Utazási blogok, élménybeszámolók, útleírások
Sziasztok, Gábor vagyok!
Miután az idő nagyon jó volt (kissé borult és kb. 28-30 fok az itthoni 40 helyett), úgy döntöttünk, hogy ekkor megyünk tutajozni a Dunajecre az út alatt, egyébként végig sütötte volna a fejünket a nap (ami azért kellemetlen, még ha sapkát is visel az ember). Az indulási helyet könnyen megtaláltuk, a Vörös torony kolostor mellett van az egyik kiinduló hely…
▶A 16 pillérrel rendelkező Károly-híd (Karluv most) alapkövét 1357-ben IV. Károly német-római császár fektette le, - a helyén korábban egy fahíd állt - , a híd végül 1402-re készült el, 1851-ig ez volt az egyetlen híd a Moldván. A Károly-híd 30 híres szobrának többségét 1687 és 1714 között állították fel, de még 1928-ban is bővült új szoborral a híd…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Eddig akárhányszor erre jöttem, mindig rossz volt az idő, most végre tudtam szép képeket készíteni erről a zsinagógáról. Korábban már voltam itt koncerteken, így most csak a külső részeket fényképeztem le.
A zsinagóga a szakrális alapfunkciója mellett még temető és kiállító hely is egyben. A temetőről el kell mondani, hogy…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Annyi mindent írogattam Grácról, hogy a tulajdonképpeni egyik nagy számról csak futólag emlékeztem meg, még a legelején, amikor nem tudtam, hogy lesz bőven alkalmam Grácot megnézni, ráadásul több alkalommal is. Ez a Schloßberg, amely a központtól egy kicsit északra emelkedik a Mura partján. Aki Grácba jön, az óhatatlanul is belebotlik…
▶A Notre-Dame („Mi Asszonyunk”, a helyiek szerint „Öreg Hölgy”) Párizs legnagyobb és legismertebb – de a világon is az egyik legismertebb - gótikus stílusú temploma. Monumentális méreteivel és díszítettségével nagy hatást gyakorol a látogatóira.
Alapkövét 1163-ban fektette le III. Sándor a pápa jelenlétében, ezután 157 évig, 1320-ig építették. 1548-ban…
▶ Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Sziasztok, Gábor vagyok!
A Belvedere után felkerestem a közelben található két nevezetességet:
A többi kiállító helyhez képest ez egy kicsiny múzeum, de a bécsi szecesszió kiemelkedő bemutató helye. A köznyelv egyszerűen csak Secession-nak nevezi. A XIX. század végén készült el, az épület költségét a Secession Művészegyesület tagjai teremtették elő…
▶A Szent James parkon átsétálva szerettünk volna eljutni a Buckingham Palotáig, amit némileg nehezített a szabadon mászkáló állatsereg, és az is, hogy lépésenként meg kellett állni fotózni, mert mind aranyosak voltak.
A St. James Park, magyarosabban Szent Jakab Park London szívében, Westminsterben található. A park nevét a korábban itt található…
▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Ahogy közeledik a Szombathelyről szóló beszámoló megírásának ideje, újabb és újabb régi (meg új) hely kerül elő, amit célszerűnek tartok külön bemutatni, egyszerűen azért, mert e nélkül a szombathelyi beszámoló túl hosszú lenne, másrészről célszerűbb egy egy jelentősebb úti célt egyedileg bemutatni, hogy a látogató könnyebben tudjon közöttük eligazodni…
▶Pannoniában a katonai megszállást követő polgári berendezkedést a terület felmérése előzte meg. Ókori mérnökök jelölték ki az utakat, városfalakat, utcákat, földterületeket és közműhálózatot. Savaria város alapítása leírások alapján Kr.u. 41-54-re tehető, Claudius császár uralkodásának idejére. A város Colonia Claudia Savariensium nevet kapta.
Egy…
▶Nos kérem, aki azt hiszi tudja milyen a kék szín, annak rá kell döbbennie, hogy téved! Ehhez persze el kell utazni Caprira. Ott aztán bárki könnyedén beláthatja, hogy a tenger kék színe olyan varázslatos, olyan csodálatos, hogy azt sem szavak, sem fénykép nem adhatja vissza! Ezt csak személyesen lehet megtapasztalni. Amíg nem jártam ott, addig én is azt hittem, hogy ismerem a kék színt…
▶Mai sétánk első állomása Égertető volt.
Kilátóból gyönyörködhetünk a Mecsekben, és játszótér, tűzrakóhely is van.
▶Auschwitz után meglátogattuk Schindler gyárát, a Krakkói Gettót és a Plaszóvi munkatábor mai területét. A Plaszóvi tábor területén ma már a város valamint sűrű erdő áll, emlékművekkel és táblákkal, valamint Amon Göth akkori villáját sem sikerült megtalálni. Vagy átalakították, vagy nem jó helyen kerestük. Egy 92-es fényképen még az eredeti állapotban látható…
▶
Ezután a Güell parkba indultunk, ahova belépve mintha egy mesekönyv lapjai elevenedtek volna meg a szemünk előtt, a színes, mozaikos tereknek, a hatalmas pavilonoknak, a két mézeskalács házikónak és a rengeteg különféle növénynek köszönhetően.
Megcsodálhattuk a két házat Gaudí jellegzetes díszes kéményeivel, valamint a saját házát is, és különleges építészetét…
▶Prága (csehül Praha, németül Prag) a Cseh Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb települése. Gyakran hívják „száztornyú városnak”, „arany városnak”, vagy egyszerűen a városok királynőjének. Prága történelmi központját az UNESCO 1992-ben a Világörökség részének nyilvánította.
Az „arany Prága” név valószínűleg I. Károly cseh király és (IV. Károly néven)…
▶Mi is meglátogattuk a balatonedericsi szellemkastélyt, eredeti nevén Fekete kastélyt. A kastélyról már sokan, sokat írtak. Én sem maradok ki belőle.
A kastélyt Nedeczky Jenő emeltette, s a hagyomány szerint ő maga is tervezte 1880-1881 körül. Falait az eklektika és a historizmus korának díszítő elemei: a bábos korlát, a félkörívesen záródó hangsúlyos…
▶Cittá del Vaticano - Basilica di San Pietro. Vatikánváros - Szent Péter-bazilika
Szent Pétert Krisztus után 64-ben temették el egy nekropoliszban, közel ahhoz a helyhez, ahol Néró cirkuszában fejjel lefelé keresztre feszítették. Krisztus után 324-ben Constantinus emeltetett templomot a sír fölé.
A régi bazilika újjáépítését a 15.században kezdték el, majd folytatták a 16…
▶
Az Amerikai Egyesült Államok és Kanada határán, az Ontario- és Erie-tó között alakult ki a Niagara-vízesés.
A Niagara folyó ez Erie-tóból ered, 56 km-en keresztül békésen halad, majd az Ontario-tó közelében zúgókon felgyorsulva érkezik meg a zuhataghoz, ahol 55 m-es eséssel dübörögve zúdul le a mélységbe. Indiánok nevezték el Niagarának, mely mennydörgő vizet jelent…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Most érkeztünk el ahhoz a helyhez, ami miatt az ez évi cseh nyaralás ezen a környéken zajlott le. Ez a lesnai állatkert!!!!!!! Igen, ilyen sok felkiáltó jellel. Ha valaki emlékszik a korábbi beszámolómra, akkor abban olvashatta, hogy ide csak véletlenül kerültünk, mivel az a kastély, amit meg akartunk nézni, az az állatkert területén volt…
▶Vatikánváros - Sixtus-kápolna, Cittá del Vaticano - Capella Sistina.
Ebben a kápolnában gyűlnek össze a bíborosok, amikor új pápát választanak.
A kápolna mennyezetfreskóit II. Gyula pápa megbízásából Michelangelo készítette 1508 és 1512 között egy speciálisan erre a célra épített állványról. A központi mezőket, amelyeken a Teremtés és a Bűnbeesés…
▶A különbuszunkon amivel mentünk a szállásra, már elég nagy volt a csend, lévén hogy olyan hajnali 2-3 óra környékén járhattunk, egészen addig, amíg egy őzike gondolt egyet, és átrohant a kb. 90-el haladó buszunk előtt. Így miután mindenki homloka megismerkedett az előtte lévő ülés háttámlájával, tanácsolták, hogy kössük be magunkat, ami már csak azért…
▶