint a sziget víz alatti élővilága. Tudjuk, azt ígértük, hogy majd a Kuredu Island bejelölésnél közzé tesszük, de annyira jók lettek a képek, hogy azt mondta a helyi fényképész:
- Ilyet még nem láttam, kirakhatom a kirakatba ?
Mondtuk:
- Oké, rendben…
▶
A szobrász és festőművész Franz von Matsch 1911 és 1917 között, art nouveau stílusban készítette az órát, amely az Anker biztosítótársaság két épülete között formál hidat. A 10 méter hosszú, és 7,5 méter széles órahídon 12 óra alatt 12 osztrák történelmi figura mozog.
Az óra működését zene és bábjáték kíséri, mely során minden egész órában egy-egy…
▶Még belegondolni is szörnyű, hogy ez is már majdnem 20 éve volt!)
Azt gondolom, kimondottan szerencsésnek mondhatom magam, mert a mindenkori társadalmi helyzetemhez képest valóban sokat utazhattam, eleinte a ”külföldre szakadt” rokonság, később a munká(i)m miatt, de ez tulajdonképpen mindegy is, a lényeg az volt, hogy utaztam (utaztunk).
((A helyzet…
▶A Zerostrasse nem más, mint a pulai erőd alatt húzódó alagútrendszer, ami mind a mai napig óvóhelyként is szolgál, amellett persze, hogy nyitva áll a turista-nagyközönség előtt is.
Külön már nem térünk ki rá, de, hogy ne menjünk el szó nélkül az erőd, az Isztriai Történeti Múzeum valamint a Régészeti Múzeum mellett, pár szó ezekről is, amiknek mind itt van a bejárata, egy helyen…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Grácban van egy igen szép kastély, ez az Eggenberg kastély. A kastély Grác külvárosában található, gyönyörű parkja van, tele szelíd pávákkal. Az egyik odaült a feleségem mellé a pad támlájára.
A kastély története:
Az Eggenberg család egyszerű patrícius család volt az 1400-as években, amikor Johann Ulrich Eggenberg elnyerte…
▶Az első állattartó kerteket az ókori kelet államaiban hozták létre. Feljegyezték például, hogy Sulgi, az ókori Mezopotámia egyik jeles uralkodója már népes állatseregletet mondhatott a magáénak, s ugyancsak híres volt Assur-Uballit asszír uralkodó állatkertje is. Az ókori Egyiptomban már Hatsepszovet királynő idejében létesítettek állattartó kertet…
▶
Costa Blanca közepén található az egykori kis halászfalu, amely mára már igazi nagyvárossá nőtte ki magát. Köszönhető ez a gyönyörű partszakaszának, klímájának illetve a város szomszédságában lévő félszigetnek. Amely Penyal D'IFAC nemzetiparkká lett minősítve, ezáltal megpróbálják megmutatni ugyan a közönségnek, de egyben meg is óvni.
Ez tulajdonképpen…
▶Budapest XVII. kerületében található a 27 hektáron elterülő Merzse-mocsár, mely Budapest közigazgatási határain belül az egyik legháborítatlanabb vizes élőhely, négy harasztfaj, százharmincegy kétszikű és ötvenegy egyszikű növényfaj, valamint tizenegy madárfaj, köztük a Magyarországon védett szürke gém és vörös vércse otthona, természetvédelmi terület…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Mostanában elég sokszor jártam erre (a családdal), mivel közel van Bp-hez, így akár egy rövidebb, délelőtti sétára is jó. Sokan inkább a Holdvilág árokba mennek, mivel azt ismerik, pedig ez nincs messze tőle (kb. 7 km). Akár mind a kettőt be lehet iktatni egy napra.
Pilisszentkereszt felé menet egy jobb kanyarnál kell lemenni…
▶Sziasztok, üdvözlet Perpignan-ból. Két napig esett az eső, ebben semmi különös nincs, de a hideg, sűrű, áztató eső különösen kellemetlen, ha az ember mellett pálmafák, narancsfák meg mindenféle ismeretlen virágzó növények vannak. A legjobb ha estefelé is esik az eső, amikor a helyet keressük, hogy hova tegyük a sátrat. Errefelé már a sziklak és nagy…
▶
A Kőhegyi kápolna más néven Mária-kápolna a Budaörs központjában lévő Kőhegyen áll. A kápolnát Wendler Ferenc (1815-1897) építette, akinek álmában több alkalommal megjelent Szűz Mária és a Kőhegyen ásó budaörsinek kijelentette: „Én vagyok a Szeplőtelenül Fogantatott.”
1853-ban Wendler Ferenc egy bányaszerencsétlenség során életben maradt, majd másfél…
▶Végre egy olyan hely, amit majdnem maradéktalanul ajánlani tudok (ami egy kicsit nem tetszett az az, hogy a kiállításon kívül minden csak külön fizetés ellenében volt csak igénybe vehető és ha ezeket egyenként mondjuk csak két személy - apa és fia - veszi igénybe, akkor az már egy eléggé tekintélyes summát tesz ki. Az ajándékbolt árait is eléggé drágának tartottuk)…
▶Pompeii házainak nagy része Krisztus után 62-ben egy földrengés következtében összedőlt. De ez csak előjátéka volt annak a tragikus napnak, amikor 79-ben a Vezúv 6 méter vastag hamuréteggel borította be a várost.
Bár már a 16. században felfedezték a romokat, az ásatások csak 1748-ban kezdődtek meg. A habkőbe dermedt város feltárása során nem egy házban…
▶Amint azt korábban már írtam, amikor a kastélyparkot látogattuk meg, hatalmas zsivaj, taps és nevetés hallatszott a kastély mögül. Visszaindulás előtt megállapítottuk, hogy a kastély mögött egy nagy szökőkútpark (németül Wasserspiele - vízi-játékok) található. Egyöntetűen megállapodtunk abban, hogy e miatt még visszajövünk, valamint a botanikus kert…
▶